Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 35-ös doboz
elején. Az ülés. Az elnök ismét Barabás Béla, a jegyzői tisztet Semseif László gróf, Édelsheimmiivészetimkben is a rut kultuszát, A képírók újabb nemzedéke ma már bizonyos ki- csinyléssel fordul cl mindattól, ami a tér- mészetben szép és szemet gyönyörködtető. Nem kell neki a szabályosan formált szép emberi test; nem kell a mosolygó, derűs fiatalsága nem kellenek az élénk, felvidító színek; hanem mindezek helyett előszeretet• tel keresi a bizarr, meglepő formákat; az összetöpörödött, megviselt testet s azt a bizonytalan szürkeséget, mely legkevésbbé kedvez a formák kialakulásának. Nézzék meg önök az újabb mükiáliitá- sok magyar genre-képeit s ha ízlésüket még teljesen meg nem mételyezte a legújabb művészeti áramlatok divata, megdöbbenve látják a rombolást, melyet a rut kultusza a szépmü vészetek birodalmában előidézett. A magyar népélet képviselői gyanánt látunk révedező, hülye legényeket, szétmál- lott arczu, buta megjelenésű leányzókat s gyámoltalan öregeket, kik megjelenésükkel, ha nem is undort, de mindenesetre szánalmat ébresztenek. Hát ilyen volna a magyar faj, melynek délezeg legényeiről, kaczkiás menyecskéiről s intelligens arczu öregeiről annyit regélnek? Hová lettek a régibb festőiskola életerőtől duzzadó csikósai, betyke bakái, mosolygó arczu, élénk szemű parasztleányai s az őszbe csavarodott, okos tekintetű öreg földművesek, akiket még.mindannyian ismertünk? Képíróink jna már ezeket nem látják meg, vagy ha | hadügyminiszter, hanem Hotelessegszemen j is, mint a hadsereg tiszti- és tisztviselő-ka- | rának a képviselője s különben is ezt a kér- ! dést az utóbbi hónapokban a sajtó polémiája amúgy is olyan túlérettnek tüntette meglátták, az ízlés újabb kódexe szerint, nem találják érdekeseknek. A nagy Rafaello egyik bíboros barátjához intézett levelében egykor arról panasz- i kodott, hogy nincsenek szigorú kritikusai s ■ elég szép modelljei. Az újabb festögenerá- 1 czió ellenkezőképpen gondolkozik. Euyke ! kritikusokat keres s a szép modellek feltalá- | lása nem okoz neki gondot. Az átalakulás- j nak megvan a maga magyarázata. Ez a fia- | tál nemzedék, ba nem vallja, is be, de érzi a maga gyöngeségét, mely leginkább a rajz tudásának hiányában szokott megnyilatkozni s ez a nagy fogyatkozás nem örömest provokálja, sőt féli és kerüli a kritika szigorúságát. Aztán nem könnyebb és kényelmesebb munka-e, ábrázolni a rútat, mely megtűri, sőt bizonyos tekintetben megköveteli a vonalak és fonnák szabálytalanságát? Ennél a gyakorlatnál nem kiabál minden lépten-nyonion a tudás fogyatékossága, az ízlés hiánya, A természet maga is elrajzol egyes alakokat, a festőnek megbocsáthatjuk, ha ebben a részben a természet példaadását követi. Ezzel szükség esetén még mentegethetik is /magukat a piktor urak. De van a dolognak másik oldala is.- • A művészet termékei ■ nem stúdiók, hanem a nagyközönség számára készülnek. A laikus azonban nem nagy hajlandóságot érez magában arra, hogy falait olyan vásznakkal népesítse be, melyekben szemei igaz ! gyönyörűséget nem találnak, sőt amelyek ‘ bizonyos fokú undorral töltik el idő folya Kuzaem a ,joj ki Képzett európai csapatokkal, amelyeket bizony nem a lelkesedés visz oda. (Úgy van!) Végre a harmadik sérelem, hogy a hadügyi vezetőség beálló veszély esetén kénymán. Mert hiszen ki nézhetné sokáig közönyösen azokat a szánalmas alakokat, melyek többé-kovésbbé karrikaturái a való életnek? A néző megtelik velők s lassankint elidege neclik magától a művészettől is, melynek elsősorban az volna a föladata, hogy szemeinket gyönyörködtesse, bennünk kellemes érzéseket keltsen. A rut azonban, jóllehet van valamelyes jogosultsága a művészetekben, nem arra való, hogy unosuntalan szemeink előtt legyen s minket még álmainkba is elkísérjen. Olyan, .mint a- méreg* melyet fölhasznál az orvosi tudomány, de csak nagyon is minimális mértékben. Jó volna, ha erről a kérdésről magok n rut kultuszát űző művész urak is gondolkoznának. * Ez a kis hattyúdal erős bizonysága annak, hogy Szana Tamás, minden gáncs, minden élezelődés ellenére, mennyire szivén viselte nemzeti művészetünk fejlődését. Utolsó éveit csendes visszavonultságban töltötte — s értékes, kedves műtárgyai környezetében hunyta le örök pihenőre szemeit. Temetése ma ment végbe s az Uránia színház díszes előcsarnokából megszámlálhatatlan tisztelője s jóbarátja kisérte ki a temetőbe. Egyéniségében irodalmunk egy szimpatikus nesztorát veszítettük el s a bella Venezia művészetéért rajongó zarándokcsapat egy poétalelkü miibaráttal lett szege- -nyebb . ., i
