Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 32-es doboz

— fUj magyar nemes.) A király a személye körüli miniszter előterjesztésére Freudiger 'Mózes budapesti lakosnak és törvényes utódainak, a közélet terén szerzett érdemei elismeréséül a ma­gyar nemességet adományozta díjmentesen „óbu­dai“' előnóvvel. — A király Spaics Jó­zsefnek, Versec város törvényhatósági joggal felruházott város volt főpénztárnokának és tör­vényes utódainak, hosszú közszolgálata alatt szer­zett érdemei elismeréséül a magyar nemességet „Mitrovicai“ előnévvel díjmentesen adományozta. — (A kék egü Hellász rajongói) bizonyára csendes szomorúsággal, sőt mélyen megzavarodva fogják tudomásul venni azokat a csúnya botrá­nyokat, melyeket Veniselos görög miniszterelnök kérlelhetetlenül nyilvánosságra hozott. Mert van­nak még Hellásznak rajongói, ha nem is oly vi­lágraszóló tüzes talentumok, mint Byron volt a maga korában, dé számuk jóval nagyobb, semmint az ember hinné. Közép-Európa, az észak és nyugat sok száz, meg ezer kilométeres távolságaiból a messze délen fekvő Hellászt ma is fölékesiti a fantázia a hőeies ó-kor nemes aranyával — ahogy a középiskolai oktatás a régi görög hősöket az ifjúság emlékezetébe véste. A kiválóságokkal fog­lalkozó história a régi görög élet átlag-emberei­vel persze sehol sem foglalkozik. Erényben, bűn­ben nagy emberek, nagy stilusók, nagy hősök és nagy gazemberek. Ezek azonban hazaárulóknak neveztetének akkor is, ha a sikkasztás poltron vétkében találtattak bűnösöknek. Ilyen hazaáruló­kat, helyesebben szólva, közönséges sikkasztókat akar most a görög kormány kézrekeriteni abból a diszes társaságból, mely a katonai-liga garázdál­kodásának idején a kezébe került hatalmat első­sorban is arra használta fel, hogy minél mélyeb­ben nyúljon bele az állam kasszájába ós zsebre- vágja, ami enyves kezébe kerül. Másfél millióra rúg az az állami pénz, ami e katonai csirkefogók kezén elsikkadt. Tábornoktól lefelé majdnem min­den tiszt meglopta az államot, aki csak a Liga kötelékeibe tartozott és kifelé az állam legfőbb hatalmát képviselte. A vizsgálat egy ízben már megindult, de akkor a király kívánságára, aki módfelett röstelte tisztjei alávalóságát, — eltus­solták a dolgot, főleg, mert akkoriban még csak ezrekre menő összegekről volt sző. Nemrégiben azonban kisült, hogy néhány súlyosan kompro­mittált magasabbrangu katonatiszt külföldre szö­kött és hogy az elsikkasztott összeg meghaladja a másfél milliót. Ezt már lehetetlenség volt jóté­kony homályban tartani: a miniszterelnök nyil- \ ánosságra hozta, sőt elrendelte a megszökött tisztek üldözését is. A táviró már szét is röpítette a köröző leveleket. Az európai rendőrségek ügye: sebb detektivjeinek tehát alkalmuk lesz a kék egű Hellász egyenruhás csirkefogói közül is nyakon csipniök azokat a vigyázatlanabbakat, kik a lo­pott pénzzel nem egyenesen az amerikai Unió ba­rátságos partjai felé vitorláztak. — A görögök nagy ördögök! — éneklik va­lamelyik vidám Offenbach-operetteben, talán épen abban (Orpheus a pokolban), mely ellen annak idején leghevesebb volt a komoly íils-hellének föl- háborodása. Profanizálást láttak ez urak a görög hősök pajzán színpadra hurcolásábau és ugyancsak tiltakoztak az „Ízléstelen“ merénylet ellen. Holott pedig Offenbach játékos múzsája csak tréfált — mig az