Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz

1910. január 1.., szombat.

BUDAPEST

nőki irodából és egy újévi fröcscsel sietett magához térni az előadás okozta lesujtott- ságból.

A vastagon kárpitozott, zöld posztós ajtó megnyílt és egy nyúlánk, szőke bajuszos fiatalember lépett be rajta. Nyitott téli kabátja viselt, de tiszta volt. Ruhája olyan kikészített benyomást keltett. Tehát hétköznap nem ezt viseli. Többnek látszott, mint egyszerű munkásnak és kevesebbnek, mint úriember. Határozott, mindenre kész arckifejezése ellentétben állott korával. Meghajolt udvariasan s mert érezte a reátapadó vizsgatekinteteket, határozottan, minden kérő hangsulynélkül ennyit mondott:

— Boldog újévet kivánok !

— Nagyon köszönöm a figyelmet, felelte kedélyesen a gyáros, de ha szabad kérdenem : micsoda réven közli velem jó kívánságait?

A fiatalember a zsebébe nyúlt és kivett belőle egy névjegyet, átnyújtotta és tisztességtudóan visszalépett.

A gyáros meglepetten pattant fel helyéből s újra elolvasta a névjegyet. Most már hangosabban.

—- Boldog újévet kíván : Bóth Sándor, a hullaszállítók nevében. — Igen furcsa, igen meglepő. Hát honnan veszi maga a jogot ahhoz, hogy ezen a réven boldog újévet kívánjon. Igazán eredeti.

Bóth ráemelte tekintetét Gvorákra és

vállán egyet rántott.

— Igen egyszerű a rév, melyen én a vámot szedem. Kérem : vagy szállítottunk már uraságod családjából hullát vagy fogunk szálbtani. Én sem akartam elmaradni a másnemű szakmák mellett és egy kis összeget sikerülni fog összeszednem. A pénzre ped'g, megmondom Önnek, szükségem van. Megmondom pedig azért, mert az előbb is, de mióta a névjegyet átadtam kettőzött szimattal tetszik szerény csekélységemet vizsgálgatni. Én egyéb foglalkozás hijján kénytelen voltam ehhez a mesterséghez fogni, haesak az utcán nem akartam volna felfordulni. Minden bizodalmám : ez az ujesztendő volt és azt hittem, sikerül I annyit összeszednem a miből anyagi támd- ] gatás hiján félbeszakitott tanulmányainkat folytathassam. Eddig Ötven koronát szedtem össze. Elmondtam tehát mindent. Most pedig nagyon kérem, ne tessék engem tovább tartóztatni, mert az idő múlik. Ijfolnap már január másodika lesz, a bolond emberek pedig csak ma adnak ujesztend^i garasokat. Sietnem kell, ne tessék haragadni .. .

Gvoráknak egy pillanat alatt megtetszett a fiatalember. A beszédében megnyilvánuló határozottság, a moijor, mely egy fokkal innen van ugyan a gzemtelep- ségen, de nem bántó, a készség, melylyel kellemetlen mestersége üzésére vállalkozott és a tudnivágyás, lebilincselték a valamikor alacsony sorsból felvergődött gyárost és minden előzetes gondolkozás nélkül igy szólt :

— Maga az én emberem. Amit elmondott, mind igaz. Abból tudom . ahogyan azt elmondta. Nem kell tovább mennie, nem. kell tanulmányait sem folytatnia. Itt marad nálam, ön határozott ember, van akarata. Bátor ember, mert hullákkal vállal közösséget, no legalább is a szállító kocsin. Ötletes ember, mert még ezt az utálatos foglalkozást is fel tudja használni arra, hogy mellékes pénzt keressen vele. Nekem ilyen ember kell, kinek a jelszava : aki bírja, marja. Maga az enyém. Amilyen határozott maga, olyan vagyok én is. Menjen ki a főpénztárhoz s vegyen fel annyi fizetést, már e hónapra előre, amennyit jónak lát. Mutatkozzék be, hogy maga az én uj titkárom. Én vagyok a gyáros és ez az én gyáram. Menjen, nézzen, lásson és tudjon mindent. Én nem szólok magának egy szót sem. Magának kell jönnie hozzám és üzleti ötleteket adnia. Megértett?

