Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 332-es doboz

Hiskörös és JT a r rt «s ?*

harangot kongatta meg, amely mindeneknél jobban fáj, jobban hasogatja az ész mögött rejtőzködő szivet: mi lesz velünk, ha nem sikerül a magyar falu j lelkét megtermékenyíteni, a kultúra iránt | fogékonnyá tenni? Minő mélységekbe J kell még ennek az országnak alázkod- | nia, mert vezetői nem gondolnak a népmilliók lelke szomjuhozására."

Keserűség itt, keserűség ott . . . De mégsem fog elsodorni bennünket a számum, ha még idejében a helyes útra térünk és egy dolgozni akaró s dolgozni tudó körbe egyesitjük azokat, akik lelki világukban egymáshoz közel állanak vagy egymást kiegészíthetik, j Ez lenne a feladata annak a tőlünk ’ annyira óhajtott Petőfi-körnek, amely : tiszta irodalmi működésével egyesíthetné j a most fájdalmasan szétforgácsolt erő- ■ kel és egy táborba tömörithetné azt a j amúgy is csekély számú értelmiséget, | amely a továbbképzés mindig nehéz | kérdését a mai súlyos anyagi viszonyok között csakis ezen a módon oldhatná ; meg a legkedvezőbben.

Igaz, hogy ez az egyesítés nem tartozik a legkönnyebb ieladatok közé és minden téren szinte íeküzdheteílen- nek látszó akadályok tornyosulnak elébe.

Csak a múltkor beszélte el nekem égy helybeli liatal kereskedő, hogy egy teljesen ártatlan természetű és tisztán kereskedelmi jellegű egységes eljárást akart itt elfogadtatni esupán 3-4 kereskedővel és még ezt a 3 4 embert sem sikerült közös megállapodásra bírni. Mindegyik azzal utasította vissza a tőle is kedvezőnek és hasznosnak vélt ajánlatot, hogy a másik bizonyára nem fogja azt elfogadni, mert Kiskőrösön az emberek vadak. Mindegyik a másikra tolta a vadságot s a nagy megtakarítást jelentő tervből nem lett semmi.

A kereskedelmi tér ugyan az irodalmi körtől teljesen távol áll és vele semmi vonatkozásban nem lehet, — csupán érdekessége miatt hoztam fel ezt a példát a nálunk szörnyen dúló egység jellemzésére.

De azért engem mégsem ejt meg a kishitűség. A Petőfi-kör meglesz mindenki előtt nyitva álló gazdag könyvtárral és még hozzá — minimális tagdíjjal.

Közmunka-politika.

Egyik a legnehezebb és legkényesebb kérdéseknek olyan közmunka-politikát folytatni, mely szakítani tudna a vidék konzervatív gondolkozásával és a mely a község száz féle administrációja mellett a közérdeket mindenki megelégedésére szolgálhatná. A községi közmunka talán egyike ma még azoknak a terheknek, melyet a közmunkára kötelezett játszi könnyedséggel le tud rázni magáról. Különösen áll ez a megállapításunk a természetben leszolgálandó közmunkára. Az előirt munka elvégzésére kötelezett az általa választott, tehát neki a legkedvezőbb időben és időszakban teljesíti immel ámmal, későn kezdve, korán végezve a napot, kötelességét.

Nagy hiba nincs is a munkára kötelezettnél, mert hiszen talán arra is tekintettel lehetnek az illetékesek, hogy a terhet köny- nyen elviselhetővé tegyék, amikor az lehetséges. Mondanunk is felesleges, úgy is van számtalan olyan teher az adózók vállain, melynek ez idő szerinti elviselése, ha nem is lehetetlen, de mindenesetre nehéz, sok esetben pedig nem is arányos. Nincs tehát annak különösebb akadálya, hogy a közmunka lerovását legalább ott könnyiisük meg, ahol az minden nigyobb nehézség nélkül megtehető.

A községek mindenkor és mindenütt konzervatív gondolkozásu képviseletei ősi szokásként kezelték a természetben leszolgálandó közmunkánál azt a tényt, hogy az uj esztendő elérkeztével minden közmunkatartozást leszolgáltnak tekintettek, s az uj év iíres, tiszta lappal kezdődhetett. Szép szokás, jó szokás, de nem halad egy utón az adózás terén is megkívánható igazságossággal.

Pest varmegye úgy látszik, szakilani készül ezzel a konzervativizmussal, amikor elhatározta, hogy a közmunka 60% át magáévá teszi és annak kötelező megváltását követeli. A két fogatú igás napszám vált- ságát 500 K-ban, az egyfogatu igás napszám váltságát 250 K-ban, a kézi napszám váltságát pedig 40 K-ban állapítja meg. Ennek a 60%-nak fejében a vármegye vállalja magára a községi utak rendben tartását. A községeknek megmaradó 40% a községek belterületén fekvő utaK rendben tartására a közsé|ekwréndelkezésére áll.

A vármegye nagyreményű tervek meg' valósítását tűzte ki célul, nevezetesen a vár megyei kőbánya létesitését, főként ezért van szüksége a közmunkák 60%’-ár^ Négy ven millió korona alaptőkével alakult meg, mint részvénytársaság 1922. április havában. Remélhetőleg 2-3 év múlva érezni fogjuk hatását a vármegye területén fekvő eléggé elhanyagolt állapotban levő közutaink helyre állítása tern.

