Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz

A kuvasz.

A Független Magyarország számára irta: Szikra. (Gróf Teleky Sándorné),

a Petőfi Társaság tagja.

— Kertész bácsi, meséljen nekem Petőfiről.

— Rögtön, csak előbb csibukra gyú'tok.

S legott hozzá is kezdett e művelethez. Valóságos tudománynyá fejlődött ez náia. Először is megnézte a pipát, alul-felül, kivülről-belülről, aztán szippantott rajta egyet-kettőt s csak most vette elő a hajszál vékonyra vágott aranyszin dohányt.

— így ni— mondta megelégedéssel, miután egy szál égő gyufával addig ringatta-rengette a csibukot, mig nagy szotyogással az első kis füstgolyók kezdtek ég felé szállni. így ni. — Azt akarja, hogy Petőfiről beszéljek ? kérdezte szokott komolyságával.

— Kérem.

— Hát igen, Szendreyné néném, nagyon ellenezte azt a házasságot. Azt mondta, hogy nem adja a leányát holmi ütött-kopott komédiásnak, — versfaragó naplopónak . . * Julia pedig sirt, sirt, naphosszat sirt. — Ilyenkor hozzá sompolyogtam s a fülébe súgtam: Ne sírjon Juliska, inkább elszaladok Sándor bácsihoz és megsúgom neki, hogy ha ma este a város végén lesz, mi is arra felé fogunk kocsizni, jó? . . .

— S a hűséges futár, már t. i. én, Kertész Ignác, aki abban az időben 16 éves nyurga kamasz voltam . . . nagy búsan, nagy odaadással, elindultam a Petőfi Sándor megkeresésére. Szendrey Julia ezt egészen természetesnek találta. Talán még magam is. Pedig, hej, nagy hőstett volt az éntőlem, tekintve, hogy magam is majd meghaltam Szendrey Júliáért. ..

— Nagyon szép volt?