élő görögök komolyan lopnak és loptak már a klasszikusnak nevezett ó-korban is, ha volt mit. Uzsora, szegénység, laza morál dolgában a mai Hellász semmiben sem enged a réginek. Ma azonban még nagyobb a szegénység, s az általános népnyomor erkölcsi megtévelyedései még általá­nosabbak. Szomorú föld a kék egü Hellász, — a költészetnek azt a csillogó arányát, melylyel Lord Byron poézise az elmúlt században Görögországot bearanyozta — az utolsó foszlányig fölélték Hó- meros méltatlan utódai. — (Amerikai Porcellánpouder.) A világ leg­jobb pouderje. Eredeti doboz tetején a Yes szócs­ka áll. — (A lakók körmenete.) A főkapitánynak szombaton este bejelentették, hogy az ötödik kerü­let munkássága vasárnap délelőtt tüntető körmé- netben vonul a városháza elé s a polgármesternek átadja a külterületi lakók memorandumát. A be­jelentést a főkapitány már tudomásul vette. A me­net, amelyben a Hétház és a lepsik lakossága teljes számban, ezenkívül azonban igen sok más munkás is résztvesz, délelőtt féltiz órakor indul el a külső Yáci-utróJ. 10_________________________________ — (Schuhineier győzelme.) Alkalmi tudósí­tónk Írja: Amit csütörtöki számunkban valószínű­nek jeleztünk, bekövetkezett, a Bécs—Lipótvárosi kerületben Franz Schuhmeier szociáldemokrata győzött, vagyis a szabadelvűén radikális pártok elhódították ezt a kerületet a keresztényszocialis- táktól. Schuhmeier ezzel a választással tartomány- gyűlési képviselővé lett és győzelme annál értéke­sebb, mert a keresztényszocialisták a választójo­gosultsághoz a tartománygyülési választásokra megkívánják a három év óta ugyanegy lielyben- lakást. De értékes ez a győzelem más szempontból is: 14 éven át volt a kerület a keresztényszocialis­táké, tizennégy éven át képviselte Lueger ezt a kerületet, rendkívüli egyénisége meghódította a tömegeket, de most, hogy a párt már híján van ennek az egyéniségnek, vége a sugalló erőnek, a mely egykor a tömegekre hatott. A keresztény- szocialisták maguk hirdették, hogy ezen a válasz­táson, a Bécs—Lipótvárosi választáson ott csüng egész Ausztria szeme, — nos, a választás eredmé­nye megmutatta egész Ausztriának, hogy a ke­resztényszocialista pártnak a napja erősen leha- nyatlött. A Weisskirckner-tábor ezt a vereséget is Gessmannak tulajdonítja és Weisskirchnerék ismét kitessékelik Gessmannt a keresztényszo­cialista pártból. Azt Írják róla, hogy mindent elért, amit ember elérhet; ellenzéki embertől pál- mafrakkos miniszterré lett; anyagi helyzete gyö­nyörűen föllendült; fia nagyon fiatalon nagy­banknak lett az igazgatójává; ő maga, hajlott kor­ban, újra megnősült, ifjú hölgyet vett el és most házi tűzhelyén szép fiatal asszony mellett mele­gedhetik; mit akar még? Szerencsétlen politikája kudarcról-kudarcra viszi a pártot, vonuljon visz- sza, mielőtt a pártot végleg tönkretenné . . . . Szóval: a lipótvárosi választás még jobban egymás ellen uszitja a keresztényszocialista párt két ár­nyalatát. Halálos gyülölséggel állanak egymással szemben, — és ezenközben nagy változások tör­ténnek a bécsi közönség lelkületében. A lipótvá­rosi választás talán uj korszakot jelent az osztrák politika történetében. — (Fővárosi Divatértesitö) cim alatt meg­jelent egy divatlap Rehovicz és Társa női divatáru­háza Budapest, VII., Király-utca 19/a kiadásában, amely gazdag választékban