Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 29-es doboz
8SKta£ TÁRCZA. Petőfi a külföld irodalmaI)ud. ii. nA legszebb gyözedelem — mondá a győ- elmek nagy hőse, első Napoleon, — a költők diadala, mert az nem kerül vérbe, s általa nem veszt senki sem.“ Petőfi szellemének hódítása pedig 1849 ntán a német földön s zázszoros nyereség volt ránk, magyarokra nézve. Akkoriban fölbérelt német irók, sőt még elámított franczia közlönyök is azzal . édelmezték a németesítés jogát, hogy Magyar- ország barbár föld, s „civilizálása“ az emberiég érdekében fekszik. Nemes menekültek, kik a nagy hajótörés után nyugotra költöztek, eléggé gyekeztek ezt czáfolgatni, de mily kevesen szoktak hinni Cicerónak, ha azt mondhatják rá, hogy „saját házáért“ beszél. Azt felelték sokan: adtatok fényes tanúbizonyságot arra nézve,hogy hősök vagytok, mert hiszen diadalmaitok erejét csak két nagy hatalmasság egyesülése birta megtörni; de a műveltség színvonalát nem kardokkal mérik. Ily körülmények közt alig lehetett más meggyőző bizonyságot és czáfolato- kat adni, mint Íróink megismertetését. Szalay László, midőn svajczi magányábál népiratokat irt német nyelven, Pulszky, midőn az angol sajtban tünteté ki erejét; Józsika, midőn idegen irodalmakban forgatta meg tollát; Horn, midőn 'i franczia tudósok sorába küzdé föl magát, és . tások annyian, midőn a magyar elme nagy képességeit a világ előtt bebizonyiták — oly diadalokat szereztek fajunknak, melyeknek nyoma nem fog elveszni. Bebizonyiták ők, hogy a magyar több észszel bir, mint ócsárlói. De hogy van-o költészete, mely nem a meggyőzés, hanem az elragadás hatalmával bírjon, ez oly kérdés volt, melyre a nyugat nem igen tudott feleletet adni magának. Petőfi fordítása volt aleg- p b felelet. Miután őt megismerték, s becsülni ke: d ék, többi 1 öltőnk számára is megnyílt az ut. A „luU magyar t-üiiö alLuma“ német nyelten nem volt többé vakmerő vállalat. Egymásután tűntek föl a német műveltség világában: Vörösmarty, Arany, Tompa müvei, s végül Madách „Ember tragédiája“, melyet annyi nevezetes müitész magyarázgatott. Ha nincsenek is e müvek a maguk teljes szépségében feltüntetve: de lényeges vonásaik mégis ösmeretesekké váltak. És ebben — adjuk meg — Kertbenynek sok az érdeme. Igaz, hogy már előtte is Steinacker Gusztáv fáradozott irodalmunk megismertetésében, s nem szép Kertbenytöl, hogy ezt elhallgatja; az is igaz, hogy Petőfi első — még pedig aligha nem a legjobb — fordítója Dux Adolf volt; hanem ők e működést nem tűzték ki mintegy hivatásokul ; mig ellenben Kertbeny úgyszólván a Petőfi paiz8ával kivánta felküzdeni magát a német irodalom* an. Mivel egész nyugtalansággal aka- rá őt megismertetni: ez eljárásnak valósziuüleg sok árnyoldala lehet; az is bizonyos, hogy Kertbeny lázas termékenysége a műgond rová sára esett; de végre is azon sikerért is, melyet számos újabb meg újabb kiadás igazol, nézzük el az egyéniség és a fordítások hibáit. 1846 tói 1851-ig Kertbeny olasz, német, franczia és angol földön, leginkább magán körökben Dux fordításai szerint ismertető Petőfit. E költői szellem volt a kulcs, mely megnyitá neki a nagy államférfiak, tudósok, költők termeinek ajtait. Fölkereste Manzonit, Massina d’Azegliot, Manint (a hires velenczei menekültet), a német Herweghet,a lengyel költő Mitzkiewitzel,Bulwert, a nagy angol regényírót, Humboldtot, Lisztet,(kivel persze meg kellett ismertetni hatalmas honfitársát), Meyerbeert, Schmidt Juliánt, (ki később a „Grenzbote“ ben oly szépen irt Petőfiről), Gervinust a jeles Schakspeure magyarázót, a hires műfordítókat, mindeniket egy „ismeretlen költészet“ friss ég élénk hangjaira figyelmeztetve. 1849-ben maga is hozzá kezdett Petőfi fordításához. 170 költeményt készített el, mint maga is elismeri „horribilis nénit t nyelven, de nagy szóhüséggcl," s e füzetet Heine nek ajánlá, ki bámulva fordult meg párisi „matrácz sírboltjában,“ s ezt irá: „Én magam is kevés oly termést etes hangot találtam még, minőkben e nép fia oly gazdag, mint egy csalogány. Mi, a reflexiók emberei, ily őseredetiség mellett valóban szánalomra méltók vagyunk.