Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz

Mire nagyon különös nrcot vágott; elébe nyújtotta mindkét kezét, szétter- jeszlve ujjait s így kiáltott fel : — Hát nem látja ? — Mit ? kérdé Nagy Sándor. — ti át azt, hogy — megnemesedtem ! Csak nem tehetem azt, hogy az ifjúságba egy Petrovics Sándor oltsa be a — ne­mességet ? ; . . . Aztán a vendég tanácsolt is neki radi­kális kúrát, a naire Petrovics erős haho­tával kacagott fel, mondván még mindig nevetve: — No, még csak az kellene, hogy az öreg Gekcné engem kenjen — fenjen. Petrovics Sándor ritkán ment társa­ságba, többnyire magányosan ; elzárkózott volt és bizalmatlan ; de a kit szeretett az meg volt szeretve. Egyes költeményeiről, melyek kiszivárogtak, ajkon voltak, — ujongva beszélt az ifjúság; de ő ezzel nem sokat törődött. Vidámság ritkán tük­rözött arcáról, nagy gondolatainak élt, melyek akkor forrtak agyában, lelkében. Istenitette a bort, de meg nem itta; a diákok korcsmájában, hova eljártunk gugyira és borra, nyalánkságokra, soha sem láttuk ; pedig Trüm korcsmáros sze­repeit embere volt az ifjúságnak. Dacos volt, s még sokszor tanáraival szemben is. Azért szombatonként, midőn délelőtt 10 órakor a tanárikar ítéletet tar­tott a Szenior szobájában a hét bűnösei felett s a kapu alatti falon lógó fekete táb­lán rostély alatt ki voltak írva a nevek, — ott volt a Petrovics név is. Ha erősebb volt a vétség, az utoljára jött, s ez volt oda Írva : „Hallgat“ s utánna avagy elébe az illető diák neve, kinek sorsa felett döntöttek, sokszor bezárás, néha — kizá­rással is.

Next

/
Thumbnails
Contents