Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 45-ös doboz

__ A bíráló bizottság jelentése. —

I.

A verspályázatok sokszor áradathoz hasonlítanak. A költemények hullámverése csapkodja a bírálót, kinek rendületlenül, szinte érzéketlenül kell megállnia helyét, mint a tengerparti kőszálnak, hogy meg ne rendítse a hullámok ereje, mely mégis csak omlós, — el ne vakítsa egy-egv mulékonv csillanás, mely néha a napfényben megjelenik a felcsapó habon, de csakhamar elenyészik, midőn a bullám szétomolva hull vissza az árba. A esillanásból jelentéktelen vízcsepp lett.

A lelkiismeretes bírálónak nagyon nehéz a helyzete, mert tudja jól, hogy a bírált szerző sokszor lelkes munkát fordított müvére, — bele akarta lehelni lelke legnemesebb érzéséit, szive javát, eszméinek egész értékét. Kedves reménységeikkel álmodott alkotásról, sikerről. Édes, szabad, termő óráik eredményét látja leirt soraiban. Vájjon kinek ne fájna, ha idegen bántja gyermekét? Az idegen nem értheti meg a szeretetek mely az írót müvéhez fűzi. A. legkellemetlenebb félelem, mely minden lelkiismeretes bíró ítéletét keserűvé teszi, mely ott kísért a bíráló cenzori tolla percegésében, az a gondolat, hogy kemény szavával esetleg végleg visszariaszt, elnémít egy-egy igazi tehetséget is, kitől sokat hozhatott volna még a — jövő. De hát nem tehetünk máskép; bírálnunk kell, mert — mint Haraszti Gyula mondja Ábrányinak Don Juan fordításáról irt bírálatában*) „Semmi sem könnyebb, mint másban hibát keresni s találni . . .A bírálónak azonban lehetetlen elhallgatni esetleges

A Toldy-Kör elbeszélő

költeménypályázatá.

*) L. „Budapesti Szemle“ 1893 73. kötet, 232 tápon.

gáncsait, ha azt akarja, hogy dicséreteinek is meglegyen a maguk súlya.“

A közel félszázados Toldy-kör idei pályázatának különösen az kölcsönöz varázst és ünnepiességet, hogy ezúttal a dalnokversenyt Petőfi emlékére rendezte. A leghóditóbb magyar géniusz tüneinényszerü megjelenésének százados évfordulója, a költő szelleme megszentelték a szándékot. Szinte nagyobb reményekkel, de a rendesnél nagyobb igényekkel is néztünk az eredmény elé. Némi sajnálkozással állapítjuk meg, hogy az eredmény nem valami gazdag; de végre is mindegy, ha egyetlen igazgyöngyöt sikerült felszínre hoznunk, meg lehetünk elégedve. Hogyha hivó szavunk egyetlenegy gondolatnak adott szárnyakat, egyetlenegy eszmének vagy érzésnek adott maradandó szavakat,mely a magyar nyelv szépségét dicséri, hálás munkát végeztünk, igaz célt szolgáltunk.

A tárgy vonzó volt és lelkesítő. Ä múlt gazdag, a jelen szomorú és sivár. Eggyel több ok, hogy a múltak tükrét a poézis fénysugarával megvilágítva tartsuk a jelen elé. Irodalmunk tanulsága, hogy a legnagyobb magyar fájdalmak idején szökik legmagasabbra a költészet igaz forrása.Mintha ma másként volna. A jelen embere és költője — úgy létezik— job lián kedveli a legszemélyesebb lirát, a mindent önmagába olvasztani akaró ént . . . Pedig minő „ént“ lehet megszólaltatni a magyar miüt és jelen balladáiban, románcaiban, rajzaiban, melyek az erővé kristályosodott történelmet vagy a magyar faj erkölcsi szépségét mulatják be. Talán ez után ma jobban is vágyakozunk, mint a tisztán lírai költők bármily érdekes és megkapó, de mégis csali egyéni jajja, szerelmi sóhaja vagy titáni előretörése után . . , S talán épen azért, mert a pályázat tétele az epika körébe eső költeményt kívánt, — a magukat modernnek nevező költők iskolája teljesen távolmaradt a pályázattól. Kár. Hiszen a felhősödé múlt,

ép úgy, mint a legbánatosabb történelemmé vált tegnap ezer eszmét, ezer tárgyat kínál az igazi poétának, a legmodernebbnek is, képzelete szárnyalására, a fejlődő nyelv zenéjének megcsenditésére, a tehetség erőpróbájára.

