Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 37-es doboz
7. 35. évi folyam. Előfizetési feltételek: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli ás esti ká< adás együtt: 1 hónapra 2 frt. — 3 hónapra 6 írt. — 6 hónapra 12 írt. is esti kiadás postai VttldnkUldésoért felaifizetís évnegyedenként 1 forlal Hirdetések azintugy mint előfizetések a »Pesti Naplót kiadó-hivatalába (Judspest, Ferencziek-tere, Athenaeum-épűlet, küldendők. ' . < y *•’. Egyes szám 4 kr. t e !k g a 18, :a 5tz íz y ,z LL)Ik £ í z T l 1 ) s r :i r. itifc, ó n n te n > raet ry Z, íz k, 3t St a aA Times legutóbbi száma e támadásokat igaztalanoknak találja. Midőn — igy szól — Manteuffel tábornagy helytartóvá kineveztetett, mindenki azt tartotta, hogy gólyakirályt kapott Strassburg. A porosz hivatalnokok nem igen híresek megnyerő modorukról és Elzászban s Lothariogiában is haditörvényszékekkel kezdettek kormányozni. De Manteuffel rögtön kijelentette, hogy ő nem úgy akarja folytatni a kormányzást és meg is tartotta szavát. Senki sem vádolhatja őt arról, hogy erőszakkal akarta volna az elzásziakat német hazafiakká tenni. Manteuffel nyíltan megmondta, hogy ha tetszik nekik, szivükben francziák maradhatnak; ő nem fogja őket kényszeríteni, hogy szeressék uj hazájukat. Mindössze azt követeli tőlük, de ezt teljes szigorral, hogy tiszteletben tartsák azon nemzetközi szerződést, mely őket a német császár uralma alá helyezte. Honfitársai közül sokan hibáztatták, hogy oly kevés német tanitót, lelkészt és téritót alkalmazott és hogy az uj két tartományt nem akarta teljesen bekebelezni a német birodalomba, hanem bizonyos autonómiával biró országrészként tekintette azokat, melyeket ily különállás jogszerüleg megillet. A Nordd. Alig. Zeitung ennek folytán azzal vádolja a tábornagyot, hogy ő az, ki megakadályozza Elzász és Lotharingia amalgamizáczióját a német birodalommal és hogy oly német hivatalnokokat tartott meg, a kik hasznavehetlenek, sőt korrumpáltak. Ha ez áll, akkor azok sokkal hibásabbak, a kik e hivatalnokokat alkalmazzák, mint a tábornagy, aki őket megtartotta. Ha valaki kormányzóvá kineveztetik, gyakran nem bocsáthatja el azon hivatalnokokat, kiket ő sohasem választott volna. De mert már ott vannak, lehetetlen őket nélkülöznie. Ebben tehát a tábornagy nem hibás. A.mi pedig a többi vádakat illeti, — igy folytatja a Times — az kétségtele n, hogy a legnagyobb hiba és veszedelem lett volna, ha Elzászt és Lotha- ringiát Manteuffel máskint kormányozta volna. Jó módjával és lassanként talán hozzászoknak az uj tartományok polgárai a német uralomhoz. De alig képzelhető szerencsétlenebb politika, mint ha a tábornagy erőszakos és kegyetlen eljárása által egy uj Lengyel- országot teremtett volna Németország területén és pedig a saját fajrokonai által lakott tartományokban. A Viktor Emánuel-ünnepélyek Rómában. Olaszország minden részéből nagy tömege a lakosságnak zarándokolt tegnap Rómába, Viktor Emánuel sírjához; Nápolyból 2054-en, Anconából 900-an, Bellunuból, Udineból, Elorenczból 1298-an, Fabrianoból 2000-en érkeztek meg; mára 10.000, holnapra 15.000, keddre 8000 volt bejelentve. Tegnap reggeli 11 órakor nyitották meg az Ara Coelin emelendő Viktor Emánuel- emlék második nemzetközi kiállítását a király, a királyné, és a miniszterek jelenlétében. 