Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz

Átalában ő Aszódon a java tanulók közé tartozott s mikint előzőleg a grammatikát, úgy az 1836/7 és 1837/8-diki tanévben a syntaxist kitűnő sikerrel végezte s az iskolán kivííl is örömmel olvasgatott. Ko- reny tanárnak kiváló érdeme az volt, hogy tanítványait csaknem mind tevékeny és jó tanulókká tudta pár év alatt idomítani; különösen nagy súlyt fektetett a nyelvre és irályra, igen sokat dolgoztatott magyar, latin és német nyelven, s alig volt syntaxista, kiabálom nyelven legalább orthographice ne irt volna. Szorgalma a bat osztály tanítása mellett oly nagy a olt, hogy azonkívül még bat vagy tiz deákot zongorázni is tanított, sőt nehánynyal a francia nyelv elemeit s a szláv nyelvet is gyakorolta. így tanult Petőfi is nála, bár nem nagy hajlammal, zongorázni, de a mii Zilahy irt róla, rajzolni ő Aszódon nem, hanem már azelőtt tanúit; Aszódon ellenben az 1836/7-ki tanévben Koreny felhívása és engedélye mellett az önkényt ajánlkozókat ő kezdte havi tiz váltó garasért tanítani a rajzra, de csakhamar felhagyott ezzel, mint mondá azért, mert a reméltnél több tanítványa akadván, Koreny tanár a tiz garast sokalta. Mennyire yolt Petőfi jó rajzoló, azt most megítélnem bajos; nekünk az ő rajzai akkor tetszettek, s bogy szépen irt és kacs- karingós betűket is tudott vetni, bizonyítja az, hogy könyveinkre és iratfüzeteinkre sokan a címet és neveinket vele Írattuk fel.

De nemcsak az iskolaiakban volt akkor Petőfi kitűnő, hanem játékainkban is. Igen jó futó, dobó, mászó, szóval fürge, edzett s ruganyos izmú fiú volt, mit erélye és merészsége még növelt. Külön testgyakorlati oktatás akkor még iskoláinkban nem volt, de testedző társasjátékot sokkal többen gyakoroltak, mint most, s ezeknél az egyik úgynevezett választó vagy vezér igen sokszor Petőfi volt. Bátorságát illetőleg is emlékezem egy esetre. Abba az erdőbe, hol majálisainkat szoktuk tartani, mentünk egy tavaszi délután sétálni s madarászni vagy tizen. Petőfinek sétabot- hosszaságú nyélen egy kis baltája volt; még távol voltunk az erdőtől s fa sem állt közel, melyre menekülni lehetett volna, a mikor egy csordájától vált bikát láttunk meg, mely oldalt rézsűt, velünk szembe jött; elég távolról néztünk még farkasszemet, de dör- mögésétől mind megszeppentünk már, csak Petőfi nem, a ki kis baltájával égé zen szélről ment s biztatott, ne féljünk, ha nekünk jön a bika, ő eléje áll, s hirtelen félreugorva. baltájával térden üti, hogy orra bukik, »így szokták — mondá — a mészárosok.« Szepegve mentünk az elszánt hős oldala mellett, de ha a hika csakugyan érdemesít vala egy kis rohamra, futottunk volna bizonynyal annyifelé, ahányan voltunk, Petőfit kivéve, ki elég vakmerő lett volna, a mit mondott, meg; is kisérelni.