Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz
*5- * ■» M másik Petőfi* * Az örök nap sugárzásában, az ámulat, a rajongás glóriájában előttünk áll a 100 éves Petői! Sándor és a mi szemünket zavarja ez a kábító tündöklés, az álló sugárzásnak ez a mozdulatlansága. A vakító ragyogásból elvonjuk a tekintetünket és jár a.szivünk, képzelődésünk Petőfi könyvei között — milyen más az a Petőfi Sándor, aki a verseiből jön elénk és milyen egészen más, akit nemzedékek ráfestegettek a magyar horizontra. Éppen az gondolkoztat el most bennünket, hogy újjá kellene teremteni Petőfi Sándor alakját, helyesebben: le bántani róla a sokszinü, takaró drapériákat, amikkel egészen elbújtatták az embert, akit a verseiből kisejtüník és; nagyon: érezzük a. veszteséget, hogy nincs Petőfi Sándorról könyv, krónika, följegyzés, amely föltárná előttünk a zseni történetét az emberhüvelyben, de késői glosz- szák, regényes müvek rajzolgatták a figuráját, mintán az ember lehanyatlott és az eltűnt tüneményt immár csak a legendák szféráiból tudnánk visszahívni. Pedig tulajdonunk lehetett volna a könyv, amely az idők számára őrizzo a való-Petőfit, hiszen lelkibarátai között találunk nagyszerű írókat, aztán Petőfi eltűnése, életének megszegő dése oly hirtelenül történt, hogy még itt lüktetett a dalnok viharzó élete és iziben, azon melegében jegyezhették volna föl a tudnivalóikat a koytársak. Nem igy történt és meg van ennek is a mentegető magyarázata. Az ellobbant élet, mint a megrendítő szimbólum maradt vissza a lesújtott nemzet számára és aki Bála regélt, emlékezett, akaratlanul is eltávolodott a földi alakjától; mert igéző volt Petőfiről úgy Írni, hogy grandiózus szobra legyen az egyetemes tragédiának, amely az ő életével kezdődött és záródott. Szinte lehetetlen volt azzal a fölszántással, kíméletlen becsületességgel fölfedni e csudálatos géniusznak genezisét, amellyel megalkotni lehetett volna a minden idők számára való zseni biográfiáját. Áhitat volt az akkori világ levegője és a mesz- szire tekintő analizis, az élet brutalitását föltáró merész embermutogatás, lapulva kerülgette Petőfi eszményi alakját. Az örök értéknek mekkora tisztességével állana előttünk ez a, hiányzó biográfia, ha szentben a miliő parancsával, ám rendeltetését tudva, mégis elkészült volna. A későbbi „életrajzok“? — a szállongó romantikáknak innen-onnan összehordott, kifestett és mégis fakó gyűjteményei... A rövid életterület, a Petőfié, mennyi megállót kínál, amiket megvilágítani kellene? Keveset, homálybamerülőt tudunk csak Petőfi szüleiről. Az eredetnek vizsgálata mennyire fontos lenne. Petőfi Sándor és az , édesanyja! Akiről azt Írja, az öccsének: „Szeresd, tiszteld, imádd.“ A Jdcieomábott életrajzokban gondosan elkendőzött, hogy a szláv leányka, aki felesége lesz Petrovics Istvánnak, cseléd- leány volt. Alázatosság, passzivitás, szolgáló készség maradt is mindig a karakterének fővonala és Petőfi Sándor tudta a maiga származását. Az anyjához való mélységes viszonyát tükrözik a versei, de mennyire kellene, hogy mögöttük ismerjük a tenger élményt, adatok, mozzanatok sűrűjét, amik a osillag- hordó fiút összekötötték a legprimitívebb édesanyával. Bizonyos, hospr Petőfi látta a mélységben, az irni-olivasni nem tudó, viMfetectrá- val nemtönődő, csak szongalmaskbidni vágyó, a szeretet felömlő melegében andaigó halk teremtést és a zsenije megszárnyalt a büszke érzéstől: az én anytám is Mária volt, testvére a pásztoroknak... milyen nagy kincs, szegénynek lenni... mint ahogy vallotta is ezt ő, eleven és írott szavakkal A hiányzó bion nétk?.”* 1922 szeptember 10. • ................. .......................... ' , ...............— g ráfjának mennyi adatát kívánnánk, Petőfi kora ifjúságáról, diákéletének eseményeiről, katonáskodásáról, kezdő szinészidejéről, amikor már fogant, forrt, éretten érezte a nagy magányosságát ez a Lélek. Fáradt följegyzések, semmis emlékezések, elstilizált törtértet- kák, amiket erről mindösze tudunk, pedig bizonyos, hogy eszének reWbenése, szivének föl- sóhajtása miár hozták a csodát, amiért a magyar táj felé fog fordulni egykoron a világ szeme. És lehet-e fölsorolni mindazt, amit nem tudunk róla, az életnek azt a szüntelen skálázását, amely minden ember mögött ott ,viharozik, de főként ott orgonáit az ő élete mögött? Mennyi mindent akarnánk tudni az élő, háborgó és szenvedő Petőfiről, aki még az elismertetés előtt áll, képzelete már beérte a végtelenséget és ismeri a jövendőjét, de nyomorgóit, sértődött, merengett, tudományokat németül, angolul, franciául magához kaparintott; rossz ruhákban szép asz- szonyokat kívánt, zuhant, "torpant és szomjas lángolással fölegyenesedett — milyen szűk világ lehetett a számára az az akkori ordas, -bántó, magyar világ? Temérdek síkja az ő lelkének, hányszor, honnan vette magára az élet fantasztikus ábráit? ...tudni szeretnénk beszélgetéseit Parisról, a nagy készülődésről, hogy eljusson a nyugati kultúra Mekkájába; lázongó Ítéleteit, amikor már belekerült a magyar história történő medrébe, reagálását, amikor a népek megváltására kitalált urbéri-váltság törvényét a honmentő urak még mindig- körül- ravaszkodják: a Júliával való nászának rejtelmes históriáját; a fölhorkanó férfiúnak bősz rászánását, amint alátemeti az egyetlen, meggyanúsított életét, a „fújó paripák“ alá... Hősi tablók, kimódolt rakéták, amik megvilágítanák az alakját! — de hogy félretolnánk a parádés díszleteket a napnak, órának, pillanatnak forróságából kihulló valóságokért, amik elzáporoztak az ő élete fölött is. Nincs róluk följegyzés, ami pedig van, kevés, élet- szaguktól desztillált. Pedig milyen monumentális remeke a portréirásnak tellett volna a hfjnykódó mindenből, ami Petőfi körül, Petőfivel történt. fíb A A. *