98 pályamű érkezett be; pályázott 3 német, 4 franczia, 3 angol s egy amerikai művész is. A nyertes pályamű kivitelét a jövő évben megkezdik s tiz év alatt befejezhetni remélik. Délután 2 órakor történt meg a Pantheonban Viktor Emánuel hamvainak átvitele a sírból, melyben 1878. óta nyugodtak, a jobb középoltár fülkéjében fölállított urnában. A miniszterek, a parliament házainak elnökei s más főméltóságok jelenlétében felemelték a sirt borító arany táblát, Mancin! miniszter és Tecchio, a szenátus elnökei okmányt írtak alá a pecsétek sérthetlenségé- ről, aztán átvitték a koporsót az uj sírba s számos koszorút helyeztek rá, köztük a német trónörökösét. Viktor Emánuel hamvai most már éppen szemközt nyugszanak Rafael Sanzio sirjával. A Petőfi-társaság közgyűlése. — jan. 0. Nyolczadik ünnepélyes közülését ülte meg ma, vasárnap, a Petőfi-társaság. A közgyűlés az akadémia dísztermében folyt le előkelő, nagyrészt hölgyközönség jelenlétében. Az ülésen Jókai Mór elnökölt. Komócsy József rövid, emelkedett hangú megnyitó beszéde után Szán a Tamás terjesztette elő a következő titkári jelentést: A titkári jelentés. Tisztelt gyülekezet! A Petőfi-társaság megalakulása óta mindenkor kedves kötelességének tekintette, hogy a midőn a legnagyobb magyar lírikus kultuszát a magyar haza határain belül s kültagjainak lelkes közreműködésével a külföldön is terjeszteni igyekszik, egyúttal a jelenlegi szépirodalmi erőket is munkásságra serkentse s törekvéseik iránt érdeklődést keltvén még az olvasók ama részénél is, mely — fájdalom — a költészetben ma már csak a szórakoztatás eszközét látja s elfeledi, hogy az egyúttal vezére a szívnek, kedélynek s mint ilyen, a közmi- velődésben számot tevő tényező. Ez az irány, ez az elv vezérelte társaságunkat a múlt év folytán is, midőn elhatározta, hogy hivatalos közlönyével ezentúl minden héten bekopogtat a gondosabb termelés iránt érdeklődő közönséghez s vidéki felolvasó ülésein évről-évre propagandát csinál a hazafias és tisztességes szépirodalomnak, mely elől a tért lelketlen irodalmi üzérek egy idő óta vásári lármával, a reklám sípjával és trombitájával igyekeznek elhódítani. Sötétnek látszik e kép, melyet ide vetettem, de túlzás nélkül felel meg a valóságnak. A nagyrészt vidéki olvasókra számitó irodalmi vállalkozások, a képes és képtelen folyóiratok és zuglapok mindinkább szaporodnak, s iszapos áramlatukkal fenyegetik a tisztességes irodalmat. A tekintélyes fővárosi napi sajtó csak kivételes esetekben vesz tudomást a ponyvairodalom eme termékeiről, mert a kiadó urak sokkal okosabbak, hogy sem újabb kiadványaikat a sajtó bírálata alá bocsátanák. Ekkép, rejtekben tenyészve, de az üzérkedés találékony fogásai által annál jobban terjesztve, egész raja burjánzik föl az úgynevezett szépirodalmi hetilapoknak, hazai és külföldi regény csarnokoknak. És van-e e vállalatok közt csak egy is — a rendes könyvárusok kiadványairól nem szólok — mely becsületére válnék az irodalomnak s méltó volna arra, hogy a müveit családok asztalain helyet foglaljon ? Aligha. Tartalmuk túlnyomó részét selejtes, érzékcsiklandó, idegen müvek gyarló fordításai képezik; az eredeti termelés kritikán aluli s csaknem