Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz
Petőfi szobra március idusán. (1908.) Megvolt az ünnep, a hatvanadik, Elhangzott sok-sok menydörgő beszéd, Magasztalták a nagy kor nagyjait, Aztán mulatni mentek szerteszét, — Aki egy pár frázist meghallgatott, Most folytatja a szent vasárnapot. A puszta téren áll az ércszobor Friss koszorúkból font talapzatán, E virulásban még inkább komor Ellentét a néptelen bús magány, — Leróva már az ünnepi robot, Az élet tovább egyhangún robog. S midőn a nap az újba olvad át, Éjféli órán hat az ó varázs: Meghazudtolva szilárd anyagát Az öntött arcon éled a vonás, A bronz tagok mozgása látható S az érc-ajakról megindul a szó : — Még mindig jöttök ezen a napon! Emlék- s ünnepnek vége nem szakad ? ! Esztendők óta nézem s hallgatom: Mindig azok a nagyhangú szavak, — Ömlengő virágos dicséretek, — Beszéd arról, amit egyik se tett . . , — Gyümölcstelen fa korcs virágai, — Méltatlan néven — magyar ifjúság, — Miért jöttök fölháboritani ? Értitek ti március idusát ? ! Az eszmékből egy szemernyi parány Pislog-e csak szivetek zugolyán ? — Mit ünnepeltek ti hitetlenül, Mit szónokoltok, hoztok koszorút, Színészi hév ez, mely hamar lehűl — És szent téren a komédia rút! Nem ünnepek és nem szónoklatok, De tettek által lösz a hon nagyobb ! És ti, akik egyre azt bőgitek, Hogy a hazáért harcoltok csupán, Mig megtagadtok erkölcsöt, hitet, Kapkodva a zsíros koncok után, — Nem pirul-e szégyentől arcotok, Ha említitek azt a nagy napot! ?
