Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
— Petőfi-ünnep Brassóban. Lenn a román határszélen, Brassó városában, az este ülték meg ami nagy nemzeti ünnepünket, még hozzá oly méltó módon, hogy érdemes följegyeznünk minden részletét. Az ünnepséget — amint tudósitónk jelenti — az odavaló nemzeti szövetség rendezte, a színházban, amely szorongásig tele lett. Jókai Mór gyö. rivörü Apotheozisát Hegy esi Mari, a Nemzeti Színház művésznője szavalta s igaz lelkesedést keltett véle, az ünnepi beszédet pedig Bar. iók Lajos mondta. Lelkesítő szóval bűz. ditotta a brassóikat, hogy halhatatlan költőnk emlékét újítsák meg ünnepiesen évrö'l-évre s a Petőfi* társaság mindig örömmel fogja leküldeni egy-egy tagját. Aztán arról szólt, hogy ennek a hazafias ünnepnek, amelytől a nemzetiségek sem zárkóztak el, egyik hasznos tanúsága, hogy békén kell és lehet azokat meghódítani. Bartókot hosszasan éljenezték, aztán Endrödi Sándor szavalta el lapunk ünnepi számában közölt alkalmi költeményét. Ifjú Hermann Antal és Szele Béla szavalatai után az ünneplő közönség elénekelte a szózatot és lelkes hangulatban oszlott szét# yfl ?Cvr(-i~p/x <Lrf zva ‘