Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 36-os doboz
2 ERDÉLYI HÍRLAP 1907. januárius 29. 5J 6 a: . .. . ' _ . "in ■mm n —. . . .. _ _ . .. ... .. K RIS1 P ií T V” Gőzmosó Gyár és Vegytisztító Intézet KOLOZSYÁRTT. L11.JJ A Telefon 500. —- Helyi gyűjtődé: Laskai Ferenc és fia ágyneműéi üzletében, Kossuth Lajos-utca. Telefon 405. ■ mmm u a Pedig Németországban, ahol oly mély gyökeret vert a szociálizmus, nem minden alap nélkül gondolhatták a szociáldemokraták, hogy közel állanak a német nép szivéhez. Németországban az általános titkos és községenkénti választói jog alapján választanak. S mit látunk? Hogy amig a legutolsó német választásokon a szavazók 30—49n/0-ának tartózkodása az úgynevezett nem szavazók pártja a szoci- álisták győzelmét jelentette, ma, amikor a nem szavazók is megmozdultak s ezzel a német birodalom összpolgár- sága első ízben járul az urna elé: már is nagy verességet hozott a „nemzetközieknek.“ Mire vall mindez? Egyedül arra, hogy a néplelkület az állami fejlődés biztosítása érdekében ösztönszerilleg is a nemzeti alapra helyezkedik. A brádi oláh főgimnázium. Többször említést tettünk arról, hogy az erdélyi oláhok Hunyadmegyében Brád községben a második oláh főgimnáziumot megakarják csinálni s e végből gyűjtést inditottak. Metianu nagyszebeni érsek pedig körlevélben szólította föl az oláh papságot, hogy gyűjtsön e második oláh főgimnázium számára. Brád község a hunyad- megyei románság főfészke s az ottani túlzók sok zavart okozták már. Tudvalevő, hogy az oláhlakta régi Zarándmegyének székhelye volt ez. Zarándmegyét Tisza Kálmán oszlatta föl az oláh zavargások miatt és részben Arad-, részben Hunyad és Alsó Fehérmegyéhez csatolta. Az oláh agitáció azonban ezzel nem szűnt meg és most erősebb, mint valaha. Az agitátorok keresztülvitték, hogy a második román főgimnáziumot rövid időn belül Brádon fölállítsák. A gimnázium céljaira már sok pénz gyűlt össze. én és öcsém, utóbb pajtásaink, kettő-három, sőt többen hallgatói voltunk. Nem tudom elmondani a Zsuska által felolvasott művek Íróit és címeit; — ezzel nem igen törődtem, a regény meséje érdekelt főkép, — minél erősebben bonyolódott, s minél igazságszolgáltatóbb volt a vége, annál jobban tetszett. Mindezek, lévén regényszerüek, na- gyobbára érdekes, sőt nagyobbszerü dolgoknak tetszettek, de ezért hatásuk nem volt tartós, az utóbbi elmosta az előzőnek hatását. Legtöbbje Dugonics müve volt, egyesek Barátié, Bacsányié, Mészáros Ignaczé ; cim szerint, a mennyire emlékezem, a következők : Trója veszedelme, Etelka. (,Dugonics müvei megjelentek 1774, 1788 és 1790-ben.) Az arany karperecek, Jolánka, Kártigám, (Kárti- gám, Mészáros Ignácz müve, megjel. 1772-ben. Gy. F.) Herfort és Klárika, egypár németből fordított regény, melyekből részletekre ma is emlékezem, de címükre nem. De bár akkor nagyszerű dolgoknak tetszettek, ma már szerény hatásra számíthatnának. De aztan, most következett a „hadd el hadd!