Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 42-es doboz
Petőfi. Elestének hatvanadik évfordulójára. írta: Patyi István. Oh, magyar szabadság prófétája, hőse! Hol van, aki neved méltó dalba szője ?! Mámoros gyönyörrel pattannék a lóra Új szabadságharcba hívó riadóra; Hőshalálban örök életet keresvén Legyőzhetetlennó tenne tan az eszmény ; Villámmá válnék a sújtó kard kezemben, De hogy dicsőséged hozzád méltón zengjem, Ki mint üstökös szállsz át a mindenségen, Könnybeborúlt szemmel érzem gyengeségem! ' Kiért lelked csodás szerelemben égett, Ott hagyád ölelő, édes feleséged ; Ott hagyád hazádért, kit legjobb’ szerettél, S láncokból szikrázó kardokat verettél; Dalodra harangok ágyúvá levének; Zord ifjú hősökké a megrokkant vének; Délceg daliává lön a zsenge gyermek, Ki nem érzé üdvét még a szerelemnek; Talpra állítád a beteget s félholtat: Hallá valaha a föld mássát dalodnak ?! Csodáslelkű szép nőd sírva visszavára Dobogó keblére, ölelő karjába; Síri éji csendben, ágyúdörgés közben Angyalszárnyú múzsa sírva hozzád röppen: Csókol, ölel lelke izzó szerelmével, Elborítja fődet tölgy- s babérlevéllel; Úgy csalogat esdve fényes tündérvárba: Örök dicsőségre, örök boldogságra! S te az élet minden gyönyörét feledve Harcolva tanítasz hazaszeretetre! A madár is elhal kalitkába zárva: Hogyne volna drága lelkünk szabadsága ?! Csillagos égboltra nem néz a vakondok; De kiknek van lelke, mind azért rajongnak! S hogy hordana láncot Zrínyi, Szondi népe, Kik szabadon szálltak a hon szent földjébe ?! Holt őseink harcba viharszámyon járnak: S mi élve viselnénk nyomorultan jármot ?! A hazaszeretet s a magyar szabadság Nemtői a költőt halálba ragadják!
