Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

1889. december 25.

5

Gyönyörű, dús, őszbe játszó hajzatát aranykarika ékesité. Magas alak, kinek szép kék, kissé mélabus szemeiben a szellem és jóság tükröződnek vissza. Mellette Vacaresco k. a. és még egy udvarhölgy volt. Kegyesen kifejezést adott örömének, hogy személyesen megismerhet, s aztán azonnal hozzátevé: „Kár, ■hogy nem már tegnap este fogadhattam; de nem az ón hibám, Vacaresco kisasszonyé; ki nem mondta, hogy ön már tegnap este érkezett meg. Egy genie a másiknak meg- bocsájthat“, t. i. Vacaresco kisasszonyra czél- zott. Foglaljon helyet, tegye le a kalapot, kez- tyüt, s legyünk kedélyesek.“

S mondhatom, hogy e pillanattól kezdve nem úgy éreztem magamat, mintha udvarnál, királyné előtt lennék, hanem mintha valami müvésztársam vendége lettem volna.

Alig beszélgettünk i/\l óráig, már a zongoránál ültem s a királynő felszólítására eljátsz- tam dalaimat, melyeket az ő költeményeire .szerzettem. Nagy érdeklődéssel ült mellettem s élénk figyelemmel kisérte énekemet. Természetesen előre exkuzáltam magamat, kappanhangom borzasztó volta miatt. „Se baj“ volt abiztató válasz „hozzá vagyok szokva ; valahány komponista énekelt előttem, mind hang nélkül énekelt.“

Azonnal észrevettem, hogy a királyné a ■zeneművészet iránt rendkívül finom érzékkel bir és előszeretettel viseltetik. Alig hogy bevégeztem egy dalt, újra el kellett játszanom; s. ekkor ö énekelte tisztán, csengő hanggal és helyes értelmezéssel.

„Valóban akkor jutnak költeményeim érvényre, ha megzenésittetnek, föképen ha a zeneszerző a beírnak rejlő kifejezést zeneileg is helyesen értelmezi; s éppen ezt dicsérhetem az ön dalaiban leginkább“ volt kegyes hozzá tenni.

De ritkák azok a költemények is, melyek annyira alkalmasok a megzenésítésre, mint éppen felségedéi; vetem közbe.

„Igazán örvendek annak, s hiszem is. Mert költeményeimet ha írom, nem szavalom, hanem magamban dúdolom.“

így értem felséges asszony, hogy én hét dalt, két nap alatt komponálhattam. Hiszen a melódia már bennük rejlett, csali ki kellett írni belőlük. Hangosan nevetett a királynő e megjegy zésemn.

„De jöjjön, nézzük meg a zenetermet.“

Ez az elfogadó termek mellett van. Meglehetős nagy terem, melynek falait faf'aragvá- nyokkal diszitik. Köröskörül góthikus stylusu faragott fakarszékek állanak. Az ablaktól szemben van az orgona (a királyné előszeretettel játszsza e hangszert), a terem közepén a zongorák. Ily nagy fényűzéssel berendezett, a legjobb ízlés követelményeinek megfelelő, s mégis oly célszerű zenetermet sehol sem láttam. Szőnyeg nem lévén benn, a zene gyönyörűen hangzik. A faragványok fölött egy pár szép freskó vidámitja a termet.

„Próbálja meg a zongorákat“, mondja nekem a királynő. Kezdek praeludáíni az egyiken, de alig hogy játszom, hallok egy hangot: „Ne muzsikáljanak, minisztertanács van.“ Megfordulok s kérdem a mellettem álló udvarhölgyet, ki az a generális ?

„A király“ volt a válasz.

Csakugyan épen akkor reggel az összes miniszterek kirándultak Sinaiaba, (emlékezem a lapokból), hogy a királynál a parlament feloszlatásának kérdése eldöntessék.

A király persze azt gondolta, hogy a királyné egyedül van a teremben.

A zongorateremből a színházba mentünk. Nagyon csinos; vagy 80 személyt foglalhat magába. Itt kért föl a királynő, játszanám pár darabot, kívánságára kedvencz zeneszerzőjétől B a c h-tól. A darabok bevégeztóvel kegyesen adott kifejezést megelégedésének.

Közel volt a dél, s a királyné visszavonult.

Pontban 12 órákor gyülekeztek a miniszterek s a többi vendégek a nagy elfogadó teremben, s várták ö felségeiket. Vagy öt perccel későbben megnyíltak a nagy középajtók, s belépett a királynéval a király.

Carol király zömök alak; nagyon élesen metszett arcéllel, Sas orra s élénk tüzes szemei, a Hohenzo 11 érnék férfias büszke magatartása s járása jellemzetessó teszik külsejét. Cercle-t tartottak ö felségeik. A király a miniszterekkel társalgott. Utóbb engemet mutattak be neki s nagyon kegyes volt irántam. Budapestről és Magyarországról emlékezett meg rokonszenves pár szóval.

