Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz

A vén idő ujja születni készül,

Az évnek éppen első napja van.

S e nagy napon mindenki ünnepel, Mindenki var, s alkot sok szép reményt, Kettős az ünnc melyet ülnek ott, Szerény lakban, kis egyszerű család. Ajándokúl ez évnek kezdetén Kis gyermeket küldött közéjök ég. Picziny fiú sikitva hirdeti Uj léteiét a kis család ölén.

— Mi vár reá, mi lesz belőle majd Idő után ha ember korba jut ?

Ha Isten őt megtartja, s éltemet,

Ha vénülök, s erőm majd elhagyand A munka terhét ifjú vállai Majd átveszik öreg szüleitől. —

A ház feje ily tervet alkotott.

Jövőbe szállt a férfi képzete,

A nő, s anya mig hőn imádkozék.

Idő telik, év év után haladt el,

Idővel tűnt a gyermekkor tova A kis fiút nagy ifjúvá növesztő S a nagy remény mind kissebbült vele.

A jó apa nehéz gondoktól őszült.

Sötét bú ült reményt vesztő szivén.

Ah, hisz fia letért a pálya útról S haszontalan gyönyör után rajong,

A munka nem talalt hivére benne,

Az oskola, szűk börtön volt neki. Szabadságát nem várliatá a sorstól.

Ő alkotá a sorsot: s megszökött.. . Gyalázatot hozott a tiszta házra,

E czéltalan, e vásott rósz fiú,

A gyöngülő öreg szülői kéz Nem birhatá a féket tartani.

Megy, fut, rohan, mint üldözött vadállat Vakon, a merre szenvedélye visz.

A nagy világ egy sűrű rengeteg, s bár Előtte száz veszélyes út kanyarg.

Nem kérdi ő, melyik legbiztosabb,

Melyik terem tövistelen virágot,

Tövis, göröngy, kisebb veszély a vágynál Mely von, ragad, előre, mind tovább. Nem csügged ő, bár lába sebbe vérzik,

S a láthatár sötétebbé leszen :

Nem csügged 6, bár sorsa kárörömmel Fejére küld leigázó nyomort.

És lön sötét, mint egykor a világ Midőn Isten napot még nem teremtett; Sötét leve az élet, melynek napját Keblébe rejtve büszkén bordozá.

Ki látta őt ? ! ki vette volna észre V A természet e kóbor gyermekét.

Ki latliatá a szellemek csatáját ?

Mely lelkében vitt gyözedelmeket.

Ő szállt, miként a fellegek csoportja Midőn a szél haragja kergeti;

Küzködve, és megszaggatott ruhában Be útazá a nagy magyar hazát,

S a merre járt, a mit szemével látott Hő képzete szebben lemásoló.

Tündériebb alakba öltözött a Vidék, a táj, ha ő 1 'beit reá.