Both hirtelen megrázkódott, arca cseppet sem változott meg és férfiasán csak ennyit mondott :

— Köszönöm, az ön embere vagyok.

Gvorák Íróasztalához ült, aláirt egy

kitöltetlen fizetési utalványt és átadta •

— Töltse ki, amilyen összegről akarja.

Both köszönve vette át az utaló lapot,

meghajtotta magát és az ügyvezetőségi irodák felé ment. Gyors bemutatkozások után a főpénztárhoz ért. Zsebéből iront vett elő, kitöltötte a lapot és a pénztárosnak adta át. A pénz felvétele után visszament a főnöki irodába.

— Bocsánat az alkalmatlankodásért. Ismételten köszönöm jóságát és holnap reggeltől kezdve az Öné vagyok. Megyek és megfelelő lakásról gondoskodom, de nem hagyhatom el jóltevőmet addig, mig egy szívesség teljesítésére nem kötelezi magát. Én, amint mondottam, ötven koronát szedtem össze újévi jókívánságaimmal. Ez a pénz égeti a zsebemet s aligha találná helyesnek, hogy a Gvorák-gyár titkára az igy gyűjtött pénzt saját céljaira használja fel.

Ezzel a téli kabát zsebébe nyúlt *és marokszámra szedte elő belőle a réz és nikkel pénzeket.

— ötven korona és néhány fillér, megolvastam. Sziyeskedjék ezt a kis összeget azok között a munkásai között szétosztani, akik családosak és fűtőanyagra van szükségük. Hadd legyen fa és szén ebből a pénzből.

Gvorák úgy elbámult, hogy észre sem vette Both eltűnését. Mire szólni akart, már nem volt sehol. Jellem, határozott jellem, mondogatta magában és hirtelen gondolattól megkapva beszólt a házitelefonján a főpénztárnokhoz :

— Mennyit utalt ki a titkár urnák?-— ötven koronáról volt kiállítva a lap, — hangzott a felelet.

Gvorák letette a kagylót. Csak ötven koronát vett fel és ugyanannyit oszttat szét, ennek az embernek túlságosan jó szive van és nem jó üzletember. De aztán helyreigazította gondolatmenetét. Nem. Csak jó szi- vünek akar látszani, kevesebbet vesz fel, hogy annál többet kapjon. Ez : jellem.

Két találkozásom Petőfivel.

Irta: Ábrái Károly.

Első találkozásom.

Az 1847-ik év julius hó első napjaiban érkeztem haza szülővárosomba, Szatmárra a Szepességről, hova szülőim az akkori idők szokása szerint, a német nyelv elsajátítása •végett előző évben küldöttek.

Otthon első dolgom volt, hogy volt tanulótársaimat, barátaimat, kiktől egy óv előtt váltam el, meglátogassam. Örömmel töltöttem körükben egy-két órát, beszélgetvén velük iskolai dolgokról, szépirodalmi lapokról, az »Életképekéről, »Pesti Divatlap »-ról, »Regélőéről, »Honderűéről, az azokban megjelent versekről, novellákról, irány cikkekről, bírálva azokat. Szatmáron az időben a ref. főgimnáziumban valami hallgatólagos önképző kör volt, a felsőbb osztályú növendékek között, amennyiben hetenként egyszer, néha kétszer is összejöttünk egyiknek vagy másiknak lakásán, s ott fölolvasásokat tartottunk, szavaltunk tetszés szerint választott kitünőbb költeményeket, a kertben vagy szobában, vagy valamely üres raktárhelyiségben, hova néhány széket vagy padot elhelyeztünk, legtöbbször Olchváry Lajos és Esze Ferenc tanulótársaink külön szobájokban, néha az iskola egyik vagy másik osztályában ; az is megtörtént, hogy olykor egy-egy színdarabot is előadtunk, Szapáry László, vagy Budavára visszavételét, vagy Kotzebue valamely fordított darabját; esetleg egyik vagy másik társunk fölolvasott valamely beszélyt vagy verset a legújabban megjelent lapokból. Legtöbb prózát olvasott föl Futó János barátunk, később

21

színigazgató, legtöbb verset szavalt e sorok írója, ki imádója volt a költészetnek, Vörös- martyn és Bajzán kívül Petőfi, Tompa, Kölcsey, Kerónyi, Hiador voltak kedvenc költői.

