Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 44-es doboz
10 Néptanítók Lapja. gyobbnak igyekeztek feltüntetni. Lerombolta a bazug érvényesülési elveket s szabaddá tette az útat a tehetségek számára. Ebben a harcában még kellett küzdenie a magyar irodalom egyik legnemesebb és legönzetlenebb tudósával, Toldy Ferenccel. Toldy túlélte korát. A szabadságharc előtt beállott irodalmi ízlésváltozás már oly váratlanul érte, hogy a régebbi irodalomból merített, lelkében élő igazságok nem engedték közelférkőzni hozzá az új eszméket. A közös emlékek, az együtt elért érvényesülés, az együtt beszívott eszmék elzárták a magyar irodalomtörténet megteremtőjét az újabb költőktől. A leszűrt igazságok visszautasítottak mindent, mi velük ellenkezésben volt. Gyulai védelmébe veszi vele szemben az újabb tehetségeket s sikerül a nemzetnek bebizonyítania, hogy neki van igaza és Toldy egy megfakult irodalmi áramlatnak egyik ittmaradt katonája. Másodszor nevezték hazaárulónak, mikor Jókait megtámadta. A támadás idején Jókai fénykorát élte. Gyulai szétszedte regényeit, kimutatta következetlenségeit és ámbár elismerte nagy tehetségét, megállt amellett az ítélete mellett, hogy Jókai regényeit elnagyolja és gyakran olcsó hatásokra törekszik. Mi nem osztjuk mindenben Gyulainak Jókairól való nézetét, de belátjuk, hogy sok igazságot mondott a lángeszű regényíróról. Jókai megtámadása idején felzúdult ellene az egész ország. Voltak, kik irigynek tartották, mások azt hitték, hogy feltünésvágy bántja. De legnagyobb volt azok száma, kik hazaárulót kiáltottak. Növekedett táboruk különösen akkor, mikor a Budapesti Szemlét megnyitotta Görgey számára. Mindezzel nem törődött. Ment a maga útján, ment arra, merre az igazságot látta. Irodalmi harcaiban kegyelmet nem kért és nem adott. Az igazi kritikus hivatásának azt tartjuk, hogy útat nyit a nagy gondolatoknak. Elsöpri az irodalom színteréről mindazt, minek csak a kegyelet ad értéket, elsöpri a múltnak azokat a hagyományait, melyek a jelen izmosodását akadályozzák. Vigyáz a jelenre, hogy szélsőségekbe ne tévedjen s ne állja útját a fejlődésnek. Hogy ezt elérhesse, amennyire csak lehet, fel kell szabadulnia kora hangulata és ízlése alól, szem előtt az általános emberi igazságot és az örökké szépet kell tartania. Ha nem így cselekszik, kijelölheti az író értékét egy nemzedék, de nem az utókor számára. Ilyen kritikus volt Gyulai Pál. Amit kora különösségnek, szeszélynek, irigységnek nézett, 1 azt mi, az utána jövő nemzedék, nemcsak meg- j győződésének, hanem legnagyobbrészt igazság- j nak tartjuk. Tévedései neki is voltak, de ahogy, 46. SZÁM. kijelölte pl. Aranynak, Katonának, Keménynek Petőfinek helyét az irodalomban, csaknem úgy látjuk őket ma is. Dramaturgiai dolgozatai, akadémiai emlékbeszédei oly értékek, melyeknek igazságai már átmentek a köztudatba, hogy örökké termékenyítő hatással legyenek. Gyulai Pálra kritikai s irodalmi jellemrajzai a legjellemzőbbek. Már életében háttérbe szorították irodalmi müveit. Pedig író és költő volt. Nem tartozott a legelsők közé, de alkotásai értékesek. Néhány elbeszélésével megmutatta, hogy a széppróza mestere s a jellemzés terén számottevő. Költői alkotásai között pedig több akad, melyeknek örök életet jósolunk. Egy költő értékének megállapítására legbiztosabb ismertetőjel, ha nevének kiejtésére néhány költeménye azonnal eszünkbe jut. Még erősebb jel, ha valami hangulatot ébreszt már maga a puszta név. Gyulai nevének említésére a költemények egész sorozata ébred lelkűnkben. A költemények az alakoknak egész sorát állítják elénk, melyek már ott élnek minden művelt magyar lelkében. Látjuk a vérző honvédtisztet, amint a rajta segíteni akaró hű katonát rohamra küldi, látjuk a temetőből hazajáró szellemanyát, ki kicsiny árváinak gondját viseli. Előttünk áll a zsarnok Báthory és a fiait védelmező anya. Majd magát a költőt látjuk gondolataiba merülve, kezében az óvilág egyik legnagyobb költője, Horáeius van. Nevének kiejtésére valami borongós hangulat lep meg bennünket. Távol vagyunk a kétségbeeséstől, de nehéz a szívünk, megtelik a szemünk könnyel, a küzdő embert látjuk a sorssal viaskodni. Az elmúlás gondolata nehezedik reánk. A gondolatok tavaszára eljön a nyár után a dermesztő tél. Kíméletlen és felebbezhetetlen ítéletet tart. Pusztító kezének egyetlen intésére lehull az erdők lombkoronája, fagyos lehelle- tére alázatosan hajtja meg fejét az elébb még büszkélkedő növényvilág. A halál vonul végig a földön. Csontkezével megragadja azokat, mik nem fognak a következő tavasszal új életre támadni. Az irodalom telei az ízlésváltozások. De gyorsan elkövetkezik rájuk a tavasz s új életre kél az, mi az előbbi korszakban értékes volt. Új életre kél s táplálja az új irodalmat, melynek magáévá kell tennie mindent, mi a régiben értékes, különben támaszték nélkül össze kell omlania. Ha majd eljön egy ízlésváltozás, ha látszólag köd borul az elmúlt korra, el kell jönnie az új Gyulai Pálnak, ki támogatni fogja a tehetségeseket és szétüt azok között, kik a közönség újságvágyára építve, a Petőfi-utánzók módjára érvényesülnek. A múltat borító köd fel fog szakadni s a régi Gyulai Pál alkotásai továbbra is fontos tényezői lesznek a magyar irodalomnak.
