Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

Ä iyra fejedelme.

A költő-óriásban sok ellentétes érzelem lakozott. A szenvedélyek féktelen szilajsága megfért lelkében az elbájoló gyöngédséggel s lantján nemcsak a tárogató szava visszhangzott, de felzendölt rajta a szerelmes trobadur lágy zenéje is.

Még az apotheozisa is ellentéte az éle- j tének, politikai hitvallásának. Hiszen a radikalizmus lángszavu dalnokát, a „szabadság öröklámpáját* megdicsőitvén, királyi trónusra ültette a világ. És Petőfit méltán nevezték el a lyra fejedelmének.

Csodálatos lángelme is volt ő. Isten-adta tehetség, igazi szellemóriás, kiáltó bizonysága annak a mondásnak, hogy a költő nem az idők folyamán lesz, hanem úgy születik. Ő is költő maradt volna mindenképen, még akkor is, ha még kevesebb iskolát jár vala, mint a mennyit kijárt. Hiszen Burnsnek is, a kit skót Petőfi néven emlegetnek a műbirálók, az ekevas mellett születtek meg dalai s még azt a kis virágot is megénekelte, a mit anya-földjéből kiszántott.

Petőfi poéta volt és nem v e r s i f i k á- t o r. A formával — a tehetségesebb versfaragók éppen ebben tűnnek ki — nem sokat törődött. Pegazusa, a hogy maga is megírta, rakonczátlan kunsági csikó volt, a mely nem tűrte meg magán a nyerget. De éppen az eredetiség, az őserő jegyében születtek azok a pompás gondolatok, a mik manap már az egész világot bejárták. Ám ez a csikó sokszor megbokrosodott; a for- mátlanság néha lerontja a tartalom szépségét. De hát „képzelhetnék a nap lovát egy igás ló szerszámában ?“ mondja Carlyle Burnsről Írott tanulmányában s ez a mondás ráillik Petőfi pegazusára is . . .