Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 47-es doboz
nor W/J *r "t----------------------------------— K i látta Petőfit? Irta: KRÚDY GYULA Csatatéri halála. — mint gyöngéd nagy* apáink mondták: „eltűnése“, — óta most mái végérvényesen tulvilági, szellem-alakban, a holdsugár mélaságával, az emlékezet könny* gyémántos fátyolén át tér vissza a költő Ma* gyarországba. midőn a születési anyakönyvez felett, Petrovics Sándor nevén a századik esz* tendő porszemeit eregeti a magyarság homok* órá.ia. Hivatottak és hivatlanok készülődnek a költő születésnapjának megünneplésére; torkok köszörültetnek, amelyekben a gégeorvos nem látja a hamisság hangszálait, de a messziről figyelmesen hallgató megérzi az ezópi róka. hangjait; terhes lelkiismeretek, amelyek a tegnapok magyarságpusztulásától álomtalanok; megkönnyebbülést várnak a naptól, amikor hűi séget fogadhatnak a legelevenebb, a nemzet szív* kamrájából íogantatött költőnek. A jövendő távlatában úgy tűnik fel ez a csodálatos évforduló, mint valamely nemzeti ünnep, amikor majd összeölelkeznek és sírnak a* ország romjai felett mindazok, akikben egy csöppnyi magyarvór rekedt ... Vájjon, elég hatalmas-e még a nemzeti álommá válóit Petőfi, bogy újra szivén ragadja a magyarságot; mint életében, korántsem eléggé megbecsülj alakjában cselekedte? "vjRjys*-*- ' • % A nemzeti lelkiösmeret már 1849 szeptemberében, a költő köztudomásúvá lett halála után ébredezett és a Keleten szokásos legendákat, mesemondásokat, altató regéket szövögette! a költő szörnyű halála köré, hogy megenyhitse a fájdalom párnáit. Kern véletlen az, hogy Petőfi elestét évtizedeken át „eltűnésnek“ nevezi a magyarság költői hajlandóságokra alkalmas közvéleménye; nem csodálható most már (hetven esztendő hűvös távolságából), hogy a nemzeti lelkiismeretnek édesded volt a hirlelés, hogy! a segesvári csata után itt is, ott is látták a bujdosó költőt: — sokan elmenekültek a szabadságharc összeomló templomából, érdemesek és érdemtelenek keltek át a határon a boldog külföld felé, álomriasztó, kísérteties volt a gondolat, hogy Petőfi valóban halálával pecsételi^ meg az eszmét, amelynek darab ideig dicsőségesen lengő zászlaja alatt neki csak egy vászon katocazubbony jutott És még későbben is, mi-j ' st1őit -évtizedét múltával a magyarság visszatért megszokott tennivalójához, a politikához, az; • ^emigránsok-Mvötték félig kiszívott pipáikat, a’ bölcsek „orientálódtak“ az uj világ felé; a hón-; leányok, akik a gyászfátyol alatt nem láttát meg, hogy milyen bajszuk volt Haynaü drago>; nyosainak, unokáiknak mesélgették a branyisz- kói csatát megelőző bálát: évtizedek múltán ia jó altatószer volt a Manasses-féle hazugság; hogy Petőfi Szibériában él. Sőt pár esztendő előtt, a világháború idején is megjelent egy ma-* gyár újságban egy vladivosztoki levél, amely oly sok esztendő múlva sem hagyta sírjában megpihenni a nemzet lelkiösmeretévé válott költőt, a levél szerint Petőfi Japánban él. Ha élne: százesztendős lenne, amely kör, nem ritkaság Ázsiában, mint az utazási könyvekből tudjuk. De a vladivosztoki hadifogoly nem látta őt, csak hallomásból irta levelét. Egyetlen ember volt (Kápli Lajos klíbabothai, győrmegyei evangélikus lelkész), aki hite szerint 1851-ben julins közepén vendégül lattá Petőfi Sándort. Levelében felemlítette, hogy nem tévedhetett Petőfi személyében, mert 49 előtt négyszer is találkozott a költővel. De most nem is ezzel a kérdéssel óhajtunk foglalkozni, hogy 1849 után látta-e még valaki Petőfit? Ne bolygassuk a régi sirt, nyugodjunk meg benne, hogy a költő a segesvári csatábaa „eltűnt“. Ellenben azt szeretnénk tudni, hogy él-ö még Magyarországon valaki, aki Petőfi Sándort életében (tehát 49 előtt) a két szemével látta és milyen emlékezet maradt felőle? Pár évvel előbb még élt a miskolczi Lévay József, a költő, akiről köztudomású: volt, hogy barátja volt Petőfinek. 1918 februárjában közölte velem Kövessdi Várady Aurél kolozsvári ügyvéd nr levélben, hogy édesanyja életben van és látta Petőfi Sándort. Azóta négy esztendő múlott el, nagy idő az élet rokkáján, amely már alig láthatólag pörög a mind sötó- ebbc váló félidőben. Ki tudná, él-e még a nagy- sszony? Láthatták Petőfit olyanok is, akik most csak lencven esztendősek. Hiszen a 15—16 eszten- ? ifjak, leányok megjegyezhettek maguknak öltő alakját, ha tudták, hogy Petőfi az, akit nak. Rógente, az ó-temetők tanúsága szerint: akori volt a kilencven esztendős ember Magyarországon. Vájjon, az elnehezedett, gyötrel- mesen, súlyos megélhetés nem engedné más aa
