Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz

tózkodásá alatt ő fii te. tv be szerelmével a költő hideg szobáját. »Habár'jobb volna Prielle Kornéliát léhozatni Pestről«, — tóditotta nagyapám, a ki szerette a fellengős dolgokat. »Egy asszony mindig többet tud megfigyelni, emlékbe eltenni egy férfiről, ha csak egyszer látta is, mint a legjobb czimbora.«

A két barát- ugyan titoktartást fogadott de 'azért félrehajtottáí a fehér függönyöket a házuk ablakán a mindentudó Riszdorfer-kisasszonyok a löskállai-utezán, a mikor özvegy V.-nével megérkezett a kocsi a vasúti állomásról, a tarka főkö- tős öreg nénit nagyapám és Gaál Elek két oldalról átölelték.

Milyen volt V.-né? Én csak’ annyira emlékfezem rá, hogy. az idő alatt, rnig a nagyapám, házánál megpihent, arról tudakozódott, hány tojást tojnak az udvaron kapárgáló tyúkok.

Enyhe máréziuei napon keltek útra a vizsgálók abba' a faluba, a hol az ál-Petőfi lakott V.-né még dunnát is kért a kocsiba, mert a pehely, nagyobb meleget ád, mint a bunda.

Estére tértek vissza a felfedező útból, Gaál Elek kipirul tan, nagyapán? szótlanul, az öregasz- szonyka szundikálva. Néhány bizalmas vendég, atyafi üldögélt a.z ebédlőben.

— Felismer bä? — kérdezte Riszdorfer ur, a város hires főjegyzője.

Nagyapám némán bólintott. Gaál Elek lelkesedve beszélte el a találkozás történetét

— Csendőrök őrizték reggel óta a házat, hogy el ne szökhessen. Az egész falu talpon volt Azt beszélték, hogy a Petőfi feleségét hozzuk régen keresett férjéhez. A találkozás valóban megható volt. V.-né a nyakába borult sírva csókolta, »0« rr.i'.ga: is ■ könyozett Darab ideig magukra hagytuk őket. liadd beszélgessék el régi emlékeiket. Tala:». égy óra múlva nyitották rájuk az ajtót A néni éppen a haját tépázta » Neki«, a mint ez szerelmesek között szokás. Most már csak annyi szükséges, hogy az.országos honvédgrülée, a melyet minden .esztendőben Festen szoktak mestártani, hitelesítse, hogy valóban ő Petőfi Sándor. Én magam viszem őt az országos kongresszusra.

Képzeljétek, olvasók, a nyolezvanas években éltünk, regényesség, ábránd, álom volt a legszívesebben látott vendégünk, mily különös izgalom futott végig az embereken: Petőfi Sándort megtalálták! Nagyapám óvatos férfiú létére: titoktartást fogadtatott a jelen voltaikkal, legalább a májusi nagy-gyűlésig, a mig minden kiderül, de ki tudna a szivének parancsolni, a mikor ilyen édes titok birtokában van! Bizony, hire ment a nevezetes leletnek. Az volt a szerencse, hogy a falu helyét és nevét nem tudták az emberek, mert búcsúban mennek vala Petőfi látogatására.

Egy könyvbe nem férne be az április hónap leírása, Gaál Elek egész nap leveleket irt az ország különböző részeiben lakó bajtársainak. »Okvetlen ott legyetek a májusi gyűlésen.« El is mentek sokan Pestre a falvakból, vidéki városokból. Megjelent ott Gaál Elek is az ál-Petőfi kíséretében, csendesen leültek egy sarokba a gyűlésen, figyelmesen hallgatták a szónokokat. Gaál Elek parolázott a régi ismerőseivel, ölelkezett o, baj- társaival ... de a sok öregember között bizony senki se vette észre »Petőfit«. Még csak azt sem látták, hog;« hasonlítana Petőfi arczához az arcza. Petőfi külseje, már eltűnt az ő szivükből, emlékezetükből, az ifjúság és a nők őrizték: tovább a költő alakját, Folyt a gyűlés a szokásos hevességgel, . izgalommal tűzzel. Az öreg honvédek elbeszélték az igazságtalanságokat, a bajokat. Elpanaszolták szegénységüket. Szidták a kormányt, a mely nem törődik az egykori szabadságharczc- sokkal. »Petőfi« ott ült és egy észrevétlen percz- ben elszundikált. Senki se törődött vele.

... Gaál Elek úgy intézte a megérkezést Nyíregyházára, hogy a késő esti vonattal jöjjön. Az ál-Petőfi nem tágított mellőle. Elkísérte a birtokára, beköltözködött a házába,. élte végéig vendége maradt. A hatalmas termetű, kemény Gaál félt ettől az embertől.

ír' Csak egvszer kidobhatnám! — mondogatta.

szóló nélkül is megvan védelmezve és-nem ienye. getheti semmiféle furcsa váratlanság. Nem minden ember születik mágnásnak, se milliomosnak, aki ráér az egész országra vigyázni. A legtöbb polgárnak a maga dolgait kell végezni, ho^y magát meg a családját jól eltartsa, hogy megéljen, hogy gyarapodjék, a tehetségét, a szorgalmát, az ügyességét, az élelmességét helyesen és kiadósán kamatoztassa. És ki mondja, hogy ebből a munkából a nőve is ne jutna bőségesen elegendő arra, bogy a maradék idejét ne kelljen okvetet- leniil követválasztással vagy törvényhozással, eltölteni? Az a legboldogabb asszony, mondja a francia, akinek egyáltalában nincsen története. Hát nem kegyetlenség akkor odaVínM a nőt, ahol történet készül, sőt esetleg nem is történet, hanem — történelem?

a &

É£ hogy mégis olyan nagyon sokan, olyan hatalmas tömegben jelentek meg ott, ez, kedves Anna Dudorovna, legalább is elárul annyit, hogy ezt a kegyetlenséget, ezt az erőszakot nem érezték túlságosan a kedvük ellen valónak. A maguk kívánsága nem kisebb erővel vonzotta őket az urnákhoz, mint amekkorával a megtorló paragrafus hajtotta. Ne vesse meg őket ezért, kedves Anna Dudorovna. Ezek a nők ugyanazért siettek e közéleti funkeió gyakorlására, mint a férfiak. Mert nem lekét elvonatkozni a közélettől, mikor a közélet olyan- szélesen és vastagon bedül a magánéletembe, hogy meg se igen tudok mozdulni tőle. Mert, hogy kávét akarok reggelizni vajas zsömlével: ez magánélet. De hogy a zsömle négy korona lett, a vaj pedig négyszáz, tejet pedig csak minden harmadnap lehet kapni: ez közélet. Hogy az Utolsó ruhám is anyagi züllésnek indult: ez magánélet. De hogy húszezer korona — égy uj: éz közélet. Hogy be akarom íratni a fiamat az egyetemre: ez magánélét. De-hogy a Hállér István törvénye nem engedi: ez közélet. Hogy fehéroukfot kell vennem: ez magánélet. De hogy ezelőtt két héttel, mikor nein volt a boltban. azt mondtak, hogy olcsóbb lesz. majd ha lesz