Fel kell említ énünk azt is, hogy a pályázó versek közül sok nem is felel meg a pályatételnek, mert tartalma vagy kidolgozása nem a pályázatban megkívánt műfajhoz tartozik.

Sorra vesszük a 32 pályaművet

Távol áll tőlünk, iskolai osztályzat pontosságával felosztani a beérkezett müveket, de az egyszerűbb áttekintés végett mégis bizonyos csoportokat kellett formálnunk.

Az első csoportba sorolhatjuk azokat a verseket, melyek gyöngeségük és kezdetlegességük miatt teljesen figyelmen kívül maradnak, mert első pillanatra észrevesszük, hogy vagy buzgó ifjúság első zsengéi, vagy tehetségtelen toll forgató jószándéku, de értéktelen erőlködései.

Ebbe á csoportba tartozik az „Idegen földön“ jeligéjű mü, a „Petőfihez“ címzett pályamű „Tiszteljétek a közkatonákat“ jeligével, valamint a pályázat leghosszadalma- sabb darabja: a „Gyémántszem homokban“ című fantasztikus elbeszélés, „Múlt álma“ jeligével. Erről a háromról kevés a mondanivalónk.

Ezeknél a bírálóknak csak fölös fáradságot, de semmi épülést nem szerző müveknél valamivel jobbak a második csoportba sorolt következő közlemények: a „Két vándor“ jeligéjű, a „Zeyk Domokos“ című (jelige: „Az emlékezet visszajár a múltba“), „Fogarassi“ (jelige: „Bálványom vagy Petőfi“), „Engedetlen fiú“ (jelige: ,javíthatatlan“).

A harmadik csoportba, sorolhatjuk a nagyon különböző fajsúlyú középszerűségeket, amelyek szaporítása semmiféle irodalomra nem jelent nyereséget. Ilyenekkel

találkozunk leggyakrabban, mert végre is egyik versiró — vagy bocsánat: költő — sem alkothat mindjárt és mindig maradandó becsű vagy pályakoszoruzott müveket. Hogyha a „poéta nascitur“ is, mégis nagy lelki fejlődésen és iskolán kell átesnie a forrongások közepette. A forrongó idők termékeit elolvashatjuk, méltányolhatjuk, de elfelejtjük másnap vagy a következő órában.

Ilyenek a „Petőfi születése“ című hosas- szabb költemény, a „Szél vitéz“ (jeligéje „Vitézek, mi lehet“ stb.), a „Sebeas Lázár" (jeligéje „Szombathelyi“), az „Egervár oa- troma“ (jeligéje „Régi dicsőségünk“ stb.), az „Öreg kuruc“ (jeligéje „Hej, Károlyi Sándor“), a „Három rokkant meséje“, a „Hajótörés“, a „Magyarok Gallenben“ (jeligéje „Egy régi levélen ezt Írva találtam .. az „örvéndi Pál leánya“, a „Göndör Pista" (jeligéje „Vagyok olyan legény, mint te.. Ezek fölött áll némileg a „Kálmán király futása“ (jeligéje „Miért ?“) cimü csiszoltabb pályamű.

A negyedik csoportba soroztuk azokat a költeményeket, melyek határozottan nyújtanak valamit és búr ha nem fonjuk köréjük koszorúnkat, szívesen elolvassuk őket. Ezek között említhetjük a „Polgár Lencsés Gábor“ címűt (jeligéje „Deus iuvat“), az „Ékirás balladája“ cimü allegóriát, melynek jeligéje „Rossz időket élünk ..a ,Aliért ?“ cimü háborús regét, melynek jeligéje „Még a sírból is felhangzik a magyar dal", a társaik közül különösen kiváló további, határozottan jő verseket, mint a „Csobánei csók“ cimü kuruc románcot (jeligéje „Virtus“), a „Végbeli két őrszem“ (jeligéje „Vk tézek, mi lehet...“ stb.), az ugyanegy szerző két szépen kidolgozott balladáját a népéletből: „Balogh Erzsi“ és „A Vág partján“ cimüeket, a „Magyar hit“ jelige alatt, a Tisza István gróf megöléséről költött érdekes költeményt, a „Ballada a megölt grófról“ címmel és „Akaraterő“ jeligével. KiemeijüK