Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 34-es doboz

— (Elmegy nevével az idő hajója . . .) A

legnagyobb magyar poéta, Petőfi Sándor mondotta, hogy a színész csak a jelenre számíthat, „Ha a jelennek biztos fövenyébe le nem bocsátó i hire horgonyát: Elmegy nevével az idő hajója és J menni fog áz örökléten át.“ Ezek a sorok most j eszünkbe jutnak megint, amikor a Sonnenthal * halálával kapcsolatos híreket olvassuk. Ö azok közé tartozott, akik hirük horgonyát lebocsátot- ták a jelen fövenyébe: kortársai szerették és megbecsülték művészetét és temetése akkora pompával, akkoja gyászszal folyt le, aminőben csak fejedelmek részesülnek. Mégis, egyik művésztársa, megemlékezvén Sonnenthalról, azt mondotta, hogy az emlékezés fenn fogja tartani nevét, de az emlékezés eleven csak addig leszen, amig nem törik meg az utolsó szem, amely őt láthatta. A színművésznek, az előadó zeneművésznek ilyen a végzete. Kartársai gyönyörködnek pompázó talentumában, de amikor sírba száll, az Írásokból senki nem tudja elképzelni a művészetét, aki nem látta, avagy nem hallotta. A legnagyobbnak is ez a sorsa, Sonnenthaló is, noha neve ott ragyog a színjátszás művészetének legfényesebb lapjain. Érdekes élet volt a Sonnenthal élete és érdekes volt a halála is. A zsidó szabólegény, akiből világhírű ember lett, akit fejedelmek tiszteltek meg a barátságukkal; aki zsidó maradt mindvégig és akit fejedelmek részvéte kisért a sírjába, akinek a sírja fölött beszédet mondottak — gyászoló szomszédokként — Güdemann, a bécsi zsidó főrabbi és Hierhammer, az antiszemita Becs polgármestere.. Sőt az egyik szónok épen erre a találkozásra célzott, mondván, hogy talán uj hajnal dereng a bécsi lakosságra, talán el fognak oszlani a félreértések, amelyeket az elmúlt esztendők hintettek Bées különböző felekezetű polgárai közé. Sonnenthal n>eve, emléke egyelőre eleven életet él Ausztriában. Nevével nem ment el az idő hajója, csak a testét vitte el Charon, az alvilág hajósa, a lelke, a szelleme ott szárnyal művészete annyi tisztelőjének szerető kegyeletében.