kivétel nélkül olyan múzsafiak tollából ered, kik jóravaló szerkesztőségeknél — szellemük éretlen gyümölcseivel — hiába kopogtatnak. Ezek a vállalatok, melyeket czimükről is alig ismer a fővárosi ember, a vidéken tömeges elterjedésnek örvendenek, mert a közönség nagy része szereti a kényelmet s megkívánja, hogy helyibe vigyék szellemi táplálékát. Ily viszonyok közt a legtöbb vidéki olvasó asztalán hiába kér helyet a tisztességes irodalom. Elfoglalták előle a tért, szégyenkezve kell visszavonulnia. Társaságunk hivatalos közlönyében már nem egyszer emelt szót a selejtes irodalmi müvek terjesztése ellen, vidéki felolvasó ülésein pedig korszerű irodalmi kérdések fejtegetése által igyekszik emelni az olvasási kedvet s hitelét, becsét a tartalmasabb szép- irodalmi termékeknek. H >gy minő hatással végzi munkáját, arról tanúskodjék a megtisztelő elismerés, melyet társaságunk a lefolyt évben az ország egykori koronázó városában aratott. Hasonló érdeklődés, elismerés kisérte nyilvános havi üléseinket is, melyeken a múlt év folyamában Ábrányi Emil, Beaiczkyné-Bajza Lenke, Balázs Sándor, Bodnár Zsigmond, Endrődi Sándor, György Aladár, dr. Hatala Péter, Kiss József, Komócsy József, Margittay Dezső, Mikszáth Kálmán, Névy László, Paul a y Ede, P. Szathmáry Károly, Torkos László és Tóth Endre r. tagok mutatták be újabb dolgozataikat. Mint vendégek Csáktornyái Lajos, Eöldváry István, Karlovszky Endre, Rakodczay Pál, Rényi Rezső, Szerdahelyi Áladár és dr. Tóth Sándor tették változatossá tárgysorozatunkat. A társaság könyvkiadó-vállalatában két újabb kötet, »Ifjúságom* költeményfüzér Reviczky Gyulá;1<e;rt elcsen iti öQŐ :yát >e, es órák ölfoargy lásásrt sia n ntt. )b ió at 3S aiz Iik e-t íz rt kk, ik csakugyan fölkereste Mózest és töviről-hegyire magya- rázgatni kezdte az ügyet. »Mire való ez a sok beszéd ? szólt közbe Mózes. Akarják-e önök, hogy billjök elfogadtassák, vagy nem ?« »Hogyne akarnánk!« »Jól van, válaszolt nyugodtan Mózes. Pénztáram ma kissé megcsappant, szükségem van estéig pár száz dollárra. Adjon ön nekem 1000 dollárt és én a bilit keresztülviszem.« A pénzt kifizették és a bili bámulatos gyorsasággal harmadik fölolvasásra került. Itt azonban ismét veszteg maradt. Hiába reménykedtek napról-napra az érdekelt felek. Yégre egyikük ismét fölkereste Mózest. Itt a következő választ nyerte kérdéseire : »Kötelezze magát, hogy 10,000 do lár- nyi értékpapírt ad nekem, ha a javaslat törvénynyé lesz emelve és gondoskodom arról, hogy mennél gyorsabban megtörténjék!« Az illető ráállt az alkura és a bilit elfogadták. Mózes ur egész nyíltan hirdette theoriáját, hogy ha valamely javaslat érdemes az elfogadásra, egyszersmind érdemesnek kell lennie, hogy pénzt fordítsanak rája. Ily módon tudta meg mindenki, hogy South-Karoliná-ban szorgalmasan kell a kenőcsöt használni, ha valamit keresztülvinni akarnak. Idővel azonban Mózes ur étvágya növekedett, vágyai és szükségletei megnagyobbodtak s uj, bőségesebb pénzforrás után nézett. E őzéiből keresztül vitt egy jellemezhetetlen törvényjavaslatot, mely felhatalmazta őt a speakér’s warrants-ek kiállítására. Ezek az államkincstárhoz szóló utalványok voltak, melyeket ő szabadon állíthatott ki s a melyeket az államkincstár kénytelen