Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz

A dolog tényleg így áll, de annak története van (s miért ne exkuzálhatnám magamat ?). Benczumé felkért, hogy Írjak a könyvbe Petőfiről. Szabatkoztam. Hát ugyan mit tudnék én Petőfiről írni ? Kizsákmányolt terület már az ! Uj adatot honnan vehetnék ?

— Ejnye pedig maga is Selmeczen járt iskolába — szólt közbe a nagy asszony, ki minden skribler életrajzát tudja. — Ott, gondoltam, hallhatott egyet-mást Petőfiről. Kotorjon egy kicsit az eszében.

Mintha valami ködből szőtt kárpitot"'rántott volna el szavával a lelkem elől, diadalmasan, ujjongva özönlöttek be a támadt nyitáson a régi verőfényes tavasz emlékei, az illatos párák, az ezer színes pillangó, a diákélet élményei. Elsőnek szökik szemem elé kopott tábláju önképzőköri érdemkönyvünk (melyet a halhatatlanság birodalmának tartottunk) s abban a Petro vies Sándor zsengéje : »Esküszegte lányka mért feledtél ?« Hopp! Megálljunk csak! Ed is volt az az esküszegte lányka, a kihez ő ezt a verset irta ? Mintha hallottam volna erről valamit. Mintha mutogattak volna a luteránus templomban vasárnaponként a diákok egymásnak egy jól megtermett hölgyet: »Ebbe volt szerelmes Petőfi«. Bizony már annak is olyan volt a külső bőrburkolata, mint az érdemkönyvé, melyet a hozzá irt vers tett meg a könyvtár kincsének.

Bűbájos homályból kihasadoznak bizonyos idevágó alakok. Látni vélem a vén kamarai hajdút, Klenóczi Józsefet, a ki fönn lakott fehér házikójában a hegy tetején, melynek lábánál lapul meg a hatalmas sárga liczeumi épület, s olcsó szobákat adott ki a diákoknak. Az én időmben, 1866-ban két forintot fizettek havonként egy szobáért mosással együtt. A mely statisztikai adathoz (hogy a pesti lakó elhigyje) szükséges tudni, hogy Selmeczen legalább is van annyi lakás, a hány lélek. Egyik régebbi képviselőtársam, Heincz Hugó szüleinek volt egy nagy házuk, melyben tömérdek szoba állt üresen s a közönség emberöltőkön át »durchgang«-nak használta a lakatlan termeket az egyik utczából átmenni a másikra.