Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

'T&ag, Szeptember 3, Vasasnak

B.H.

AHOL PETŐFI—:

MÉZESHETEIT TÖLTÖTTE

1 KÖLTŐ, augusztus

feármely város, vagy vidék legnagyobb vonzóereje művészi, vagy természeti szépségei mellett a történelmi emlékek. K olt őri is a múlt romantikája adja meg a holdfsnyt a tájékhoz s a visszaemlékezésnek rózsákkal hintett útján édes hárfahangokat hall az ember. Sehol annyira el nem telik a magamfajta zarándok (mert ívoltóra szükséges mindenkinek elzarándokolnia) a meghatottságnak és a gyönyörűségnek érzésével, mint Költőn, ahol Petó'fi életének boldog hat hetét kapta ajándékul a sorstól, zavartalan mé- leshetait feleségével.

Tudvalévő, hogy feSkíivóje előtt Petőfi meglátogatta Teleki Sándor grófot, jó barátját, akihez verset is írt. Többízben volt Petőfi Teleki vendége, ezúttal arra kérte, hogy tölthesse esküvője után Költőn a mézesheteket, de miru- denki távozzék el a kastélyból, mert nem akarja, hogy más is lássa az ő boldogságát. Teleki gróf, Szokása szerint, egyszerűen és kedvesen beleegyezett e baráti óhajtás teljesítésébe, csak any- toyit jegyzett meg, hogy szakácsát mégis ott fogja hagyni, hogy főzzön az új házaspárnak, a szakács feleségét pedig azért, hogy a leendő Petőimének rendelkezésére álljon. Hat hetet- (1847 szeptember 9—okt. 20.) töltött a kastélyban és elragadó szép parkjában a Petőfi-házas- pár. Petőfi huszonnyolc költeménye alatt olvas* ható Költő neve. A boldog szerelemnek herva- datlan és mindig friss virágillattal tele verse, köztük Szeptember végén, mely a világirodalom egyik bűbájos csodája. A boldog próféta-dalnok Sejtelmes éneke, melyet boldogsága tetőpontján is érez, mintahogy a forradalmat megérezte és többször saját, halálát is a csatatéren.

Remek kép gyönyörködtette, fiatal hitvesétel, Költőn. Nem szabad azt másnak leírnia. Petőfi ma:a így szól a nyolc kilométernyire fekvő Nagybányáról és környékéről Kerényi Frigyeshez írt levelében:

„Végre eléri az ember az Őrhegyet, mely tulajdonképpen csak halom és ha ennek tetejére jut, akkor fönn van és soha le nem megy róla,: Inert páratlan szépségű látvány nyílik meg tlőtte... Kelet felé a völgy vége, melyet félhold álakban kerítenek körül a roppant magasságú hegyek. Ezeknek tövében fekszik Nagybánya, ősszerű épületeivel s gót tornyával, mint egy darab középkor, mit itt felejtett az idő. A város és az egyik völgy .felett sajátos tiszta kék köd, Inintha az egegeszen léérészkeaefe volna a földre. Az ember nem hiszi, hory nem álmodik, Vagy azt gondolja, hogy csak emlékezik, hogy hem most van itt, hanem régen, régen volt és boldog órákat ért itt... Kivel és miként1? Már íiem jut eszébe, csak azt tudja, hogy nagyon boldog órák voltak.“

^Magáról Kohóról nehány sorban mily sokat fr Petőfi:

„A táj olyan szép, mintha az én képzeletem titán alkotta volna a természet.“

Csupán Teleki .Sándor ezredesnek legyen szabad itt még szólnia Kohója szépségéről, melyen együtt gyönyörködtek a poétával. Jókai Szerint Teleki Sándor bejárta az egész világot, hogy felfedezze, milyen szép kilátás van a költői dombról a kis Buba (Blanka lánya, később Do- tnahidy Viktorné, aki már rég elhúnyt) szőke feje.felett nézve. íme, így ír Teleki Sándor a kastély kertjéről látható képről: „Kertemből" a kilátás olyan, hogy continentális vidéken ritkítja párját. Házam egy kis, lejtős magaslaton áll, az előtéren éjszak felé sima, nagy térség, küld rétekkel és tölgyfacsoportozatokkai; a, térséget a Lapos vize kígyózza. végig 9 egy magaslatról egész futása látható, mint ahogy Petőfi inondta a kanyargó Szamosról: ezy odafagyott villám. A másodtéren, a Láposon túl, lankás dombok szilvafákkal beültetve, fölöttük egy

