Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz
a politika természetesen elhibázott és helytelen, célra soha nem vezethet. Négy esztendőn át a világ nagy része a nemzetközi szoeiáliznrustól várta az üdvöt és meggyógyulást. Bebizonyosodott, hogy ez hiú remény volt, mert a szociálizmus csak egy párt érvényesülését irta zászlajára, a többi párt és társadalmi osztály kizárásával és így természetszerűleg azokat magával szemben találta. A szociálizmus, mint legvégsőbb céljaiban békés párt, harcot idézett elő a többi, szintén a békét áhítozó pártokkal szemben ahelyett, hogy közösen fordultak volna az ellen a politika ellen, mely egyedül a nemzetek összeveszitéséből és a kölcsönös gyűlölet szi- tásábó iheriíi létjogosultságát. A szociáliz- mus a régi mese civakodását követte lej, gyomor és végtagok között és ezért törekvései meddőségre voltak ítélve. Csali az intelligencia és a kézzel dolgozók együttműködése eredményezhet kielégítő termelést és csak ez az együttműködés törheti meg a nemzeti gyűlöletnek azt a kárhozatos politikáját, amelyen ma Európa-szerte oly számosán élősködnek. Ha sikerül e. vészteljes politikát kiküszöbölni és gyűlölet helyett a kölcsönös, józan megértés útjára lépnünk, egyszeriben javulhatna az általános helyzet, megszűnhetne a nemzeteket sorvasztó valutasvindli és az abból élős. ködő spekuláció siberhada, helyre állhatna az általános rend és bizalom, megszűnne a nyomasztó munkanélküliség és a becsületes munkának megvolna a becsületes dija. Igen ám! De hogyan küzködjünk meg a hibásnak felismert politika képviselőivel ? Igen nehéz feladat, mert bizonyos körök szoros érdekközösségben vannak vele, néhol a nép kisebb-nagyobb töredékei nem ismerik fel a jövőben fenyegető veszélyt és a pillanat jóléte mellett mézes-mázos szavak által meg- ittasodva, árkon-bokron át követik e politikát és hirdetőit. A fegyveres hatalom, az állam egész gépezete kezükben van. Lehet ezek ellen sikeresen küzdeni ? Az államcsíny, a nyílt lázadás, a titkos összeesküvés a balkáni állaiás beszüntetéséről a Ruhr-vidéki közigazgatás engedékennyé tétele árán, továbbá nyilván sugalmazásra messzemenő pénzügyi követelésekkel is áll elő. Azt hangoztatja, hogy a Cuno-kormányt belülről kell megbuktatni azoknak, akik Németország belső nyomorúságán segíteni akarnak. BERLIN, junius 21. (Saj. táv. tud.) Általános az a nézet, hogy a Ruhr-kérdésben pár nap óta némikép enyhébb a feszültség. Németország mai szorongatott helyzetéből csak akkor szabadulhat, ha Angolország szilárd marad. Politikai körökben nagy figyelmet kelt H u g h e s államtitkár közlése az angol kormányhoz, hogy a jóvátételi kérdést és a német fizetésképességet nemzetközi pártatlan szakértő bizottság vizsgálja meg. raaeiaK eiegteienek, amiért is szuuseges vamjainak, vasutsainak és iparának ellenőrzése, különösen a rajnai és Ruhr-vasutak nemzetközi igazgatása. 2. Franciaország hajlandó a Ruhr-meg- szállást a dologi szolgálatok technikai felügyeletére változtatni, ha Németország a Ruhr-ellenállást nem erősiti és a sztrájkokat nem pénzeli. 3. A felügyeletet kisszámú csapatok eszközük. Franciaország a letartóztatottaknak amnesztiát ad azzal a biztosítékkal, hogy szabadon engedésükkor nem igyekeznek alaltomban megakadályozni a technikai bizottság ellenőrző munkáját. 4. Franciaország hajlandó Németországnak ni oratóriumot adni. Deviza-árfolyamok. junius 21. junius 20. pénz áru pénze áru Zürich: svaiéi franebne 100 cseh-szlovák korona 16-68 16’70 100 magyar korona —W/, —’0625 100 osztrák korona —-00781/, —’007850 100 német márka —*0044 —’0044 Budapest: magyar koronában 100 svájci franc 148000’— 153000*— 135000.— 140000*— 100 cseh-szlovák korona 24750’— 25750*22600*23600*— 100 osztrák korona 11*65 12*45 10*60 11*40 100 német márka 6-70 7’10 6’10 6*50 Prága: » cseh-szlovák koronában 100 svájci franfc 596*25 598’75 596*75 599*25 100 magyar korona —’345 —’365 —*34 —*36 100 osztrák korona —’045-’050 —'045 —*050 100 német inárka —*0251 . —’0301-’0245 —'029 Bécl: 100 svájci franc 1274000*— 100 csehszlovák korona 212700'— 100 magyar korona 725.— 100 német márka 054*50 osztrák koronában 1274000'— 212500'— 765'— OÖO'ÖO uyuina vcBtcu. Francia katonaság a meg nem szállott területen. BERLIN, junius 21. (Saj. táv. tud.) F. hó 21-ére virradó éjjel francia katonák tartózkodtak a meg nem szállott Mannheim városának területén és előretartott revolverekkel megtámadták a járókelőket. Amidőn az őrség közbelépett, a franciák elmenekültek, eközben azonban rendszeresen tüzeltek, amit az őrség viszonzott. Egy rendőrtisztviselő megsebesült. Az eset után francia járőrök mélyen behatoltak a meg nem szállott területre. Az osztrák állami alkalmazottak passzív rezisztenciája. BECS, junius 21. (Saját t ele iont u- dósitásunk.) Az állami alkalmazottak szervezeteinek birodalmi szövetsége elhatározta, hogy felszólítja tagjait, hogy holnaptól kezdve az állami szolgálat minden ágazatában kezdjenek passzív rezisztenciát. Reinhardt Miksa ma átveszi a bécsi Josefstädter Theatert. BÉCS, junius 21. (Saját tele fon tudósításunk.) Ma befejeződtek a Jarno József és Reinhardt Miksa között folytatott hosszadalmas tárgyalások, amelyek azzal az eredménnyel végződtek, hogy Rein- hardt holnap átveszi a Josefstädter Theater igazgatását. A színházat szeptember végéig teljesen renoválják, amikor is Reinhardt igazgatósága alatt megkezdődnek az uj játékok. , j Megcáfolják a bolgár király eljegyzésének hirét SZÓFIA, junius 21. (Saj. táv. tud.) Boris királynak egy román hercegnővel való eljegyzését megcáfolják. A hir csak politikai kombináció.