Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz

az élettől kaptam az utolsó gyerekségemért, boldogok voltunk, jól éltünk, jól élünk ma is és boldog vagyok ma is és most meggyujthatjátok a lámpát.

Petőfi.

Irta: Balogh Fái.

(Utári^omás tilos.)

Ha élne, ma töltené, be a nyolcvanharma- dik esztendőt. Szilveszter napja s az újév közt született, pontban éjfélkor. Mintha a természet e misztikus órával előre jelezte volna, hogy egy tüneményes pálya indult meg akkor.

Egész élete csupa rejtelem és kivétel minden szabály alól. Bunyevác apától és tót anyától származik a legnagyobb magyar lírikus. Szilaj természete nem tűri a szülői ház s az iskola fegyelmét; világgá megy s ifjúsága csupa vad száguldásban telik el a legkuszább' életutakon. Nyomorba jut, elzüllés fenyegeti, de ő világhírről, halhatatlanságról álmodik. Látja a fényes csillagot, mely zsenije fölött ragyog s hisz benne, hogy meglátják mások is; ragyogása betölti majdan az országot, az egész müveit világot, száz évek messzeségét, az örökkévalóságot. S álma valóra változik. Történetéből legenda lesz, amit épp oly titokzatos halállal végez, amily miszteriózusan kezdődött.

Ily kivételes lényeknek hosszú élet nemi adatik. Az öregség lényüktől fosztaná meg őket. Nehéz elképzelni is Petőfit köztünk roskatag aggastyánnak, kopasz fejjel, esz sza- kállalj. homlokán a tapasztalt b'ölcaek ferázc

dáival s vállán a megtört vénség rezignáció- jával. Jobb neki, hogy úgy maradi, ránk emléke, amilyennek a kortársak a szabadság- harc alkonyán utolszor látták: a férfikor erejében, fanatikus ihletével, kemény, dacos akaratával.

Nyolcvanharmadik születésnapja nem a veszteséget juttatja eszünkbe, amit az ősz Petőfi nélkülözésével szenvedünk, hanem inkább a nagy tartozást, amivel az ő kultuszának a magyar nemzet még mindig adósa. Közeledik a századik évforduló, hogy Petőfi e világra jött s illő volna készülni már, hogy a legnagyobb magyar lírikusnak akkorra legalább egy méltó emlékszobra legyen Magyar- országban.

Miért a budapesti szobor nem az. Huszonöt év előtt, mikor leleplezték, tán megfelelt viszonyainknak. Szobrászatunk kezdetleges állapotban volt, fővárosunk igényei is szerények maradhattak. De azóta a viszonyokban teljes a változás. A mai .Budapest nem érheti be többé ily kisszerű szoborral, melyhez hasonlót ötödrangu városaink is állítanak a vidéken. A nemzeti érzés hatalmas erő-vé fejlődött s vele a Petőfi-kultusz a közönség kegyeletében egyre mélyebb hullámokat vet. Művészetünk pedig oly szép virágzásnak indult, hogy alkotásai mellől máris elkívánkozik ez a bus- magában szavaló, primitív Petőfi-szobor. Amit a magyar pietás és müizlés megadott újabban Aranynak és Vörösmartynak: egy nagystílű monumentális emlékművel tartozunk Petőfinek.

A külföld az ő nagy költőit a szoborala- kok száz és százféle \mltozataiyal tisztelte

meg. Dante és Petrarca, Schiller és Göthe, Shakespeare és Hugo ércalakját nemcsak hazájuk fővárosában, hanem a nagyobb vidéki gócpontokon is ott láthatjuk. Miénk a kötelesség. hogy magyar földön legalább egy monumentális Petőfi-szobor legyen.

Pár év előtt Pékár Gyula fölvetette ez eszmét a Petőfi-Társaságban. Talán mert nem; talált akkor elég zajos visszhangra, elkedvetlenedett tőle s fölhagyott vele. E sorok célja buzditni őt, hogy az eszme mellett buzgón kitartson s ha első kísérlete bármi okból szertelen volt, kezdje újból és folytassa következetesen. Egy szent kultusznak s benne a nemzeti becsület ügyének tesz ezzel komoly, szolgálatot.

Tisztes ellenvetést, ami aZ eszme ellen fölhozható, csak kettőt ismertünk. Egyik az, hogy a most fennálló emlék műtörténet! jelentőséggel bír: Huszár Adolf leg ér teke sb alkotása, amit lomtárba dobni nem szabad. Másik aZ, hogy e szobor a Petői i- téren már gyökeret vert, egyéniséget szerzett magának s nemcsak a mindennapi megszokás révén, hanem az évenkint ismétlődő márciusi ünnepek által is várostörténeti jelleg jutott neki.

Ha ez ellenvetéseket aláírjuk, belőlük kettő következik. Egyik az, hogy a monumentális Petőfi-szobor ugyanott állíttassák fel, hol a márciusi ünnep azt keresni megszokta; másik az, hogy az uj szohor-kompozició főalakjául maradjon meg az a Petőfi-alak, melyet Huszár Adolf alkotott.

Főalaknak ez ä mintázat jó, Petőfi arcát" kissé tán eszményítve, def óvonásaiban portrét-