Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz

zék, moly körmére nézzen a gyakorlatnak. De ezt, természetesen, csak extrái müros lehet megcselekedni; innen a kérlelhetetlen és meg nem alkuvó bírálat serkentés; falon belül azonban megbeu előirt legkésőbbi terminusra fogja a királyi kézirat a tartománygyülést egybehívni, tehát márczius 12-ére s nribelyt a legfelsőbb kézirat megjelenik, a kormány ki ! fogja írni a* választásokat. Mindent valószinü- I eég szerint február végén lesznek a horvát*-*■ -*•+ jvíwí*v j,j V«WI ItítfO"'

János, az uj esanádi püspök legközelebb lemond mandátumáról s elfoglalja helyét a főrendiházban.

mindenben, ami az olasz művészetre s különösen Vclenczére vonatkozott, elegendő a veleuczei Museo Civico nagy-képzettségű igazgató-őrére, Serimi dr.-ra hivatkoznunk; Égy alkalommal ott kutattam a veleuczei Karnevál keletkezésére vonatkozó históriai írások között s a könyvszekrény művészettörténeti csoportjában, egyszer csak szemembe ötlik Szarni Tamás: Magyar művészek ezimü munkája. Akaratlanul, ldfejez- hetetlen sovimsztikus érzéssel nyúltam a könyvhöz s lapozni kezdtem benne. Messze idegenben jól esik ilyesmit látni, aminthogy jól esik távoli világokban honfitársra bukkanni. Igen — ez a Szono Tkomasz müve — mindennap mézegetem. szólott Scrinzi-s gyönyörűséggel teszem le kezemből, ha csak valamit is megértettem belőle többnyelvű szótárom segítségével. „Csodálatos ember ez a Szono Thomasz! Valahányszor idejön, mindig olyat mesél mirö- lunk, amit legfeljebb porlepte foliánsokban lehet olvasni. Bámulom a tudását, mely- ivei a velenczei dozsékról s művészetünkről baszó!.“

Veleneze minden palotája, minden műkincse, régi neves családja olyan ismert volt előtte, mint akár a saját családfája. A városról-városra ezimü müvén kivid, mely Olaszországról szól, még egy utolsó kis dolgozata jelent meg valamely napilapban, meivnek tartalmát egy szép augusztusi estén ott hallottam tőle a prokurácziós palota százados árkádjai alatt. .Csodás poézissel

beszélt Velenczéről, Egy véleményen vagyok — mondotta csendes reziguáczioval — Pompeio Mól mentivel. Nem kell egyéb, csakhogy hidat építsenek a lagúnákon, akkor sokse jövök többé ide. Annyi itt az ujitás, hogy a poétalelkű ember már nem tudja elviselni. Milyen más volt, teszem azt, a Márkus-tér, annakelötte, az ö misztikus félhomályában s milyen más a gáz- és villamoslámpák sugarainál. Az öreg Buskin is már akkor búcsúzott el örökre Velencéétől, mikor a Canal gründen a vaporettók még csak próbafütyülést rendeztek. Tönkre ment itt minden. A Grimaniak, a Morosi- niak műkincsei dobra kerültek — külföldi hiénák befonesorozva mint újat szállították el, hogy ezerszeres áron értékesítsék valahol a nagyvilágban. Veleneze romanticziz- musának vége! Ezek voltak Szana. Tamásnak utolsó sorai a bella Veneziáröl.

Egész emberöltőn át kereste a szépet, a művészit, a nagyszerűt s végtelenül boldog volt, lía csendes poétái merengésben tölthette szabad idejét. Kerülte az irodalmi vásárt, a zajt, az ünneplést s boldogtalan volt, ba fekete ünneplő ruhába kellett öltöznie, Messze elkerülte a színházakat, noha utolsó éveit maga is egy színház vezetésével töltötte. Jöhetett a premier, jöhetett bármilyen magas vendég, Szana Tamás mindig a munkásember egyszerű, hétköznapi ruhájában jelent meg.

Irásmüvészetéhen s társalgásában éppen ellenkező ízlésűnek bizonyult. Erős

formaérzéket, szint és osiszoltságot hirdet minden írása — ezt követelte önmagától s mint kritikus ezt követelte másoktól is. ITa, — mint ő szokta tréfásan megjegyezni — „stílustalan“ darab került kezébe, haragosan dobta félre s igy szólott „Én nem értem ezt a mai litteratúrát — hát ma már min-* den liszt-kereskedő irő?! . . . Nos és ez untig elegendő bevezetés volt ahhoz, hogy az estébédi törzsasztalnál elmondjon néhány jóizü történetet, melyekkel találóan rányilazott a modern irodalom kinövéseire.

Esztétikai írásai nem bonyodalmas fejtegetések, sem nem uj elméletek hirdetői. Könnyű, formás előadások a művészet köréből a müveit nagyközönség s nem az akadémia számára. Utolsó esztétikai dolgozata : A rut kultuszáról szól. Ez az ö hattyúdala — igy nevezte ő maga. amikor e sorok írójának a. „Magyar Világ“ ezimü lapja számára megírta. Szeretettel őrzöm az elhunyt esztétikus utolsó kéziratát s inig ősz- szes müvei egybegyűjtve egyszer majd napvilágot látnak, addig is a kegyelet jeléül hadd álljon itt egész terjedelmében az a kis elmefuttatás, melyet súlyos betegségében irt s köuyes szemekkel "hattyúdalának nevezett.

*

A rut kultusza. A .M^yyar Világ“ számára irta: Szana Tamás. Az okos realizmus tanának félremagyarázása s a jellegzetes után való lázas kapkodás megteremtett!»