Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz
Az első felköszöntőt a polgármester mondá a királyra és a királyi családra. Révész a Petőfi-társaságra, Y a y Dániel gróf Jókaira és Teleky Sándor grófra mondott felköszöntőt. Jókai humoroB toasztban Debreczen városára emelte poharát. Beszéde igy hangzik: Kiss Sándor ur, szállók I az úrhoz! Azt hiszem, hogy nagyon sokak előtt ismeretes az az adoma, mikor egyszer egy apa kis fiától sorba kérdezte, mi szeretnél lenni, kis fiam ? mikor a legkisebbre került a sor, az azt mondta, hogy én legjobban szeretnék lenni penzionátus generális. (Derültség.) Ha a mai világban kérdezné ezt az apa, bizonyosan azt felelné a fiú. hogy én legjobban szeretnék megholt költő lenni, mert azt azután érczbe ön- tik, és elmondhatja magáról: no már most biztos állásom van. (Elénk derültség.) Korszakunkban mindenkinek van valami élet- czélja pályáján, mindenütt van előmenetel, előhaladás, még a szépmüvészetekben is van: a színészek számára van a nemzeti színház s más állandó színházak, a szónokok számára ott van áz országgyűlés, festőknek és zenészeknek ott van a festészeti és zeneakadémia, ott még vihetik egész a tanárságig s utoljára előttük van az egész világ, a hol, mint a czigány mondta: itt van, nektek hagyom az egész világot. így a költő számára is itt van az egész világ. A magyar költőnek nincsen pályáján semmi megpihenő árnyék, annak a számára nincsen egyéb, mint a magyar közönség. Te, kedves barátom, azért is intéztem hozzád e hozzád szálló felköszöntést — tanúja voltál annak, hogy keletkezett azon irodalmi kör, melynek Petőfi volt halhatatlan lelke. Hogyan támadt azon társaság, te láttad, hiszen velem egy pályán voltál, együtt dolgoztunk egy princzipális alatt, ugyanazon irodában, mindketten prókátorságra készültünk. Te láttad, hogyan lettem hütelen Themishez, te tudtad legjobban, hogyan ragadott magával a múzsa. Akkor nem kérdeztük azt, hogy mi lesz ebből az elzüllött emberből, a ki azt mondja, hogy nem akarok más lenni,mint költő s a ki nem tűrt maga mellett más czimet, mint: költő. Láttad azt, hogyan fogadott a közönség akkor bennünket, bizony nem lebet panaszunk se a közönség, se a haza iránt. Később ezután a nemzeti zsibbadás korszakában akkor is megbecsülte költőit a magyar nemzet és elősegítette őket működésűkben a czélhoz. Hanem hát mint minden jónak legnagyobb ellensége a jobb. A mint az újjászületés boldog korszaka megnyílt, a költészetnek is ellensége támadt a politikában, mely félrevezetett bennünket. Tehetségünk átfordult a politikához, mely olyan, mint a homoki szőlő, a melybe a rigó ha belekóstolt, nem énekel többé. (Lelkes éljenzés, taps).