6......................... ■ ' ■

f

ensík, óriás tölgyerdőkkel, tiszta időben tizennyolc falunak fehér tornya látszik, minden falu kertjei fákkal úgy beültetve, mintha erdők közepén állnának... A háttérben amphitheatrealis kanyarulatban a Kárpátok hegylánczolata. Ugo- csamegye két nagy mamelonjától (önálló kerek hegy) föl keletre az ősz Czibles, óriás szikladomborulatokkal s tetején mértföldekre terjedő egyenes fensíkkal, megrakva sötétzöld áfonyabokrokkal ; jobbra tőle a Guttin, a hegyek óriás púposa, egyenesen, kiálló gránitcsúcsaival... távolabb a Hugyin, fején a fehér felleg... a háromágú Czibles, a magyar haza tridense, magára húzva a villámokat, mint torreádor a bőszült bikát. El jobbra' a Éeícetehegy, sötéten, feketén, árnyékban tengerszemével,. vidékünk Finsteraarhornja; magányosan elszigetelten egyedül a Sátorhegy, aljában jótévő gyógyforrásával, méltó hely lenne a sátoros hét vezér sírjául... És ez mind zöld, mind benőve fákkal, végtelen tömör, sötét és világoszöld kővé vált tengerhullámokat képezve... Feljön a nap a Guttin háta mögül, fénye-árja megvilágítja a hegykolosszusok csúcsait, a szürke pi.ymallat kékbe megy át, az alant járó köd küzd a nap

sugaraival, föl, magakra száll, fellegié válik, s halad tovább, vagy alászáll a földre, harmattá lesz és’ ragyog, mint brilliant a növények szálain... Alkonyaikor a fernezelyi kohófüst kijön a völgybe s eltölti azt kénszaggal; hányszor iité meg e szag orromat a számkiveté-ben.“ Kevés az, amit ezen a képen, esakis a fákban, változtatott az idő. Petőfiék az első emeleten három szobában laktak. Az egyetlen, ez is kedves csalódás, ami az embert éri, most, amikor Teleki Sándor néhai ezredes menye, gróf Teleki Já- nosné úrhölgy: az ősi székely Domokos-család ivadéka, szíves vezetni, hogy a szobákból kettő inkább terem, mint szoba. A hálószoba keskenyebb, az írószobában legtöbbször tartózkodtak. Mily kilátás innen, legszebb a koltói panorámából. A kastély azóta átépült, berendezése, természetesen más, hisz mikor Teleki Sándor, tizennyolcévi száműzetés után 1865-ben hazaérkezett, a kastély összeróni va, belső berendezésében, barbár osztrák csendőrök laktanyájául szolgált. Ma igazi úrilakás, múzeum, nagy- ’ ::cs'í képekből, műtárgyakból. Egy külön épületet is építtetett aztán Teleki Sándor gróf a kastély mögé. Be nem fejezhette egészen, de azért bennlakható. Ebben az új házban van a könyvtárszoba is. A könyveket maga gróf Teleki Jánosné rendezte. Sok érdekessége közül csak egyet említek föl: Viktor Hugo műveinek egy kiadását, melyet maga a költő dedikált az ezredesnek, aki száműzetésében szeretett és becsült barátja volt Jersey- és Guernesey-szigetén.

Elfogódott szívvel kérdezősködöm, az öreg somA MÖDLINGI HABSBURG-KERESZTELŐ

(Balról jobbra: Antal főherceg, Alfonz spanyol exkirály, Mária királyné, Mária 'görög királyné)

Szarvascsapán a Sfanságban

Furcsán dübörög a kocsi, amint száguld velünk a Bánság kocsiútján, azokon a területeken, amiket a természet és az ember, egyesült erővel használhatóvá tett az ős vadonból. Mennél északabbra haladunk, annál tompább és puhább lesz a dübörgés, úgy. érzi az ember, mintha mohával párnázott hidakon robogna. A keskeny kocsiút baloldalán, a mindig jobban mélyülő medrében sebesen folyik a kis Rába, mintha tudná, hogy önálló élete csak pár órányi — és ott, ahol az öshany festőién zord szépsége .tárul élénk, összefolyik a Répcéval.

