Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz
MAGYARORSZÁG Buda; .Szeretni, csak szeretni!“ Beszélgetés Torkos Lászlóval, Magyar- ország legöregebb élő költőjével Torkos László, nyolcvauliatéves kül- tö, a Petőfi Társaság egyetlen élő alapitó tagja, aprón, lassan lépegetve sétál a Rózsadombon lévő kertjének zegzugos, keskeny útjain. Meg-megáll, botjára támaszkodik, kissé lehunyja a szemét és ezek alatt a kurta percek alatt, míg megpihen a sétában, egy részletet mond el emlékekben gazdag életéből. — Első nagyobb munkámat még Halléban írtam, ahol az egyetemet hallgattam, 1860-ban. A címe mindent megmond : -Az ifjú küzdelmei.« Mikor hazajöttem, Madách példáján felbuzdulva, elvittem a dolgot Arany Jánoshoz. Arany, miután elolvasta, bemutatta a Kisfaludy Társaságban, amely melegen, hosszan méltatta cs felhatalTorkos László í mázott rá, hogy ha kiadom, a könyv elejére odatehessem, hogy: »a Kisfaludy Társaság által dicsérettel méltatott munka.« Így is történt. Első versem Arany Koszorú«-jában jelent meg és általános tetszést aratott Ez J1 az első 'nyomtatott versem egész életem irányítója lett. Igaz, hogy szeretem is, kívülről tudom az egészet. Ez a vers az ón költői programom. Ez a vers vagyok én. A botjával megpiszkálja a kerti utat vastagon borító aranyszínű levélsző- nyeget. S a szerteröppenő levelek halk, susogó zenéje kíséri szavait, amint idézi első versét, amely a szeretetet hirdeti. Nagyon kell szeretni, mondja a vers, mindenkit, mindenképpen. így végződik a szép költemény : Szent érzelem, maradj, maradj, Ez ifjú szívben el no hagyj, Míg itt, o földön élek ! Minden gyönyört te édesíts, S új fényt lelkemro te deríts, Ha elborul e lélek ! Hagyd hinnem, hogy más is szeret, S bár meg is csalnád szivemet, Ne szűnj meg hitegetni! Mit árt, ha álom s nem való. Elég nekem, hogy üdvadó — Szeretni, csak szeretni : — Szeretni, csak szeretni!... — is- ; métli és hosszasan hallgat utána. Majd folytatja. — Ugyanakkor a »Szépirodalmi Figyelő« is közölni kezdte a verseifnet. Írtam még ezeken kívül állandóan fa »Fővárosi Lapok« ba, a »Magyarország és Nagyvilágiba, legújabban pedig a »Magyar Szemléibe. Négy kötet versemet adták ki, írtam egy egyfelvoná- sost is, »Hármasszövetség« volt a címe és nyolcvannyolcban mutatta be a Nemzeti Színház. Amint a siker mutatta, nem lehetett egészen csapnivaló kis vígjáték. Én fordítottam le angolból elsőnek Lord Byron Child Harold- jdl, is. A Petőfi Társaság első tagjai sorába is meghívtak. Gyakran részt- vettern az üléseken, amiket akkor a régi Nemzeti Színház bérházában szokott megtartani a társaság. Kár, hogy Jókai, az elnök, csak egész kivételes alkalmakkor jelent meg. Fáradhatatlanul sétál tovább. Dicsérjük fiatalos erejét. Legyint a kezével és meutegetődzik. — Öreg vagyok é-n már nagyon! lén legény! Igaz: szemüveg nélkül olvasok ma is és még mindig dolgozom, de azért közel se jöhetek a Rákosi Jenőhöz. Az irigylésreméltó legény még mindig. Javában csatázik !... De én ? ... Megtört szemeiben annyi szomorúság, mintha sími akarna. — Sírni kéne, — sóhajtja. — Legutoljára írott versemben elsírtam már egyszer az egészet... A vénség tragédiáját ... Rokon, barát, ismerősök Mind kidőlnek körülem, Minden új nap elvisz egyet, Ki egy úton járt velem : Mint száraz lomb, buli le sorra. Ki szívemmel egybeíorra, Ü is, ö is elhagyott — S én még mindig itt vagyok. Kinek élek, minek élek ? Ml szükség van még reám 1 Örömeim eltemettem, Könnyeimet elsírám ... Miért késik a megváltás, Ki mondja meg-c átok, á'dás, Hogy vén szivem még dobog. Hogy még mindig itt vagyok ? végződik a vers. Amikor befojezi, lehajtja mélyen a fejét. Bokáig áll az arany avarban, ezüst feje köré aranyból fon glóriát a nap. Éaligat. De belül, mélyen, mélyen, valahol nagy, igaz zokogás rázza az agg költőt. T a