“ S e perez óta a hires német költő rokonszenve a szép és szerencsétlen Magyarország felé fordult. Osztozott akkori gyászsorsában, s 1849. octoberében (e sötét hónapban) egy mély érzésű elégiát irt, mely teli van sóhajjal és nemes haraggal. Még Lisztre is haragszik benne, h< gy zongorázik, és nem érezé stm a hervát, sem a muszka lándzsát. Épen igy szerette meg Petőfit Armin Bettina is, ez a kedves gyermek, ki Göthe leve lezései, Börne gyöngéd rajza és saját költeményei által ismeretes. „Elvesztőm magam a Petőfi könyvében — Írja ő — mélyen elvesztőm. A mig csak élek, mindig vele fogok beszélni némán, csodálva szerelmét, ember és honszerete- tét, anyja iránti gyöngédségét és szegénységében való kellemdus büszkeségét.“ Göthe kecses gyermeke akkor már öreg asszony volt, de fölvette tollát, s egy meleg ódát irt, („Petőfi an den Sonnengott,“) mely a Lucas-féle kiadás végén olvasható. így szerette meg Uh land is, a balladák költője, kinek Petőfi forradalmi dalait ajánlá Kertbeny. Az ősz költő azt irta rá: „Petőfi oly költői nagyságnak látszik, hogy megérdemelné a fáradságot megtanulni magyarul — ha ugyan vén koromban bátorságom lehetne hozzá, — csak azért, hogy öt eredetiben olvashasssam.“ így szerette meg Humboldt, a nagy természettudós, mondván: „valóban meglepő egész közelünkben egyszerre ily diszvirágzatra bukkanni." így szerette meg Bodenstedt (e finom ízlésű iró), ki előszót is irt Petőfi egy német kiadásához, s kinek véleménye szerint: „a világ jelen lyirikusai közt Petőfit kevés közelíti meg,s egy sem múlja fölül.“ így szerette meg a mély elméjű F a 1 m e- rayer, ki ekként nyilatkozott: „hogy a magyar nemzet — hadi géniusán kívül — a költészet teremtő erejével, politikai belátással és államférfiul elmékkel is bir, legelőször Petőfi, valamint Deák és Eötvös által lön ismeretessé.“ így szerette meg Saint-René-Taillandier, a „Revue des deux mondes“ hires munkatársa, ki németül is tud, (francziáknál ritkaság,) s ki azt irá: „Petőfi, mint költői erő, ép oly csodás tünemény, mint a minő saját élete volt." S igy szerette még végre az öreg B e r a n- g e r, noha e nagy költő csak harmad kézből élvezheté, házi barátja : T h a 1 é s Bernárd részint kötöftt, részint prózás fordításában. De a frnneziák nagy dalnoka igy is megismerő az igaz gyöngy becsét. 1855-ben azt irá ő: „nagyra becsülöm a hős magyar népet, s nagy költőjét, Petőfit, s nem kétkedem, hogy ha tervben lévő franczia fordítása elkészül, itt is azon elismerésben rfiszesülend, melyet tehetsége és sorsa által egyaránt megérdemel. Én mindig becsültem és csodáltam e nemzetet, s boldog vagyok, hogy Petőfi és más magyar költők az én müveimre is gondoltak, s nevem egy pár fordítása által a Petőfiével párosult.“ Mily kár, hogy ez időt Petőfi nem érheté meg. Magas becsvágyának mily öröm lett volna tudni, Hogy a kiket ő annyira bámult, később Heine és Beranger őt bámulták és szerették. És a Petőfi kultusz egyre terjedt. K a u 1 b a eh — e hatalmas festész, Göthe és Shakspeare i'tlustrátora — megismerve a szintén lefordított sjJános vitézt“, „Tündérálmot“, „Bolond Istók“- ot, képeket akart e müvekhez készitni, de nem vihető ki, mivel nemzeti öltözékeinket nem ismeré, s oly albumunk, melyből azt meg lehetne ismerni, máig sincs. St. René Taillandier a „Revue des deux mondes “-ben egy nagy tanulmányt irt e czimmel: „La poesie hongroise au XIX. siécle“, mely azóta 1863 ban M. Levynél külön kiadásban is megjelent. Nagy megfeledkezésre mutat, hogy ez értekezés nem jelent meg magyarul, holott érdekesebb lett volna, mint egy uj sütetü párisi regény. A német fordítók után, (mert nem csak Kertbeny foglalkozott ez irodalmi Ugygyel, hanem Szarvady, Hartmann Mór, Opitz Tódor, Schnitzler, Vilney, Daumer, Schröter, Beck Károly, Falke, Buchheim, Dux, Dudumi és még számosán), jöttek más nyelvű fordítók is. T h a- 1 és Bemard a franczia irodalomban képviselte őt, s csak az kár, hogy sok költeményét kötetlen alakban mntatá be, a mi csak félig meddig- való ismertetés. Jámbor Pál is, Paul Duri- vage név alatt, „Chansons de Petőfi“ czimen 1856 ban egy füzetet adott ki Párisban. Lengyelre forditák: Dmochowszky („Poezje Petöfiego tlomacwne na jenzyk polski“), Prusza- kowa Severina asszony, Sabovszky Vladisláv 8 egy negyedik ismeretlen. Angolra a nyel ■ vünköt jól értő, s elébbi költőinket is fordító John Bowring, ki egykor a britt Kína al- királya volt, s „Poetry of the Magyars“ czimü könyve folytán akadémiánknak is érdemdús tagja. Az ő munkája e czimen jelent meg : „Alexander Petőfi, the hungarian poet“. 