Az ebédlő terem tán még szebb lgint a

EJBAPESTX HÍRLAP. (K arátsonyi m.)

többi; alapszíne szintén sötét. Itt is túlnyomók a fafaragványos ékítmények, bár az egész termet gazdagon diszitik a legdrágább szőnyegek.

Feltűnt előttem az asztalon végig vonuló guirlande friss bükkfa-levelekből, melyeket napról napra megújítanak, s természetesen színük is változik az évad szerint. A királynő óhajtja látni asztalán a friss levelek változó, múlandó színeit. E napon már meglehetős aranysárgába játszottak át . . .

A déjeuner után, melyen csak a vége felé volt kissé ólénkebb, (na mert a pezsgő még’ az ilyen társaságban is megteszi a hatást,) töröli kávét szervíroztak a verandán, hol a királyi pár fesztelenül beszélgetett a jelenlevőkkel.

A miniszterek közül az akkori közoktatás- ügyi miniszterrel Maj orescu úrral beszélgettem legtovább, sok minden érdekes dologról. Majorescu ur ismerte a nemrég elhunyt érdemdús Trefort Ágostont, kit nagyón magasztalt; föképen mert a magyar művészéért minden áldozatra kész volt. Neki köszönhető, monda a miniszter, hogy ma már nem csak magyar művészekrő 1, hanem ina- gyar művészetről is beszélhetünk.

A román irodalom is szóba került. „Egy pár kitűnő tehetségünk van; csak az a kár, hogy nyelvünk, a moly szép és hangzatos, folytonos átalakuláson megy át, s végleges alakját még nem találta meg. — Lássa, nagy előnye-a magyaroknak, hogy minden áldozatot meghoznak szép, fejlődésképes és már ma is nagyszerű fővárosuknak. Erős központ kell a kisebb nemzeteknek még inkább, mint a nagyoknak. Onnan kering a vér, s adja meg az erőt a távolabb eső részeknek is.“

— De hisz az önök fővárosa is minden tekintetben nagyon emelkedett az utolsó időben, — vetem közbe. Ugyan mennyi lakosa van Bukarestnek jelenleg, kérdem a minisztert. „Ez pontosan még nincsen megállapítva“ volt a válasz. „Mi 150000—200000 között gyanítjuk fővárosunk lakosai számát.“ Ugyanezt mondta nekem különben a bukaresti nemzeti színház szeretetreméltó igazgatója is.

Mielőtt a miniszterek eltávoztak volna, hangverseny is volt. A király nem volt jelen,mert azene iránt nem nagyon érdeklődik. Mondják, ö is Teophile Gautier véleményén van: „La musique c'est le bruit, qui coúte le plus eher.“

Este az ebéd. után a királyné oly kegyes volt s egy uj drámájának vázlatát olvasta fel.

Nagy István legendája van feldolgozva henne. Háborúba vonul s megsebezve tér vissza fiatal nejéhez és öreg anyjához. A kevély anya kérdi a kapunál bebocsájtást kérő hőst: Győztél? Nem, de halálosan meg vagyok sebezve; Akkor nem vagy a fiam; a fiam győzni szokott. Nagy István visszamegy a csatába; jelenléte lelkesíti harcosait. — s ö győz, családjához visszatér s — meghal.

Mily művészi alakot tudott adni a mesének, s mily megliapóan festeni a fiatal nő fájdalmát, ez Carmen Sylva titka. Ugyan e drámát operává szándékozik átdolgozni, s.. ü kegyesen nekem Ígérte azt.

Másnap a mint a. királynő szobájába léptem, meglepetés várt reám. Összes költeményeit a következő ajánló sorokkal nyújtotta át: Ein Nachklang süssen Saitonspiels in C a s t e 1 P el e s. Azonkívül arcképét, aláírásával;

A nap ismét a legkellemesebben múlt cl. zenével s művészi kérdések vitatásával. Ebéd után, Bach egv páy sonatáját kísérte a királynő orgonán. Bámulatos, mennyire behatolt e mély lelkű mester hatalmas szellemébe, s tehnikailag is mily szépen játszsza e sonatákat.

Következő nap újabb meglepetésben részesültem. A királynő látogatásom emlékéül kefe költeményt irt, s ezeket átnyújtotta nekem. Mindkettőjük a hegedűről szói. Őrizem az eredeti kéziratot. íme itt az egyike hü fordításban :

A hegedű.

Isten találta ki a hegedűt Az égi muzsikus-seregnek,

8 hogy Jézus megjött s jászolban teküdt Azok kozák az embereknek.

A pásztorok csodáival figyelek,

Hogy cseng, hogy bong a menny felettük,

Es szivük boldogsággal eltelek 8 inegránditották a nyirettyűt,

8 szeretlek volna húzni oly daliát;

Mint fúj a niilljom angyal ajka,

8 mint napfény rezg a kéklő bolton át,

* Rezgeti a húr, hogy játsziak rajta!

