Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

zuhantak vissza, szomorú apálylyal. De miért? Mert nem ragyog fölötte az eszményiség csillaga, hogy a változó, ingadozó elemet, mely oly hatalmas lehet, egygvé csoportosítsa s ég felé vonzza, fölfelé.

*

Nem czélunk most részletesen taglalni, milyen legyen a holnap.

Majd az országgyűlés, mely a háromszázhatvanöt napból egyet ismét a színháznak áldoz, elvégzi ezt. A politika érti a művészetet is. Legalább a parlamentben hallhatunk szép magyar szónoklatot, ha a színházban nem.

Alakilag tény, hogy autokrácziával még az intendánsok legjobb intencziói mellett sem lehet egy művészi intézetet vezényelni, mindaddig mig a művészi gárda tényleg egyenruhát is nem kap. Csak alkotmányos szervezet, melyben az önkormányzat érvényesül, ez hozza meg a kölcsönös bizalmat, nemes versenyt, fejti ki az összes erőket, mert mindenki kiveszi részét a maga helyén a felelősségből, elismerésből. A mai szervezet tehát alaposan ujjá- alkotandó.

De tartalmára nézve csak egy kardinális elv ural- kodhatik itt: adjuk vissza a Nemzeti Színházat önmagának, rendeltetésének, szervezetének. Eredetiségével vívja vissza teljes becsét. Tegnap még nem volt más színház: engedményt kellett a körültekintő igazgatásnak tennie, hogy az egyetlen Nemzetibe, mint Noé bárkájába, minden rendű bel- és külhoni élőlényt fölvegyen, sokszor még a veszedelmeseket vagy hasztalanokat is. De ma annyi uj színház mellett át kell adni a nemzet színpadára nem illő

még eredeti müveket is, annál inkább az idegen könnyed műfajokat.

Adják vissza e szent helynek régi istenét, sőt szenteljék föl még díszesebben uj templomát.

Tanítsa e színpad megrendítő drámaiságával a történelmet; vagy talán a nélkül is olyan jól tudják és követik szellemét ?

Tanítsa a magyar nyelv költői bübáját; vagy talán a nélkül is olyan szépen, olyan jól beszéli minden fia e hazának?

Tanítsa az őseredeti, tőrzsökös társadalmi erkölcsöket, jellemet, szokásokat; vagy talán a nélkül is oly üdén virágzanak ?

A népnek, az ifjaknak, nőknek tanítsa a kegyelet, nemesség, a nagy szenvedélyek, nem alacsony indulatok szépészetét, az Ízlés elsőségét; tsnitsa érezni, tanítsa gondolkozni. Ha pedig mindez nem kell, miért kell akkor a Nemzeti Színház?

S a mint a telket eladni nem szabad: úgy tiltva legyen elidegeníteni az eredeti eszmét, a melyért a telket adományozták, ez pedig a magyar drámai művészet.

Legyen úrrá ez saját házában s az idegen idegen. E vezéreszmének kell ragyognia első színházunk jövő utján, melyen most a szebb múlt visszfénye ömlik el.

E legdíszesebb művelődési tényezőnk nagy meghasonlásbán küzd, tépelődve önmagával. Bűnhődik eredendő bűneiért: az idegennek szolgai imádatáért. Szivét a meghasonlástól megrepedni érzi. Hamletnek anyjához intézett szavaival azt mondjuk: «Hát szakadjon ketté s a rosszabbik felét eldobva, a jobbal kezdj uj életet.»