Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz

TÄKeZiÄ.

KINCSEID.

AranyfUrt a hajad,

Zapliir ékkő szemed,

Az ajakad rubint,

Alabástrom kezed.

Fogad drága gyöngysor,

Elefántcsont nyakad,

Élő kincskirakat

Vagy lánykám egymagad.

De amik becsesbek Gyöngy rubint aranynál,

S miknek hiányában Nem elég dús volnál,

Azok (e büvkinc8en A korona s lényeg):

Gyémánt könnycseppjei Szived tengerének.

Kiss József.

Petőfi Sándor a kézisajtón.*)

— Irta: Leitner Pál. —

Az „Akaszszátok föl a királyokat“ szerzője, a világhírű magyar költő : Petőfi Sándor, aki a künyv*) Ezen érdekes közleményt a magyarországi könyvnyomdászok és betűöntők közlönyéből, a „Typogragbia“ f. é. 31. számából vesszük át.

nyomtaló-müiiely ólomporos levegőjében sokszor elcsevegett az „ö szedőjével“ és aki a legtöbb alkalmi költeményét -- több öreg szaktársunk állítása szerint, akik szerencsések voltak a nagy férfit ismerhetni — lebúzó-papirosra a szekrény-regáli- son irta, egy Ízben mint „festékföladó“ és „nyomó“ is szerepelt a Szilády Károly által a negyvenes évek elején „felsőbb engedelembül“ fölszerelt és megnyitott, még most is virágzó könyvnyomdában.

Ez az érdekes, nyomtatásban — legalább tudtommal — eddig még meg nem jelent, de mindenesetre följegyzésre méltó dolog úgy történt, hogy Petőfi Sándor 1848-ban Pestről lerándult Kecskemétre, hogy a föllázadt ráczok ellen induló honvédeknek az ünnepélyes fölesketésén és kivonulásán jelen legyen, meg hogy számukra egy lelkesítő költeményt Írjon.

Mikor a nagy költő egy, állítólag vele távoli rokonságban álló jómódú czeglédi gazdaembernek ötlovas fogatán megérkezett Kecskemétre, azonnal a könyvnyomda felé rohant, a hova e szavakkal toppantott be:

— Hol a gazda, atyafiak?

— Itt vagyok, — mondá a műhely közepén álló és egy revizió-ivet nézegető Szilády Károly nyomdász, aki a poros, rég nem látott költőt nem ismerte meg rögtön, — kihez legyen szerencsém ?

— Petőfi Sándor vagyok.

— Örülök, hogy hazánk hírneves, általam nagy- rabecsült költőjét végre-valahára szerény hajlékomban üdvözölhetem. Mivel lehetek szolgálatára?

— Egy alkalmi költeményem volna ; tessék azt

azonnal kiszedetni és kinyomatni. \

— Jó, kérem a kéziratot.

Azt előbb meg kell Írnom, — mondá Petőfi, — a szekéren csak nem Írhatom. Kérek papirost.

Szilády sietve teljesité a költő kívánságát és ez a regálisra dőlve, húsz vagy harmincz „minutum“ alatt, mint a tiszteletreméltó kezesem mondá, czeru- zával megirla a nyolcz-tiz strófából álló költeményt. A költő a négysoros versszakokat egyenként adta át a szedőnek, a ki azonban daczára ennek Oiem lévén oly gyors szedő, mint a szögedi kollegák, és azonkívül még — csak úgy mellékesen megjegyezve — egy kissé pityókos is volt} a negyvenöt sorból álló munkán vagy harmadfél óráig elpiszmogolt.

Petőfi türelmetlenkedni kezdeti és ingerült hangon azt a megjegyzést tette, hogy Pesten a Lande- rer-nyomdában, vagy a Traltner-Károlyinál ezt a „rongyos pár verssort“ egy óra alatt elkészítették volna.

— Igen ám, — vágott vissza a szedő, — olt ötöt lehet az ilyen munkához állítani, itt meg csak magam dolgoztam rajta; különben jó, hogy a tekintetes Petőfi úr ma hozta ide a költeményt, mert ha holnap teszi ezt, akkor nem tudom ki szedte volna azt ki, mert én — itt Guttenberg tanítványa megsi- mitgatta a bajusza helyét — honvéd lettem és holnap megyek!

— Jó van, jó, — mondá a költő, a ki a „honvéd lettem'-szavakra rögtön barátságosabb arczot vágott, — csak ne kotyogjík, öcsém, annyit; kösse ki gyorsan a kolunnát és adja oda a „druckernek“; a korrektúrát meg majd megolvasom addig, mig az „zurichtol“. Remélem, hogy a szedésben nem lesz sok hiba .. .

— Arról kezesködöm ! — felelt büszkén a mi, honvéddé lett, alföldi kollegánk.

A nyomó féltizenkettökor emelte be a kézisajtóba a szedést és — akkori időben még komótosan dolgoztak, — háromnegyedkor elkészült a „Korrektur-Abzuggal“, a melyet aztán illő respeklussal nyújtott át az autornak, a ki a levonatot nagy sietséggel átolvasta és egy-két fisch-hiba „kijegyzésén“ kívül még a doppeltextböl szedett czimsor kisebb Írásból — doppelciceróból — való szedését is elrendelte.

A korrektúrát a szedő gyorsan és jól megcsinálta és miután erről Petőfi meggyőződött, elment ebédelni, de még egy óra előtt visszatért a nyomdába, a hol a „drucker“ a helyeit, hogy a költeményt nyomta