volt minden egyéb szükséglet mellőzésével kifizetni. Mózes ezt a pénzmalmot folyton működtette, s mig az államkincstárban pénz volt, ezeket az utalványokat egyértékünek tartották az állambankjegyekkel. Mózes nagylelkűsége határt nem ismert s ily utalvány szerzése gyakran csak egy kérésbe került. Az állam fővárosa akkor a szó szoros értelmében el volt árasztva pénzzel. De eljött az az idő, midőn az állampénztár nem volt képes többé az utalványokat kifizetni s ez utalványok végül névleges értékük tizedrészéig sülyedtek. Meglehetős pontos becslés szerint Mózes közel két milliónyi warrantokat állított ki s pazarolta el a fönnebb jelzett czélokra. Daczára annak — s csaknem hihetetlenül hangzik — Mózes ama csaknem varázsszerti hatalom folytán, melyet a tömeg fölött gyakorolt, Dél-Karolina leg| népszerűbb alakjává vált s hivatalos működésének második évében reábeszélték barátai s pártjának fér- fiai, hogy kormányzó-jelöltül lépjen fel. Es valóban Mózest 1872-ik évdeczember havában Dél-Karolina állam kormányzójául megválasztották. Nemsokára hivatalba lépése után megkezdette korrupczionális gazdálkodását, még magasabb stílben, mint azelőtt. Minden hivatalos tette, minden bármily kis jelentőséggel biró aláírása megvásárolható volt. Teljesen be van bizonyitva, hogy egy, az államon törvényszerüleg követelhető százezer dollárnyi összeg nem jutott kifizetésre mindaddig, mig Mózes kormányzónak 25 ezer dollárt nem kézbesítettek. Természetes, hogy Mózes pazarlási dühét a magánéletbe is átvitte. Megvette a déli államok egyik legszebb palotáját, mely a javításokkal együtt mintegy 150 ezer dollárba került. Nem csoda, hogy hivatalos tényeinek árát is magasabbra szabta. Egész szolgasereget tartott s egy istállót, tele a legdrágább lovakkal és fogatokkal. S daczára annak, hogy példátlan fényűzés vette körül, az éjeket a város legnyomorultabb, legpiszkosabb lebujaiban töltötte s oly életmódot folytatott, mely csaknem megtörte nejének nemes szivét. Politikai érdekeit mindamellett nem tévesztette szem elől s vesszőparipája fői g a feketék iránti előszeretete volt. Ezt leginkább azzal bizonyitá, hogy az állam csaknem minden gonosztevőjének, ha az néger volt, kormányzói hivatalánál fogva megkegyelmezett. Természetesen kormányzósága alatt a törvény egyáltalán nem jelentett semmitsem. Hogy mennyire tudta magát védelmezni a törvény ellen, azt a következő eset ékesen illusztrálja. Midőn egy alkalommal egy valóban igen piszkos dolog miatt, a mikor is egy politikai sajtóközeg megvásárlásáról volt szó, a kormány egyik ellensége által megindított perben Mózes ellen az állampénztár megrablása és csalás miatt Ítélet hozatott, a kormányzó egyszerűen fegyverre hívta a többnyire feketékből álló városi miliczia egyik zászlóalját akkor, midőn a she- rif az elfogatási parancscsal a kapitóliumboz közeledett. Az ügy azután természetesen teljesen elaludt. 1874-ben kormányzóságának vége szakadt. Pénzforrásai lassankint elapadtak s egykori barátai elhagyták. Még maguk a bü feketék is bizalmatlankod- ni kezdtek iránta s rossz embernek tartották. Az a nagy beszéd, melyet Mózes a négertemplomban nagy gyülekezet előtt »hűségéről az egyház és az Isten törvényei iránt* tartott, keveset használt. A patkányok
