Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
rO \ Alig falálunk szavakat arra, hogy a súlyos veszteség felett érzett bánatunkat leírjuk. Bariók Lajos a nemzeti eszméknek olyan apostola volt, amilyen, fájdalom, ebben az országban igen igen kevés van. 0 lángelméjének egész erejét, nemes szivének minden dobbanását, életének minden per* ezét és agyának minden gondolatát arra szentelte, hogy azzal hazájának függetlenségét szolgálja és a magyar nemzet közművelődését előbbre vigye. Mind- , ezekért cserében, a magyar nemzet jobbjainak mély tiszteletén és szeretetén kívül, fájdalom, a jeles költő a hazától életében nem nyert semmit. Most, midőn a Petőfi-Társaság jeles és korán letűnt alelnökének frissen hantolt sírja előtt állunk, megjelenik lelki szemeink előtt az ő rokonszenves alakja, az ő munkálkodni nem szűnő egyénisége. Hazarészünk, az erdélyi részek is, sokat köszön Bartók Lajosnak. A fehéregyházi honvédsirokhoz ő szervezte, ő vezette azokat a kirándulásokat, amelyekben a hazafiak és honleányok, számra nézve 50.000-et meghaladva zarándok-csapatokban jelentek meg a hajdani harcztér egykor vérrel áztatott mezőin, hogy lerójják a tisztelet és kegyelet adóját a; nemzet és a magyar szabadság ötven év óta pihenő lánglelkü lantosának, Petőfinek és hős társainak hamvai fölött. Bartók Lajos azonban nemcsak ünnepet rendezett a nemzet számára a költői és hősies hallállal elesett társai sírja fölött. Évek kitartó munkáját áldozta és szentelte annak, hogy a fehéregyházi sírok ne legyenek a feledékenységnek átadva. Dolgozott, lelkesített, közbenjárt és irt e hősök emléke érdekében. A Petőfi ház létesítése szintén kedvencz eszméje vala. A közügyek által felaprózott szabad idejéből erre is tudott időt szakítani. Költői lelkében Petőfi emlékezetének örök időkig való fentartására egy, a nemzet szeretete és áldozatkészsége által létesülő impozáns Pantheon lebegett. És most, munkája közepette, férfikora delén ragadja el a könyörtelen halál, éppen azon a napon, amelyen az ő nagy eszményképe, Petőfi Sándor ezelőtt nvolczvan esztendővel született. _ E nevezetes napon a két költő lelke találkozik a hit eszményi világában, s mi, akik itt maradtunk, szivünkben és lelkűnkben keserűséggel eltelve tapasztaljuk, hogy a nemzet jobbjai és lángoló lelkű apostolai nap-nap után egyenkint tünedeznek el. Abban a mély bánatban tehát, mely a Petőfi-Társaság tagjainak keblét áthatja, múzeumunk összes tagjai, bérezés hazarészünk minden nemzetünkért hűen érző fia, fájó részvéttel osztozik. E részvétiratot az ereklye muzeumigazgatósága részéről aláírták: Szvacsina Géza, kir. tanácsos, polgármester Kolozsvár város, mint a muzeum védnöke nevében, Szigethy Miklós nyug. ezredes, a vörössapkás 11. zászlóalj őrnagya, mint t. elnök, Deáky Albert elnök, líory Béla és Nagy Pál 48-as főhadnagy alelnöke, Euszkó István a muzeurn igaz* gatóőre, Delreczeny Béla jegyző és Vagaméry Zsombor pénztárnok. (A temetés.) Ma délután három órakor temették el Bartók Lajost a kerepesi-uti temető halottas-házából általános részvét mellett. A temetésen az iró- és 'művészvilág, az elhunyt rokonai, barátai teljes számban megjelentek. A halottas ház terme, ahol Bartók kiterítve volt, a gyász, a szomorúság igaz képét mutatta; a drága, díszes koszorúknak egész halmaza födte a koporsót. A gyászszertartást Rosiaházy Kálmán I. kerületi plébános végezte fényes segédlettel. A szertartást az Operaház énekkarának gyászéneke nyitotta meg, mely után Rostaházy még egyszer beszentelte a halottat. A koporsónál a Petőfi- és Kisfaludy-Társa- ság nevében: Ábrányi Emil mondott megható, szomorú gyászbeszédet. Csak nem régen jött haza — úgymond - földi útjáról, most újból utazik a szomorú lenségbe.-Borongó lelke az utazásban keresett megnyugvást. A természet-imádás, ' szabadság-szeretet, nemzetének hánytvetett sorsa jellemezte működését. Költészetében mindenütt kidomborodott az az egyéni vonás, a mely különösen drámáiban nyert nagyszerű kifejezést. Itt hagyott bennünket, elutazott újra, hogy vissza ne térjen. Azonban most az útjában barátai könyei, szeretete kiséri. Nem vitte el magával a kincses podgyászt, itt hagyta nekünk nagy örömünkre. Bölcsőjében a költészet géniusza avatta fel, másodszor most a pap, aki az utolsó útjában látja el a halotti szentségekkel. Meghatóan aposztrofálta működését, pályáját. Ábrányinak utolsó »Isten veled« búcsúszava zokogásban fűlt el. Siratta kollegáját, jó barátját. —A beszéd nagyon meghatotta a gyászoló közönséget. Könyek gyűltek a szemekbe, a részvétnek igaz, őszinte könyüi. A remek gyászbeszédet minduntalan megszakította testvérének fuldokló zokogása. Azután Somló Sándor helyezett koszorút a koporsóra és mondottwászbeszédet a Sziabáz- kül- végte4i '—^ -iz. -cá -di a) üh o