Borzongtatóan szép út visz odáig. A Szilágyi jagert elhagyva, a Rába baloldalán megszűnik a szántóföld és legelő, amelyen körülbelül kétszáz darabból álló szilaj gulya legel — és kezdődik egy hatalmas, mindjobban sötétlö éger- erdő. A Rába jobbpartján gyönyörű platán-fasoron robog a kocsink. Tőlünk jobbra még szántóföldek sötétlenek és a ve- rófényes, vakító napsugár megtörik az aranysárga szalmakáz- lakon.

Valamikor ez is őserdő volt; szarvasok, őzek, sasok hazája. A Sába kanyargós útja festőién szép, A baloldali éger- erdő partszéli fái annyira ráhajolnak, hogy az amúgy is sötét agyagszínű vizét még barnábbra árnyékolja. Közvetlen a partját három-négy

gélyezi, itt keskenyebben, .ott szélesebben, máshol, mintha földig ki lenne vágva. Ez a szarvastiprás. Ezen kelnek át a szarvasok az erdőből éjszakámként a Rába túlsó oldalára, a szántóföldekre, néha százas csapatokban és ellepik a gabona és . kukoricaf öldeket, élelmet keresve.

Ilyen tisztások körül a kukorica úgy meg van rágva, hogy álig látni csövet a száron. Csapájuk olyan mélyen vágódik a puha tözegtalajba, hogy már egy kisebb csapat nyomában is. ösvény keletkezik. Ott járó emberek beszélik, hogy ezek nélkül a szarvascsapák nélkül, az erdő belseje járhatatlan volna.

Feljebb mindjobban szűkül a szántóföld és alig hagyjuk el a platán-fasort, jobbfelöl is ' haragoszöld színben sötét- tik az erdő. Itt már csak a lovak patáinak a hupogása hallik, amint belevágnak az évszázados, koromfekete tőzeg- talajba. Az erdő éger-lombja ráhajlik a kocsiútra, mellettünk pedig aranyszínben sárgállik a rudbeckia rengetegje, amik a nagylombú, árnyékos fák tövében is embermagasságra nö'aek és sűrűn, mint végeláthatatlan aranysárga tenger, világítják be az erdő haragoszöldjét.

így érünk el az összefolyáshoz, ahol a kis Rába a Rép- cével egyesülve, derékszögben

lyik Győr felé tovább.

Ettől északra a Hanságnak egy egész különös világát látjuk.

Messziről. azt hittem, ágakból készült csőszházak tömkelegébe kerültünk, amint csol- lányon, bogáncson keresztül, gyalog közeledtünk a furcsa, hatalmas, csonka fatönkökhöz. Ezeknek a csonka fatönköknek a föld felett van a gyökerük, némelyiknek két méter magasságban, ami a hansági mocsaras talaj évtizedes, lassú kiszáradása és lesülyedése következtében föld nélkül maradt. Van köztük olyan, ami már régen nem él és annyira kiszáradt, hogy otromba, hatalmas volta ellenére, egy ember köny- ítyen feltaszíthatná. De van közöttük olyan is, amelyiknek egy-egy gyökere még földbe ér, ezek meghatóan — búcsúzóul, még vékony, gyönge ágakat hajtanak és vérszegény, apró leveleikkel búcsúznak az élettől.

A föld itt annyira laza, hogy bokán felül sülyedtiink és mikor lehajoltam, hogy belemarkoljak, könyökig vájtam benne. És ez a föld fekete volt, mint az éjszaka és forró, mint a napsugár.

Leszállt az alkony, mikor búcsút mondtunk ennek a változatos, ezerképű, gyönyörű világnak; a sebesen kanyargó Rábának, a sötét erdőnek és a vadgulyának.

fáról, melyhez immár harmadszor vezet kolfói zarándoklataim útja. A virágos kert keleti oldalán, emelkedett helyen á.l Petőfi fája, mely alatt vékony kőlap szolgált asztalnak. E fa alatt, ezen az asztalon írta Petőfi legtöbb versét, ott, szintén gyönyörű képben merenghetett el a két szerelmes lélek és e fa alatt szokott Petőfi ebéd után szundikálni, „álmait húzni“. Aggódva köze- ledtem a vén fához, mert azt hallottam és azt olvastam róla, hogy szárad. A grófné megnyugtatott, Valóban: a fa friss, gazdag lombjai ca bőséges termése nem vallanak öregségére. Öreg fa sem vén fa, da hajh, ágaiban nagy átjáró üregek, egész kavernák mutatják tekintélyes korát. Az ember bámulja szívósságát, hogy ezek az ágak nem szakadnak le koruk, lomb- és gyü- mölcsterhük alatt. Legendás dolog ez, áldott a fa, mely a költő boldog-ágát szolgálta.

