Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 31-es doboz
Édes Lajos Barátom! Mi kínosan vártam az időt, melyben felőled ismét valamit hallhassak, hollétedet végre megtudhassam. És eljött az, s mondjam-e mi örömemre? Használom az első percet s elődbe öntöm baráti keblem ömledezéséit. Hollétedet Domanovszky *) barátunktól tudtam meg, aki tanítványával együtt szünnapokra Ajkára (gondolom Veszprém megyébe) ment Pápán keresztül. Itt beszéltem vele. De tudnod kell, mint jöttem Pápára, mint telepedtem itt meg, mert megtelepedtem! Veled utoljára Pozsonyban beszéltem —, per longum ot latum mondom el történetemet, ha meg nem unod, — onnan szüléimhez Pestre mentem, Pestről fel Selmecre testimoniumért s onnan vissza szüléimhez. Ezek örültek, hogy a katonaságtól megszabadultam, de — képzeld, barátom ! — azt akarók, hogy mészáros legyek, én és mesterember! Ennek két oka volt. Először az atyám engem mindig jobban szeretett volna látni: húst mérni, mint jambusokat, trocheusokat faragni. Másodszor — s ez már fontosabb! —• szüleim elszegényedtek, annyira, hogy engem tanulásomban segíteni nem voltak képesek. Azonban, — gondolhatod — hogy ha még tiz ily fontos ok lett volna is, ebben velők meg nem egyezem. Én teliét jobb időkot várva két hónapot (841-iki május és junius) honn tölték s itt annyira hozzám szokott azon ragaszkodó jó vendég, miről Vörösmarty mondja : „holdvilág az arcod, kályha termeted, stb.*' hogy el- tökélém, tőle erővel elszakadni. S úgy lön. Pestre menék, de itt semmi kedvező szól nem fútt, nem is lengedezett; tovább folytatám tehát utamat (á la „hű bele Balázs“) Füred felé s innen átkelve a Balatonon, Somo- gyon, Veszprémen keresztül Tolnába, Ozorára (a fentebbi vármegyébe) jövök, itt színészek degálnak, velők megbarátkozom s — szinészszó leszek. Három hónapig szinészkedtem, társaságunk tönkrej ütött s én „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után, megfogyva bár, de törve nem“ elbúcsúztam a szülészettől Mohácson (de ha Isten segít, nem örökre) s per varios casus et tot diserimina rerum Mohácsról Pécs, Szigetvár, Kaposvár, Keszthely, Sümeg és Szombathelyen keresztül Sopronba értem. Itt tanulni akartam, de nem volt semmim s „ex nihilo nihil“; onnan Pozsonyba mentem; itt is úgy jártam, végre innen Pápára s itt némileg csillámlani kezdett szerencsecsillagom. Taréjba derék Tarcy az, kinek mind** köszönhetek. S *) Domanovszky a Magyar Társaság titkára a Petőfinek barátja volt Selmecen. Sz. L. ’*) Petőfi ejtette hiba. Sz. L.