blúz- és pongyola-illusz­trációkat tartalmaz. Kívánatra minden hölgynek megküldik. — (Megszökött építési vállalkozó.) A rend­őrség elfogató parancsot adott ki Broschkó Gyula építési vállalkozó ellen, aki tömérdek csalás után megszökött. Budapestről s most már nyilván Ame­rikában van. A vállalkozó előleget vett fel külön­böző építkezésekre és tervekre, de munkásokat nem fogadott, meg se kezdte a vállalatait, eltűnt a fővárosból. Egy újpesti háztulajdonost tizenöt­ezer koronával károsított meg. Az összeg, amelyet szélhámosságaival eltulajdonított, meghaladja a hetvenezer koronát. Broschkó a feleségével együtt szökött meg. — (A Magyar Élelmiszer Kiviteli R. T.) — Tóth Kálmán-u. 8. — hűtő és fagyasztó rak­tárházának zárókőletételén a jelenlevő miniszte­rek, gróf Serényi, Hieronymi, Hazai s a többi notabilitás elragadtatással csodálták a nagy tö­megekben felhalmozott s a Magyar Vadkiviteli Vállalat R. T. tulajdonát képező különböző faj­tájú vadakat, A minisztereknek különösen tetszett az állva befagyott szarvascsoport, őz és vaddisz­nók, valamint a hosszufarku királyfácánok csoda­példányai s ez alkalomból Fleischner Adolf vezér- igazgatónak — aki dacára rövid ittműködésének, a magyar vadkivitel föllenditése körül kitűnő érdemeket szerzett — elismerésüket nyilvánítot­ták. A társaság a hűtőházban eddig már 450 négy, szögmóter területet foglalt le. — (Házvétel.) Az Andrássy-ut 33. számú ház, mely eddig Fuchs és Kilián örököseié volt, vé­tel utján a Vogel testvérek divatárucég tulajdoná­ba ment át. — (Kitüntetett íüzérönkéníes.) A pozsonyi tüzérönkéntesiskolában szép ünnepély volt szom­baton- A király a koronás ezüst érdemkereszttel tüntette ki dr Tóth László tűzmester ügyvédjelöl­tet, aki Tapolcaion a nagygyakorlatok alkalmával különös bátorságának adta tanujelét. Saját élete kockáztatásával a tüzhaláltól mentett meg egy emberéletet. Wosztrowszky, az 5-ik tüzértarackez- red ezredese, tűzte fel az érdemkeresztet Tóth László mellére szép beszéd kíséretében. A 14-ik és 5-ik ezred tisztjei, tartalékos tisztjei és az évfo­lyam önkéntesei teljes számmal voltak jelen a lel­kes ünnepségen, amelyet bankett követett. Pesti Hírlap ______ — (A Budapesti Leányegyesület) karácsonyi áruházára már most tömegesen jelentkeztek művé­szek, kik modern ötletekkel óhajtják a vásárt dí­szíteni, mig a rendezés és szervezés munkáját a főváros előkelő leányai vállalták magukra. A Nem­zeti Szalon derűs és intim helyiségeiben eszerint kettős, artisztikus esemény fog lejátszódni. Decem­ber 17., 18. és 19-én, szombat, vasárnap és hétfő­jén az eleven sürgés-forgás, a hölgyek buzgó raja uj életet visz majd a művészek hajlékába. És aki nem talál vásárolni valót, kedvire gyönyörködhe­tik a tarka mozgalmas ünnepi képben. Az egyesü­let mindenesetre szolgálatot tett a nagyközönség­nek, midőn eleve figyelmeztette a készülő áruházra és sok .A öréstől szabadította meg a karácsonyi adakozókat, kik a Szalonban együtt láthatnak majd mindent, amit csak a fantázia és elkényeztetett Ízlés kivan és ne feledjük, hogy kétszer ad az, ki a Leányegylet vásárán eszközli bevásárlásait, az ajándékkal otthon, a fillérekkel a szegények tanyáin ünnepelnek. A karácsonyi áruház plakátja, mely Horovitz mester, külföldön élő hazánkfia müve, már a napokban díszíteni fogja utcáinkat és