0 egy angol verset is irt Petőfihez, mely szintén olvasható ez uj német kiadás végén, az eredeti szöveggel. Sőt e magyarbarátnak fia, Bowring Edgar Alfréd is, ki szintén költő, hozzá fogott, hogy Petőfit mélyebben megismerje és fordítsa. Meg kell még említenünk, hogy a londoni „ Athe- neum“-ban 1851-ben, Pulszky Ferencz is ös- merteté Petőfi első német fordításait. — Petőfi o 1 a 8 z fordítói Palluci és Helfy Ignácz, ki „Szilaj Pista“ által különösen megkedveltet^ költőnket. Még flamm fordítója is támadt: Hi el Emánuel, kitől 1863 ban Brüsselben „Drie Liedekens von Petőfi“ czimü munka jelent meg. S r ém csak fordítói, hanem életirói is akadtak. C h a s s i n 1860 a „Le poét de la revolution hongroise“ czimü ivíkesfllt könyvet irt róla, T e n n i e r s Alfréd pedig egy „Petőfi“ czimü életképet Bécsben, 1866 ban. Midőn Kertbeny 1866 ban a „Sechszehn erzählende Dichtungen von Petőfijével elkészült, melyen valóban legtöbb műgonddal dolgozott, s midőn azt tudós tanárok is correct munkának nyilvániták, példányokat küldött belőle az angol királynőnek, a belga királynőnek, (ki István fö- herczeg testvére,) János szász királynak, XV ik [ Károly svéd királynak, a w alesi herczegnek és Oszkár svéd herczegnek. Valamennyien előkelő udvari tisztjeik által köszönték meg a példányokat, az ismertetett költőről kedvezőleg nyilatkozva. A svéd herczeg — ki egykor utazott hazánkban — sajátkezüleg válaszolt s azt irá: „meggyőződtem személyesen, hogy az ország, melynek oly népe s nemzeti költészetének oly hangjai vannak, mint a magyarnak, az szép jövő és hatalmas fejlődés felé siet okvetlenül/ így juttatá be költőnket Kertbeny oly fényes szalonokba is, hová a nép e tősgyökeres fia nem igen vágyott soha. Az ő eleme a nép volt mindig, s bizonyára jobban örülne, ha élne, ama soroknak, melyek szerint: a német diákok öt nagyon szeretik, verseit könyv nélkül tudják; s Kertbeny a német Petőfi kiadásokból nem egy példányt látott most egy borbély, majd egy fiatal szabó, majd megint valamely vaskos sörmérő kezében. Ekkép a világ majd minden részében hangzottak mái' a Petőfi dalai, eredetiben és fordításokban. Egy newyorki könyvárus is lépéseket tett, hogy kiadást rendelhessen belőlük. Halebben a kórágyon fekvő Bemnek utoljára is egykori kedvencze: Petőfi költeményeit olvasá föl dr. Schneider ezredes. Kelet-Indiában dr. Duka Tivadar sokszor magyarázza e verseket angoloknak és értelmesebb benszülötteknek. MagyarLászló pedig egykor azt irá, hogy félfekete gyermekeinek Petőfiből tanitá a magyar nyelvet Dél-Afrikában. Szóval mindenütt! De ily költészeti csillagzat meg is érdemli, hogy sugarai mindenütt ragyogjanak. Kertbeny 55 szám alatt sorolja föl a könyveket, (s némi kis részben a lapokban megjelent közleményeket), melyek Petőfit különböző nyelveken ismerteték meg a világgal. Magyar embernek jól eshetik olvasni, tudni ezt; de midőn látja, hogy egy költő annyi ro- konszenvet és elismerést tud ébreszteni hazája iránt, kell, hogy teljes mértékben ébredjen föl benne a költészet és szépmüvészetek nagyra becsülése. A melyik nép megszűnik meleg részvéttel lenni a szépirodalom iránt, az erőszakosan oly fontos tényezőtől fosztja meg magát, mely műveltségi és azzal együtt politikai előhaladását is nagyban elősegíthetné. *) Vadnai Károly. *) I g a z i t á s. Tegnapi tárczaközlésünk vége felé ki kell igazítanunk egy sajtóhibát, melyben egyetlen egy betű cseréje egész ellenkező értelmet adott Nevezetesen Petőfi, a miglen élt, a családéletnek nem búját, hanem báját élvezé.