E sorok írójának egész kis könyvtára volt szépirodalmi müvekből, nevezetesebbek voltak ezek között A bélteki ház, Fáy Andrástól, A megszabadított Jeruzsálem valamely régi fordításban Torquato Tasstól ; Dugonics Etelkája, Scott Valternek több regénye : Ivanhoe, Templariusok (későbbi fordításban Templomosok), Ossián énekei; Vajda Péter Dalhon-a 3 kötet, Vanda vagy a Szerelem áldozata, németből fordítva, képpel A szent Sevaldi sirkert franciából fordítva, Kotzebue színdarabjai, továbbá több gazdasági munka, melyeket atyám, egy nyugalmazott, nőtlen államtisztviselő ingóságainak árverésen történt eladása alkalmával vett meg részemre, mint mondá : jutalmul jó tanulásomért. Ezekből láttam el tanulótársaimat, ismerőseimet, bajtársaimat, s házunknak egy-két jó barátját olvasó könyvekkel.

Legtöbbet olvasott Futó János. Alig győztem könyvekkel, legörömestebb olvasta pedig Kotzebue színdarabjait. Ezek egynémelyikét le is irta.

Mindjárt, talán a második napon haza érkeztem után találkoztam Futó Jánossal ; a Darvay-ház előtt állott, mintha valakit várna. Ott lakott az időben Riskó Ignác, ismert költő, és Szatmármegyének t. főjegyzője.

Futó barátomnak pedig Riskó Ignác volt mecénása. Fittó szegénysorsu árva fiú volt, a Darvay ház szomszédjában egy szabómester adott neki lakást és kosz- tot, amiért gimnáziumi tanuló fiával naponként együtt korrepetált, Riskó pedig egyéb szükségletéről gondoskodott, amiért szobáját és ruháit rendben tartotta.

Véletlen találkozás volt. Futó barátom csakugyan várt valakit: Petőfit. Ris- kótól hallotta, hogy vele fog visszajönni, kérdezte, láttam-e már Petőfit? S nem volna-e kedvem megismerni őt.

Hogyne lett volna? Rajongó lelkesedéssel vágytam meglátni a költőt, kinek már annyi sok szép versét nemcsak olvastam, de könyv nélkül is tudtam.

Bementünk a Riskó szobájába, hogy bevárjuk jöttét. Ablakából a szép piactérre lehetett látni, bármely irányból jön is, már messziről észrevehettük.

Rövid idő múlva csakugyan jöttek Riskó és Petőfi. A költő fekete habos, úgynevezett Antihmoár selyem attilát, ugyanilyen magyar nadrágot viselt kordován csizmával s fekete, kemény kerek- tetejű nemez kalapot fején.

Tisztán emlékszem öltözetére, arcvonásaira, ez első benyomást megörzötte lelkem.

Az előszobában mélyen meghajolva köszöntünk.

Petőfi alig biccentett fejével,mig Riskó, ki engemet mint tanulót is ismert: »Szervusztok fiuk« viszonzással fogadta üdvözletünket.

Bementek a belső szobába s ott szivarra gyújtva, beszélgettek.

Mintegy negyed óra múlva Riskó kinyitván ajtaját, belépésre szólított föl.

Elfogódva állottam meg Petőfi előtt, mélyen hajtván meg magamat.

Riskó bemutatott a költőkirálynak mint bölcsészet hallgatót s mint a szatmári ref. főgimnáziumnak volt kitűnő tanulóját, ki múlt évben a lőcsei evang. főiskolában tanult.

Petőfi érdeklődött ;.z ott tanuló magyar ifjak iránt s tudakozódott, ha vájjon van-e ott önképző vagy valamely más, a magyar nyelv növelésére alakult társulatuk a magyar tanuló ifjaknak.

Elmondottam, hogy igen is van': »Magyar nyelv művelő társulat« cim alatt, melynek minden ott levő felsőbb osztályú (1-ső és 2-ik évi bölcsész) magyar tanuló ifjú