A grófi család azonban aggódik a drága ereklye sorsán. A fa előtt nyugszik, kifejezett rendelkezésére, a hűséges jó barát, a házigazda, aki nemcsak a mézeshetek elől távozott, hanem akinek annyit kellett bujdosnia, a szabadság- harcban tanúsított vitézsége és buzgalma miatt. Olt pihen most arccal a somfa és az asztal felé, 1848-as honvédezredesi egyenruhájában. Fekete márványkoporsó a síremléke. A kőasztal falábait ki kellett néha cserélni, de szik, vagy pad nincs előtte: ki merne oda leülnif Félhomályban van a sír és környéke, az öreg somfa lom- bozatog sátort von az asztal fölé. Higyjük, hogy van élet a síron túl: akkor ott lebeg a költő és felesége, néha a kastélyban, kertjében és az asztal mellett. Aki annyira szerette, oly boldoggá tette férjét, s aki azt tovább, mindig szereti s a költő, aki megírta, hogy ő hitvesét „a síri világból“, „ott is, örökre szeret“ — megtartja szavát, földi, nyomorúságos pletykák ellenére, melyek most már úgyis szétfoszlottak.

Az öreg somfát, a költő boldogságának egyetlen élő tanúját, meg fogják védeni lehetőleg a pusztulástól. A grófné mosolyogva, de aggodalmasan tett megjegyzése szerint „plombálni kell üregeit“. Akad bizonyára bsztos mód és eljárás, amivel még meg lehetne erősíteni a magyar irodalomnak ezt a drága, öreg fáját.

A költő emlékezete, nevének fényessége és műveinek szépsége halhatatlan és örök marad; mis emberi érzés, derű, szeretet és a szépség keresése, szabadság után való vágy és emberi méltóságérzet marad az emberi lélekben. Ha ezek kihalnának, akkor az ember részére vége a világnak. Nem fognak elmúlni, soha. Est Deus in nobis. Koltó bűbájos emlékének légköre vigasztal és fölemel.

GYALUI FARKAS

%■ 'hetvenéves kgYESLIGETSLRAB.Ó, mgas m &. md m- wgtörft-Ä’ ~ Királyné Jászai fíizi

Vcsséíytcn a fiors d ccuví*c

Sajnos, ezúttal a veszély nem a helyesírás Szempontjából jelentkezik, — hiszen azt már meg is szokhattuk, hogy ezt a különös francia elnevezést kényük-kedvük szerint írták a vendéglősök. A baj sokkal komolyabb. A hors d’oeuvre — a hihetetlenül gazdag előételegyveleg, amely eddig a francia ínyencek büszkesége volt, — egyre inkább lecsúszik a párizsi étlapról, már alig van rajta. Csak még egy kia megmozdulás és végleg a múlt emlékei közé zuhan. A hors d’oeuvret valamikor, nem is olyan régen ingyen adták a párizsi restaurantokban. Csak arra szolgált, hogy megalapozza az étvágyat s az ínycsiklandozó falatok, a lazacok, humársaláták, kaviár, tengeri halak, különleges sajtok közt kedvére válogathatott mindenki. De egyre drágább lett a hors d’oeuvre alkotóelemének beszerzése, ami lényegesen rontotta a vendéglők költségvetését. Eleinte a vendéglősök azzal próbálkoztak, hogy a hors d’oeuvre-t is megfizettették. De csak mérsékelt árat állapítottak meg. A gazdasági válság ravaszai erre úgy oldották meg a vacsorát, hogy csak az olcsó előételt rendelték meg, ellenben az úgynevezett főételekről lemondottak. Most aztán lecsapott az új reform: a hors d’oeuvre minden ínyenc-falatát külön tűnteti fel az étlap, természetesen külön árral, s így, aki előételből akar jól lakni, az most kénytelen lesz tekintélyes összeget leszurkolni. Ez már a hors d’oeuvre alkonya és ijesztően közeledik az idő, amikor a hors d’oeuvre nem fog többé szerepelni a párizsi étlapokon.

ISMAIL SEDKY PASA tgyijttmi mhjséterAnok _

L