Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 40-es doboz

— A Petöti-család hamvai. Á holnapi gyász­ünnepség: alkalmával előreláthatólag nagyszámú kö­zönség fog Összegyűlni a kerepesi-uti temetőben, ahol a rendezést Miklós Elemér főrendezővel élükön egyetemi hallgatók végezik. Dr. B o d a Dezső főkapitány úgy intézkedett, hogy Saly Károly rendőrtanácsos vezetésével több lovas- és hatvan galogosrendőr vonuljon ki a temetőbe. Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter a Petőfi-Társaság elnökségéhez intézett levelében élénk sajnálatát fejezi ki, hogy' a kegyelet ez emlékezetes ünnepén akadályoztatása miatt nem vehet részt. A negyven- nyolcas öreg honvédek szintén megjelennek, mint Petrovics István és Petőfi István egykori honvéd bajtársai. A belvárosi Saskör H a h ó t h y Sándor elnök vezetése mellett küldöttséggel képviselteti magát és koszorút helyez a sírra. Az ötödik kerületi Markó-utcai főgimnázium, melynek Petőfi Zoltán egykor tanulója volt, külön zászló alatt száztagú küldöttséggel képviselteti magát. Az Országos Páz- mány-Egyesület megbízásából az ünnepen dr. Szik- lay János főtitkár vesz részt. Kiskörös elöljárósága ma néhány marék földet küldött a Petöfi-Társaság- nak a költő kiskőrösi szülőházának udvarából, hogy azt a sirhant földje közé keverjék. Petőfi István hamvait az Entreprise kiküldöttjei, a községi jegyző, a járásbiró és az uradalmi tisztikar jelenlétében szerdán exhumálták a csákói temetőben. A koporsót, melyben Budapestre szállították, a kerepesi-uti temető halottasházának egyik termében az Entre­prise gyászpompás ravatalra helyezte.

Next

/
Thumbnails
Contents