Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 28-as doboz

Petőfi Sándor és az

én pápai emlékem.

Irta: Boboz István.

I.

A negyvenes években a pápai coliégiura volt a világ közepe a prot. tanuló ifjúságra. Hires volt az messze fö:dön kitűnő tanáraival, mint Bocsor, Tarczy, Széki stb. s úgy rajzott benne az ifjúság a tudományok himporában fürödve, mint kasban a munkás méhek.

Minő kor? minő élet!

Nem csak azért, mert a fiatal évek varázsszele tanulói szobáinkat minden nap tele hordta friss rózsalevelekkel ; fel öltőinkben ott csillogott gyöngyként a szülők búcsú könye, midőn ott hagytuk a küszöböt... A gomblyukban mindig virág, az agyban semmi gond, a mi volt is; rózsafeibőkből áilt ! . .

De azért is, mert a társadalomnak volt szive, fogékonysága minden szép és jóra; nem ették egymást az emberek, mint rozsda a vasat; kevésből meg lehetett élni, mert az a kevés akkor több volt,

miot ma a sok! A nyílt helyek a bizalom és őszinteségtől ragyogtak ; aztán szeretettel volt meghintve az egész élet s az ifjúság fűrdött, csillogott benne, mert szeretve volt mindenütt és mindenfelé, a hova csak lépett.

A vigalmakban, a hazai mulatságokon mi voltunk a mesebeli királyfiak ! mert mindegyikünk zsebében ott vo't a fényes jövő bevarrva, ez pedig akkor többet ért, mint most az arany és ezüst garmadák, melyek fel vannak halmozva egy részen; a másikon pedig könytenger mossa az élet sziklafalait s kenyér után kiált a nagy tömeg, holott mi kijártunk a Gróf rétre s tej öntött ki a kanálisból ; Eszterházy