Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz
egész nagy nemzet. De nagyobbak is leszünk és veszedelmesebbek is leszünk; veszedelmesebbek leszünk, mert azok el akarnak nyomni bennünket. Tiz miiló ember, aki unja a hallgatást, a tűrést! És majd eljön az idő, hogy nem tiz milliónyian leszünk, hanem megszaporodott milliók lesznek velünk együtt, akik érzik, hogy a mai társadalmi rendnek a békésebb társadalmi fejlődés iránt nincs érzéke, akik a jövő érdekeit az államok, nemzetek, országok érdekei fölé helyezik. És akkor, ahogy Zola, a munkásoknak ez a kiváló nagy Írója, aki életének kivált utolsó esztendeit nagy igazságok hirdetésének szentelte! egyik müvében Írja — és ezzel be is fejezhetem beszédemet: „A földalatti dübörgés minderőseb- ben hallható, mintha csákányosok törnének a föld színe felé. Az uj kornak forró napvilága nagy eseményekkel termékenyíti meg az egész földet. Egy hatalmas sereg, a megtorlásra vágyó emberek tömege, odalent a csira, amely századunkban kibúvik a földből és aratása meg fogja reszket- tetni a világot, — hogy legyen meg végre a népek tavasza, az igazi március. (Hosszas, lelkes éljenzés és taps.) Csillapultával a tapsviharnak, amély a beszédet fogadta, a dalárda tagjai elénekelték a munkás-Marseillaise-t („Nem lesz a tőke ur mirajtunk . . .")és ezzel a szervezett munkásság márciusi ünnepélye véget ért * A főváros ünneplő munkásságát úgy a vidékről, mint a külföldről számos táviratban üdvözölték. * Amiként a főváros munkássága, úgy a vidéki munkások is a legtöbb helyen impozáns módon ünnepelték meg a márciusi napok emlékét. A vidéki elvtársak nyilvános nép- gyüléseket és egyéb összejöveteleket rendeztek mindenfelé és ott fejtették ki a nap jelentőségét. Úgy a gyűléseken, mint az összejöveteleken igen szép számban vettek részt a munkások. A vidéki márciusi ünnepségek lefolyásáról a szerdai lapban számolunk be. / tu * . //.