Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 38-as doboz

„Ezen uraknak — mondja kritikusairól Petőfi — a magyar rímről és mértékről fogalmuk sincs. Ök a magyar versekben latin metrumot és német eadent-iát keresnek s ez az én költeményeimben nincs, ez igaz, de nem is akartam, hogy szorosan legyen. A magyar mérték és rim még nincs meghatározva, ez még ezután fog, ha fog, kifejlődni és meghatároztatni, eszerint róla nekem sincs tudatom, do van sejtésem ... az ösztön vezet, s ahol ők engem rim és mérték dolgában a legnagyobb hanyagsággal vádolnak, talán éppen ott járok legközelebb a tökéletes, az igazi magyar versformához.“

1847. január elsején irta Petőfi ezeket a sorokat, do milyen elevenen aktuálisak ma is. Menynyire lehetne ezeket a sorokat ma is azok elé az urak elé tartani, okik hivatalból védőangyalai a magyarságnak és a magyarosságnak, ami alatt ezek az urak természetesen kizárólag a szűrt és a cifra sujtást értik, és milyen könnyen védekezhetnek a modern magyar irodalom úttörői, akiket idegenek majmolásával vádolnak azzal, hogy emberek — vájjon ki emlékszik ma noveikre —- egykoron a Petőfi költeményeiben, tehát a legmagyarabb költeményekben, nem Találtak magyar versformát.

Az előszónak más helyén ezt írja Petőfi:

Ami Tcölteményeiniben at aljasságot illeti, ez ellen ünnepélyes óvást teszek. Ez olávaló rágalom. Bátran kimerem lelkiismeretem itélőszéke előtt mondani, hogy nálam nemesebb gondolkozásu és érzésű embert nem ismerek, s én mindig úgy írtam és irok, amint gondolkodtam és éreztem. Min* dig fájt e vád, mert ennek éreztem legjobban méltánytalan voltát-. Ha néhol egyes kifejezésekre s a tárgyra nézve szabadabb- vagyok másoknál, ee onnan van, mert én szerintem a költészet nem nagyúri szalon, hová csak fölpiperézve, fényes csizmákban járnak, hanem szentegyház, melybe bocs- korban, sőt mezítláb is beléphetni.^