Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz

rajza: a »Petőfi polyákja« címen, melyben a Bem és Petőfi közti meleg viszony s az öreg tábornok viszontag­ságai s (egy szemtanú után) halála vannak leírva. Kevés uj adat volt benne, mert egy részöket Petőfi maga irta meg erdélyi leveleiben, valamint a pasává lett Bem elhunytál szemtanúk tolláiból közölték már a lapok, de az a hős és az a költő oly alakok, kikről a hallottat is szívesen halljuk újra, kivált ily élénk ösz- szeállitásban. A dolgozatot Balázs Sándor olvasta föl, noha szerzője is jelen volt, Kolozsvárról utazva föl ebben a nagy hidegben, jeléül, hogy lelkes, buzgó tag, — páratlan. Bartók Lajos maga mutatta be »költői levelét Szemere Miklóshoz,« derűit kedélylyel festve abban az elvonult költő boldog függetlenségét, szemben a fővárosiakkal. Elénk tetszésben részesült. Vértesi Arnold is maga olvasta, (noha ezt gyönge hangja miatt nem a legjobban tette,) »Idegen földön« című elbeszélését, melynek hőse eszményi vágyakkal nő fel, de megbukva, kénytelen lesz csiz­mát varrni, s ha rásüt is olykor a szebb remény, (példáúl midőn a szabadságharcban főhadnagy lesz,) a sors kereke megint csak alálöki, hogy idegen föl­dön egy saruvarró korhely olasz családjánál haljon meg. Érdekes tárgy, elevenen, biztos stillel előadva. Paulay Ede egy szép költeményt mutatott be szép szavalásban : »A gyermek«-et Endrődi Sándor­tól. E gyermek édes anyját az ő szeme láttára ölik meg az ádáz muszkák, s az árva nem kap enni és inni. Vigasztaló angyal áll előtte, s ő erőt kér tőle, ' hogy ha felnő, megboszúlhassa anyjának gyilkosait a népek segítségével; ez lesz életcélja. Az angyal azt mondja neki: a népek nem segíthetik, mert kezök kötve van, s igy csak az isteni gondviselés boszújára számíthat. »Akarsz-e föl hozzá?« — »Menjünk,« — mondja a gyermek. S ezzel vége a költeménynek, me­lyen érezhető ugyan Hugo Viktor hatása, de igaz költői mű s méltó volt a zajos tapsokra. Végűi Éjszaky Károly mondott zárszavak he­lyett zárbeszédet, kifejezve reményét, hogy a társaság, »elérve férfikorát,« meg fog felelni hivatásának. Következett az áldomása »Hungária« egy föld­szinti termében. Jókai nem volt jelen s helyette Éjszaky Károly mondta az első köszöntőt a királyi párra ; aztán éltettek veterán és fiatal Írókat sorban, egymás után; éltették Kossuthot is, főleg pedig a Petőfi-társaságot, melyre nézve a tagoknak nem ohajtgatni, hanem eszközölni kell, hogy éljen. //v jCfri £ V jp Jj _

Next

/
Thumbnails
Contents