Úgy tudjuk — Kiskőrös község is jegyzett 100.000 K. értékű részvényt a vállalatnál. Anyagi erejéhez képest talán többet is jegyezhetett volna. Mint részvényesnek azonban az évi közgyűlések alkalmával módjában lesz ellenőrzést gyakorolni abban a tekintetben, hogy arányban áll-e a befektetett tőke az elért eredményekkel ? Vájjon a létesítendő kőbánya meghozza-e a hozzá fűzött reményeket, majd a jövő fogja megmutatni. Mindenesetre megnyugtató a vállalatban résztvevőkre, valamint a vármegyebeli községekre is, hogy annak élén az alispán: Agorasztó Tivadar áll.

Nagy szükség van arra, hogy a háború ideje alatt egyáltalán nem gondozott közutaink sürgősen járható állapotba helyeztessenek, nem szabad azonban arról sem megfeledkeznie a vármegyének, hogy Csonkamagyarország kicsiny területén erősen fejlesztendő közlekedési úthálózatunk. Ez nemcsak a vármegye elsőrendű érdeke, egyben országos érdek is.

Nem kell messzire mennünk, e járás területén érezzük hiányát azoknak az utaknak, melyeket még a béke éveibe meg nein csinálni, bűnös mulasztás számba mehetne. A Kiskőrös—Soltvadkert—Halas közötti ut kiépítése, annak dacára, hogy a vármegye úthálózatában „müutként“ van felvéve, valójában azonban még ma is hiányzik róla az a kavicsanyag, melynek árát az adózók egyszer már megfizették.

A Kiskőrös—Kecel közötti műútról még mindig hiányzik az a szépségflastrom, amelyet Kalocsa ragasztott fel.

A Soltvadkert—Bocsa—Kecskemét, valamint a Soltvadkert—Prónayfalva—Félegyháza felé vezető rendes közlekedési ut hiánya vájjon lesz-e belátható időn belül pótolva?

A munka az egyik részen megindult, vájjon az alapot nem keii-e újra megépíteni, mire a vármegyei kőbánya kavics-garmadái odáig elérkeznek ?

Vájjon a kőbányatermését nem azok a községek fogjak-e első sorban learatni, a amelyek nagyobb tökével vannak a vállalatban érdekelve?

Hisszük, hogy az úthálózat kiépítésénél a közlekedési közérdek lesz az a vezérfonál, amely a vármegye vezetőit is vezetni fogja.

A nagy perspektiváju vállalat bizonyára nem fog elfeledkezni arról sem, hogy a Duna-Tisza közét vasúttal is ellássa. Tervek — úgy tudjuk — készen várják a megvalósítást már jó pár évtized -óta,

A községek a nekik meghagyott 40a/o' kai -elegendő erővel rendelkeznek ahhoz, hogy belterületükön irtaikat, utcáikat rendbe hozzák és rendben tartsák. Szakítani kell az elől említett „jó szokássa!“. Hozzá keli szoktatni az embereket ahhoz is, hogy a nap akkor is korán kel és későn nyugszik, amikor a közmunkát kell leszoigálni, A mai szomorú világban minden perc drága, minden fillérre és inunkárajkétszeresen szükség van, ezérl és az adózás arányos és igazsá- : gos voltáért hangsúlyozzuk azt is, szakítsunk j azzal a másik „jó szokással“ is, hogy az I uj esztendő eljövetelekor letöröljük a táb- i Iáról az adósok neveit.

Összefogva, egymás: a becsületes munkára serkentve, minden percet felhasználva bizonyosan megérhetjük még mi is öregek, hogy a békeidőben ezen a téren történt mulasztásokat pótolva láthatjuk. T.

♦♦♦❖♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦*♦♦*♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦« Hiszek egy Istenben Hiszek egy Hazában Hiszek egy isteni örök Igazságban Hiszek Magyarország feltámadásában.

Amen.

Nyílt levél egy tanítóhoz !

E lap legutóbbi számában „Szülői értekezlet“ cim alatt vezércikket olvastam^ melyben annak szükségessége van bö részletességgel fejtegetve.

Meg kell állapítanom, nagyon helyes és életre való gondolat a szülői értekezlet, mert hisz fontos sőt nagyon fontos, hogy az iskola, tanító, gyermek és szülők között meg legyen a szükséges kapcsolat. Ámde ha az ilyen szülői értekezlet végre valahára megtartatik, hangozzanak ott el szülő és tanító részéről óly propasitiók, melyek az eddigi egészségtelen állapotokat gyökeresen megszüntetik és nem pedig oly indítványok, melyek sem a tanító munkáját, sem pedig a tanuló előbbrejutását nem köny- nyitik.

Olvasom t. i. többek között a fent említett cikkben, hogy azan a bizonyos értekezleten az egyik tanító azt proponálta, hogy a „mezitlábos* gyermekek ne járhassanak iskolába. Nem lehet ezen indítvány mellett igy egyszerűen elhaladni és bátor