“ Zsuzsi most állt elő az irodalmi csemegével, mely épen a mi gyerek kompániánk szája izének felelt meg, megjegyzendő lévén, hogy akkoron a deák „gyerek“ számba ment, mig a filozófiára nem jutott, illetve „kis deákból“ „nagy deákká“ nem lett. Zsuzsi hozzáfogott az „Egy falusi nótáriusnak budai utazásához“. Gvadányi József grófnak e müve képezte a hatás netovábbját minden eddig olvasottak, hallottak rovására. A Crisana citnü oláh pénzintézet minapi közgyűlésén 50,000 koronát szavazott meg a gimnázium számára, társadalmi utón pedig 17,000 koronát gyűjtöttek. Magyar tanulságok a bukaresti kiállításról. Kolozsvár, januárius 28. E cim alatt közölt cikksorozatunk megjelenése idején már magára vonta a komoly magyar publicisztika figyelmét. A Pesti Hírlap annak idején vezércikkben méltatta cikksorozatunk jelentőségét. Most e közleményünk külön kiadásban kötetalakban jelentek meg a könyvpiacon. Erről az uj könyvről s vele kapcsolatosan tárgyáról is a következő érdekes és e munka iránt elismeréssel teljes cikket írja a Budapesti Hírlap legutóbbi száma: A magyar parlamentben és sajtóban ismételten szóvá tették, hogy az Astra, a magyar- országi oláhok ismert közművelődési egyesülete által a múlt évi bukuresti kiállítás keretében rendezett etnográfiai kiállítás nem volt egyéb, mint vakmerő és durva tüntetés a magyar alftm ellen. Középajtai Barna Endre Magyar tanulságok a bukuresti kiállításról cimü füzetében e szinte hihetetlennek látszó dolgokról most ; részletesen beszámol. Előszót könyvéhez európai hirü és legsovénebb tudósunk : Apáthy István irt, gyújtó szavakkal korbácsolva azt a végzetes tájékozatlanságot és könnyelmű nemtörődömséget, melyet a magyar politikai élet vezérei és a magyar társadalom tanúsítanak a magyar államot alapjaiba^ támadó, egyre nyíltabban irredentistikus jellegű oláh nemzetiségű törekvésekkel szemben. A midőn a belügyi költségvetés tárgyalásakor Andrássy szemükre vetette az oláh nemzetiségi törekvések vezéreinek, hogy nemcsak az ország belső békéjét veszélyeztetik, de a külföldön is izgatnak a magyar állam ellen, a nemzetiségi képviselők tiltakozva ugráltak fel helyeikről. A midőn azonban Andrássy odakiáltotta nekik: „Ne merjenek tiltakozni, mert bizonyítani tudok“, megsemmisülve és meg- némulva ültek vissza helyökre. Mindenki érezte, Méltó társul bizonyult az utána következő „Rontó Pál és gr. Benyovszky Móricznak élete.“ Ezeket általános „újrázás“ követte és közkívánatra ismétlés. Gvadányi e két müve lett a mindeddig olvasottak fénypontja. Tartozom azon beismeréssel, hogy az említett magyar müvek hatásának és különösen Zsuzsi — bár öntudatlan — kezdeményezésének köszönöm azon gyökeres változást, mely elvont a latintól és megtérített magyarrá. Tarkáztuk tárgyainkat a ponyva-irodalom termékeivel is. Ilona a szép tündér kisasz- szony és Argirus királyfi históriája, melyet Zsuzsi népies epizódokkal bővített, Genovéva históriája, Senki Pál, Rápsel, Angyal Bandi, Zöld Marczi, Beckereki, Palatinszki, sat. egymást váltották fel Zsuzsi magyarázata kapcsán. Az akkori nevelés és tanügy rovására, s nem az enyémre esik, hogy nagyanyám fiatal szobaleánya a magyar irodalomról több ismerettel birt, mint én, az akkor végzett úgynevezett rhetor és poéta és a kimondott „jó deákok“ egyike. E közben olvasmányaim minőségében változás állott be. Véletlenül fedeztem fel egy kölcsönkönyvtárt. Könyvei nagyobb részt német, de azért elégséges számban magyar nyelvűek voltak, „szépséges románok!