Es a sugárzó csengés társául

Sok lélel;, szállt, hogy rá találva,

Belé olvaszsza hangját jámborül

A magasságok kardalába.

így múltak napjaira Sinaiában. Feledhetetlenek maradnak azok. Ezer és ezer feljegyzésre méltó dolgot láttam s tapasztaltam azon rövid napok alatt, melyeket Carmen Sylva, a nemes lelkű királynő társaságában tölthettem.

Nem egy jelét láttam szive. jóságának, gondolkozása mélységének, szelleme fénkölt- sógónek. Hiszen csali olvasni kell müveit, hogy kedélyvilágába behatoljunk.

Szépet és jót tesz. Egy egész nemzet szereti, imádja. Az egész világ tiszteli.és bámulja.

S mégis e magas röptű léleknek is, fájdalma és könnyei terhe alatt, olykor-olykor lassítani kell szárnyai lebbentéseit; - ő is szenved. Egyetlen gyermekét, egy gyönyörű viruló figyermekét veszítette el egy pár esztendő előtt. Akkor őszült meg a királyné, akkor acélosodott meg a lelke.

Azóta a királyi korona gondjai mellett minden idejét az irodalomnak és művészeteknek szenteli.

Carmen Sylva maradandó helyet biztosított magának az emberi szellem Olympusán.

Balázs Sándor potiárköszcntöje.

— Esemény a Bachkorszakban. —

Irta : Abonyi Lajos.

Sándor már harmadfél hónap óta volt nálam Abonyban. Junius 28-án jött ós szeptember 5-ét értük meg. — Egymás barátsága által nagyon boldogok voltunk. Két óv előtt a fővárosban kötött barátságunk még szorosabbá vált, nagyon összeszoktunk, nem tudtunk lenni többé egymás nélkül. Kölcsönösen engedtünk egymás szeszélyeinek. írogattunk, olvasgattunk, legtöbbnyire francia regényeket, — de az idő legtöbb részét ezután is csak el- digáltuk, elmulattuk. Egy-egy novella elkészült ugyan a Hölgyfutárnak, de álmainknak netovábbját, főcélját, megkezdett regényeink befejezését, sehogy sem birtuli elérni a nagy mulatozás, örökös kóborlás, faluzás miatt. Az övéhez pedig, — melynek „Á- falun“ volt a címe s tele volt bohósággal, — már rajzokat is készített egy éppen Münchenből hazatért •ifjú művész barátunk, jelenleg Hontmegyónek egyik jeles tisztviselője. — De a regény úgy járt, mint a régi vén tudós Pósfav díkcióná- riuma, soha sem készült el. Ügy maradt, mint a hogy amazt Eáv András liiepigraminázta : „Pósfaynak minapában, Mondá isten .haragjában : Készíts szótárt, tákozd, éhezd, De azt soha he ne végezd.“

Sándor pedig sokat várt e regénytől. Nemcsak dicsőséget, hanem jó egy pár száz forintot.

Mondotta, hogy csupán ez vethet véget önkéntes száműzetésének, vagy ha jó édesanyja, egyetlen pártfogója, könyörül rajta, mentheti meg kérlelhetetlen üldözőitől, kiket tréfásan — de máig sem hiszem, hogy úgy hittak volna őket, —- Biegelbanm, Szmojk és Kanapé uraknak nevezett. — Maga találta ki.

Én sokszor szemére vetettem, hogy nálunk időzósét száműzetésnek nevezi. Erre legkisebb oka sem volt. A leggondatlanabb, leg- vigabb életet éltük, a milyent csak lmsz-lni- szonkét éves fiatal emberek élhetnek, kiknek minden kényelem rendelkezésükre áll, s minden Vágyuk, óhajtásuk meg van előzve. Szülőim nagyon szerették. —• Atyáin, ki maga is örök mosolygó, víg kedélyű ember volt, nagyon szerette Sándort eleven esze, hazafias iánglelko s mindenek fölött örökké pezsgő humora miatt. Édesanyámnak pedig azzal nyerte meg szivét, hogy édes jó anyjáról soha sem tudott, a nélkül megemlékezni, hogy meleg könyek ne lepték volna el szempilláit.

Ámde Sándor nemcsak egy egyetlen házat tudott jó víg kedélyben tartani, s mi igazi áldás volt azon nagyon szórnom időkben, bármily nagy társaságnak éltető, felvidámitó lelke volt. Az igaz, örökké azon járt az esze, de tudott minden napra is valami, jó tréfát kitalálni. A rövid idő alatt megszerette az egész város, az egész . vidék; az öreg -urak a tenyerükön hordták, a fiatalok a szivökbe vették, általában pedig rajongott érte mindenki.

8 csak bánatot okozott .mindannyiszor, valahányszor közel kilátásba helyezte Abonybói