Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 30-as doboz
4 Adatok Petőfi életéhez. minthogy e két rokon a Petrovics, vagy nevezzük a nagy költő választotta néven, Petőfi-család sorsára tetemesen befolyt. Mihály és az öreg Petőfi közti ügy némi magyarázatot nyújt Petőfi A jó örep korcsmáros czímű költeményének e sorához : Pénzét a hitetlen emberek csalása, — — — — — — vitték el; Ez ügy a következő: Mihály bátyám Fehérváron mészárszékbérlő volt, s jó viszonyban élt a Gasner-családdal, melytől a város szélén egy nagy majort vásárolt nagy összegen, de kevés rendelkező pénzzel, a hiányzót kölcsönökkel hitte pótolni. Az öreg Petőfit, ki vagyonos hírben állott, szintén megkereste ily czélból, s ez adott is neki akkor nagy összeget, két ezer pengő irtot, s ezen kívül más kölcsönökért is jótállt érte. E vállalat vége azonban az lett, hogy Mihály bátyám nem bírt a kötelezettségeknek megfelelni, a majort az előbbi tulajdonos birtokába visszabocsátotta s az öreg Petőfi pénze oda veszett és még a jótállott összegeket is ki kellett fizetnie. Petőfi előttem ezt mint atyja romlásának főokát említé. Ez volt indoka Péter bátyám azon jóakaró szándékának is, hogy őt taníttatni akarta, ez által vélte némileg kárpótolni azon kárt, melyet öcscse, Mihály, nem ugyan kiszámított rosszakaratból, de mindenesetre könnyelműségből okozott az öreg Petőfinek. Szeberényi azon véleménye, hogy Petőfi Sándort atyja házától egy Sopron megyében lakó rokona, anyja rábeszélésére vitte volna el magával, azon czéllal, hogy további neveltetéséről gondoskodjék, nem való. Petőfinek Sopronmegyében rokona nem volt, az csakis Salkovics Péter lehetett volna, ki Yasmegyében, Kemenesalján, Ostfiasszonyfán lakott, s biztos tudomásom van, hogy Petőfiék házánál soha sem volt. Másik rokona, Fehérváron lakó Mihály, korábbi időben, mint emlí- tém, összeköttetésben volt ugyan az öreg Petőfivel, de akkor, midőn Sándor nagybátyainál megfordúlt, a fölhozott pénzzavarok miatt rossz viszonyban állt vele. Kevésbbé azon rokoni kapocs, miről szóltam, mint inkább azon tulajdonokért, melyeket felőle nagybátyámtól hallottam, még találkozásunk előtt meleg rokonszenvet kezdtem érezni Petőfi iránt. Hisz én is rajzolgattam, sőt már festeget-