“ mint gazdájuk dicsérőleg mondogatta. (A „regény“ szó még nem volt faltalálva) magyarra fordított német akkor divatos kísérletes regények voltak azok, a „ Waldorf, a ,. Vassziklai hogy’ ezeknek az uraknak sok van a rovásukon. Ez elhallgatott államellenes cselekedetek egyikéről-másikáról rántja le a leplet Barna Endre könyve és a naivabbak előtt is kétségtelenné teszi, hogy még a nemzetiségi kultur- egyesületek is első sorban nem a kultúrát, hanem irredentisztikus, állambontó célokat szol gálnak. A szerző először a Romániában élő ma- gyarajku magyar állampolgárok művelődési egyesületeinek kiállításához vezet el. Itt a csarnok magyar és román fölirása, a bejárat fölött olvasható román nyelvű jelmondat, a csarnok díszítéséhez, az egyesületek zászlóinál szinte tüntetőleg használt román nemzeti színek beszédesen tanúskodnak idegenbe vetődött magyarjaink kifogástalan lojálitásáról, önként megnyilatkozó tisztességtudásáról és arról a becsülésről, amelylyel viseltetnek egy idegen állammal szemben, amelyhez csupán ideiglenes anyagi érdekek fűzik. Majd sorra kerülnek a szerbiai, beszarábiai, ausztriai és törökországi románok kiállításai; mindenütt fölirások, zászlók, a díszítésre fölhasznált színek, az uralkodó képe, a kiállítás helye, az első pillanatra tudatják a látogatóval, hogy itt idegen államok románnyelvü alattvalói mutatják be néprajzi érdekességüket; mindenütt pedáns szigorúsággal vigyáztak arra, hogy' a kiállítás pusztán etnográfiai jellege meg- óvassék. Ezek után azt hinnők, hogy a magyar- országi oláhok néprajzi kiállítására könnyű rátalálni. Keserves csalódás! Hasztalan keressük a nagyarányú magyar kiállítási csarnok mellett, hasztalan keressük az Ungaria fölirást, a magyar állam színeit. Hosszas kérdezősködésre végre megtaláljuk oláhjaink pavillonját a kiállítási terület ellenkező oldalán, romániai csarnokok közé ékelve, zászlótlanul és ezzel a földrajzi és közjogi csodabogár-fölirattal: Pavilonul etnografic. Romanii de peste hotare, magyarra fordítva: „Néprajzi csarnok. Határon- túli románok.“ Bent a csarnokban pedig szintén hiába keresünk csak egyetlen egy zászlót, jelvényt, fölirást vagy uralkodónk arcképét, mely jelezné, hogy' a Peste hotare ország tulajdonképpen a magyar állam integráns része. Annál inkább tobzódnak a romániai színekben, hadd higyje a jámbor idegen, hogy mind az a Fridolin1', a „Két szép tündér leányok“, sat. E regényekben a hősnek, ki hamisítatlan német Ritterül mutatta be magát, egy „kisértet"- szerü jótékony szellem áll segítségére. írója hősét bátran besodorhatta a legkétségbeej- tőbb helyzetbe, a családi kisértet kimentette mindig. Ezeket olvastam nagy buzgalommal. A szünnapokra haza jutottam az apai házhoz. Mi lesz most? Benn rekedtem a regényesdiben fülig, mi lesz most? honnét kerül olvasmány ? Apámnak könyves szekrénye gyér reménynyel kecsegtetett, tudva, hogy tartalma nagyobb részben német, részben latin, és legkisebb részben áll magyar müvekből,, kerül-e abból nekem való? A németet nem kedveltem, a latinnal nyakig voltam, a magyarnak éreztem most már szükségét. Eddig a bármi nyelvű képes könyveket kértem kf„ most a szekrény kulcsát kértem, hogy magyar könyv után kutassak. Első, mit találtam Ányos Pál, azután Báróczi müvei voltak, utánok egy' németből fordított kisértetes regény következett. A verses költeményeket illetőleg beismerem a bűnömet, hogy' legkevésbbé a lyráf kedvelem, a balladák és románzák jobbam fognak rajtam, legjobban a hősiek, tulajdon- képen versbe szedett regények. Az említett könyvekkel végezve s tovább keresve találtam bőrbe, arany diszitéssel kötött három könyvet, mint kitűnt, boldogult anyám hagyatékát, Kisfaludy Sándor müveit. A két első kötet Himfy szerelmeit, a harmadik Regéit tartalmazta. A „szerelmek“, kivált a ■ íz.".., . a