Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
Nemzeti Színház. — A Magyarország eredeti tárczája. — — Irta: Bartók Lajos. — E sorokra a vizsgálódás azon sajnos eredménye kényszerít, az a tény, hogy éppen mikor már egészen kifejlett szinmüvészeti viszonyokkal, előrehaladt színházi élettel birnánk, az ország első müinté- zete, a Nemzeti Színház utolsónak bizonyul rendszeres hanyatlása által; czél gyanánt pedig az vezérli toliunkat: mily eszközökkel, pillanatnyi orvoslással, vagy rendszeres reformmal állítható helyre a Nemzeti Színház régebbi virágzása és hivatásszerű vezérszerepe, üdvös kihatása a magyar irodalmi, művészeti, azaz közművelődési és társadalmi életre. * Mert a neve is mutatja, hogy egy Nemzeti Színházat határozottan megjelölt magyar drámamüvészdi czélból alapíthattak csupán. A nemzet fiai emelték a nemzeti emelkedésnek. Az addig vidékszerte vándorló, drámai erejű fiatal óriás, a mesterré izmosult nemes magyar színpadi művészet itt találta meg alkotásai állandó rezidencziáját. Az ős Megyeriek, Barthák, Szent- péteryek, Lendvayak, Egressyek, Tóth Józsefek — titáni társaiként nem kevésbbó ragyogó emlékű hősnőiknek, — e sarkpontján vonultak meg a Hatvanikapunak ; pályájok csúcspontjául érték el a művészeti Pantheont, megannyi herkulesi tettet hajtva végre: ők segiték megalkotni a magyar társalgási, történelmi drámát; a klasszikus irányt konce- dálva a világnak, de chauvinismussal hozva létre az eredeti népszinmüvet. És ők és korszakuk mithoszi hírnevükkel bebizonyiták a világnak, a miről addig öntudatunk se lehetett: hogy a magyar a leghatalmasabb, legfensőbb tökélyü színpadi művészetre hivatott nép, értelmi, képzelmi és vérmérsékleti adománynyal e részben is megáldva, és hogy a nemzetközi versenyben sokkal ifjabb színpadunkkal nem maradunk bátra, a mi pedig egy nemzet önérzetének főrugója, kincse az öntudatnak : képesek vagyunk oly nagybecsű és gazdag, önálló, de magas műveltségen épült szinpadi irodalomra és művészetre, a mely csak az első nagy nemzetek talentuma, a mit a nyugati népek a művelt polgárzat elérhető t legnemesebb vívmányául tekintenek, valamint az irodalmi szellem* virágzási képessége délpontjának, a melynek elérése nélkül nemzet nem is volt valódi nagy, sem korszakos emléke nem maradt az emberiség történetében. Ha tehát állott valaha szentély, melyet nemzet emelt istenének: a Nemzeti Színház az volt. És megnyíltakor fölszentelve Vörösmarthy ébresztő evangéliuma által: tisztán hirdette Kisfaludy, Czakó, Szigligeti, Katona, Szigeti, Madách, Csiky és számos megdicsőült költőnk igéit, — és ez mind fenkölt és nemzeti szellemet tartalmazott, a magyar nyelv- és lélek kiművelését czélozta ; erősité és nevelte magyar erkölcsökben a népet; első színházunk a nép élete, a társadalom haladása, a haza történelme kristálytükrét tárta a nézők elé, segitó eltiporni a betörő idegen nyelvet, a fenyegető korcs ál-kulturát, szóval oltára s mentsvára volt a magyarság Géniuszának, s talán egyetlen is volt. De tény, hogy hálásabban egy alkotás se jutalmazta létrehozóit, a haza semmi más áldozatnak Lapunk mai száma 20 oldal. \ becsesb gyümölcsét nem élvezte, mint e korszerű intézményé volt, a Nemzeti Színházé, mely a mi Thaliánk klasszikus temploma volt, — igen, mig ki nem vetkőztették jelleméből, maradiság, dekadenczia és a művészeti irányzat korrupcziója fokonkint meg nem mételyezte, s mig végül a sokkal gonoszabb, alacsony idegen frivolitás kultusza meg nem szent- ségtelenité. Más, azóta épült uj színházakkal a versenyt nem úgy vette föl, hogy fölemelje magához, biztosítva s megőrizve velők szemben magasabb színvonalát. E helyett versengésből leszállóit a legléhább műfajokhoz s igy akart tultenni rajtok, nem ritkán frivoli- tásban. Anyagi sikereket hajszoltak, annak áldozva föl a művészetet; és le akarták alacsonyitani üzleti szempontból a közönséget, hogy az ne találhasson nemesebb élvezetet sehol, hogy bárhova fordul, csak az izlésrontást, gondolattalan érzékiességet, elbódulást és elfajulást találja, igy elveszítse fogékonyságát a tiszta élvezetek iránt, eltompuljon nemcsak hazafias, de még erkölcsi érzéke is; azonban a magyar közönség sokkal erősebb lelkületű volt s hátat fordított annak a Nemzeti Színháznak, melyet nem átallották külvárosi mulatóhelyekről előszedett idegen sikamlósságokkal vagy léhaságokkal alázni meg egyes esténkint s a Nemzeti Színházzal annak kiváló művészeit és közönségét. Még szerencse, hogy e morális deficzit az anyagiba is magával rántotta a színházat; üresen hagyott szivek méltó visszafizetésül üresen hagyták a pénztárt. Megrongálva alapjaiban, boltozata lábaihoz omlott. Aláásva múltjának büszke erkölcseiben, elkö* zönségesedett.