bizton ma­gára vonja a vásárló közönség figyelmét. — (Modern Könyvtár), az ország e legna­gyobb kölcsönkönyvtára (Andrássy-ut 38, I. em. Telefon) bárkinek — vidékre is — ingyen küld ismertetést. — (Zavargás a bécsi állatorvosi főiskolán.) Szombaton délben történt meg a bécsi állatorvosi főiskolán Tschermák tanár inaugurációj'a, akit rektornak választottak meg. A rektor intézkedett, hogy a főiskolákon elismert testületek két-két képviselője szalagos jelvényeikkel megjelenhesse­nek. Ez a német nacionalista diákokat tünteté­sekre indította. Többizben verekedésre, került a dolog és végül megjelent a rendőrség, amely beha­tolt a főiskola udvarába. Ez a diákok körében nagy felháborodást keltett. Arra törekedtek, hogy a rendőrséget erőszakkal kituszkolják az udvarra, miközben több diákot letartóztattak. A letartóz­tatások újabb lármás jelenetekre adtak alkalmat. A rektorátus titkára intézkedéseket tett, hogy a rendőrség kivonuljon az udvarból. A diákok kije­lentették, hogy addig nem távoznak, mig letartóz­tatott társaikat ki nem bocsátják. A rendőrség távozása után megkezdődött az ünnepélyes in- auguráció. Ennek folyamán ellentétes diákcsopor- tok az utcán többizben összetűztek. Az ünnepély után a diákok behatoltak az aulába és sorfalat állottak az épületből távozó ünnepi vendégek előtt. A német nemzetiségi diákok megtámadtak több katholikus egyesületbeli tanulót és azokat megverték. Csak amikor az összes tanárok és a katholikus egyesületek tagjai elhagyták az épüle­tet, állott helyre a nyugalom. A tüntető diákok három rendőrt megsebesítettek, akik közül Seit- schek József rendőrfelügyelő sérült meg a legsú­lyosabban. — (Szent Lukácsfürdő.) A forró meleg ké­nes forrásairól és természetes ásványiszapjáról hírneves budai Szent Lukácsfürdőben a téli für- dőkura már igen élénk és látogatott. Az október havi vendégnévsor 912 fürdővendéget sorol föl, akik részben messze országokból jöttek, hogy gyó­gyulást keressenek a kiváló budai gyógyfürdőben. — (Megint a kártya.) Krakóban a minap letartóztatták Seinfeld ügyvédet sikkasztás miatt. Seinfeld igen tekintélyes ügyvéd volt Krakóban és a községtanácsban is szerepelt, de javíthatatlan kártyás volt és végre teljesen elzüllött. A vizsgá­lat megállapította, hogy Seinfeldnek, akinek a vagyonára a törvényszék elrendelte a csődöt, nem kevesebb, mint másfél millió korona kártyaadós­sága volt. Seinfeld válogatás nélkül kártyázott mindenkivel, aki útjába akadt és ha nem volt más partner, pincérekkel is megelégedett. Letartózta tása előtt néhány nappal is egy kávéházban pin­cérekkel kártyázott. Ezeknek egyike 20 koronával kezdte a játékot és készpénzben 20,000 koronát nyert az ügyvédtől. Egy lembergi kávéházban egy este 50,000 koronát vesztett. Berlinben, Bécsben sipisták többször kifosztották Seinfeldet, aki gyakran megfordult Montecarlóban is, ahol rend­szerint nagy összegeket vesztett. — (Az elhagyott leány.) Hadházi Gábor magyar államvasuti fékező, aki a Váci-ut 129. sz. ház felügyelője is, viszonyt folytatott Rralj Ja- gica 30 éves takarítónővel. Később elhagyta a leányt ós a napokban megnősült. A leány erre pénteken éjjel elment a fékező lakása elé és késsel megrohanta. Kralj Jagicát rendőr vitte a főka­pitányságra ahol letartóztatták. 1910. november 6., vasárnap.

Next

/
Thumbnails
Contents