Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz

$zere^ie\ magának, aki ismeri azon elözményeÉn nem hiszem, hogy él Petőfi Sándor.

Az 1849-ki augusztus 13-án bekövetkezett világosi katasztrófa után nem csak a lel'egyverzelt hadsereg zöméből, hanem a hazában elszórva működött kisebb hadcsapatokból is szélnek eredt mindenki, aki szerét tehette, hogy a honmenlö muszka szeretet ölelésétől megmeneküljön, aki t. i. Tamás volt az áruló hadvezér azon biztosításában, hogy a muszkának azért adta meg magát akarva és számítva, mert a segélyre szorult osztrák boszú ellen minden fegyveres szabadság- harcos személy és vagyoni biztosságát garantirozta a diadalittas szentem, a muszka.

Mi következett aztán ebből a garantirozásból, az nem e sorok céljának keretébe tartozik, itt csak any- nyit legyen szabad mégis megjegyeznem, hogy a végső nagy napok nagy eseményeit hűségesebben tartá meg a nép ajkán a tapasztaltakra hivatkozó tradíció, mint az eddig világot látott történelmi rajzok megollózott lapjai.

Szóval, aki nem épen szorosan került a győztes kelepcéjébe, útilapu talpat vett, ha szerét ejthette.

De hát hová merre ? Egyfelől a gyorsan szervezett zsandár sarkalt utánna, hogy a kitűzött dijat zsebre rakja, másfelől a rósz gombaként szaporodó benszülölt árulók, kémek lestek a bőrére, hogy e 1 ö- pénzül beszállítsák egy kis kínálkozó hivatalocska reményében az istenadtát, a neugebaudeba.

Mit volt tenni, mint ismeretlenek közé bujdokolni

oly vidékre, melyet még az alávaló csúszás-mászás meg nem fertöztetetl.

De hát az akkori menekülő sem volt mind szemen szedett tisztabuza, sok volt azok között az úgynevezett pomádés hadnagy, meg élelmezési tiszt, akiknek elseje női protekciók által az irodákban egész a pléhgallérig fölpomádésodolt s a löporszagot csak híréből ismerte, az utóbbika meg magánál felejtve a „cassareslet“ csak nem örült meg, hogy a muszkának ott hagyja!

Ezek tehát a rebellis hírre nem nagy szert lévén, gyakran fölvették egy vagy más jó hirü menekült, vagy elesett honvéd nevét, rangját, nehány évig is kényelmesen kereszlülkoldúlták az ország biztosabb részeit, beszéltek a jószívű öreguraknak és hölgyeknek Háry Jánosiadákat, s hizlalta őket a köny- nyen hivő, lelkes hazaficsalád, mint a keresztes pókot, míg aztán nagy része a szélcsönd beálltával valamely „Comitats-Vorstand“ kikötőjébe elvitorlázolt, s most talán nagy úr és mameluk.

Ezen kalandos vándoridöben történt többször 1851—1855 között, hogy Petőfi Sándor életben létének hire járt suttyomban, hogy itt meg amott látták, szívesen fogadták s a t., és nem egy lelkes magyar család lett üldözés tárgya, melynek nevét a bujdosó Petőfié mellett említettek.

Legtöbb esetben a dunántúli megyékbe telték bujdosása helyét, nézetem szerint iparlovagi szempontból kiméri hatásra számítva azért, mert Petőfi költeményei teremtése helyének legkevesebb nyoma a Dunán túl van, s olt személyesen legkevesebbet fordult meg, lévén az ö mennyországa a gémes-kutas sík Alföld ; s miután ezekre nem ügyetlenül számítottak az ál-Petöfik, lévén talán vele némi hasonlatosságuk s a

megnehezíteni.

lángeszű, imádott költő nehány hatásos költeményét bemagolva — az álköpeny alatt elélödtek, s a jó, hivő magyar családok szinte lázasan őrizték a drága él etet, míg aztán az ipse egy szép reggelen kereket oldott, hagyván itt-ott egy-egy búcsúzó fűzfa verset, melyet száz meg száz bársony kezecske Írogatott le, míg az ámítás kitüntével pipagyujtó nem lett belőle.

Mikor aztán egy kissé szabadabb lett a keblekbe fojtott óhajtás szellőztetésére a hazai lég. — Pakli Albert, a „Vasárnapi Újság“ akkori szerkesztője s Petőfi több kortársa és barálja egy tapasztalatokra alapítható eszmecserének nyitottak e lapban tért, ami által Petőfi Sándor életbenléte, eltűnte, vagy elestének helye és ideje lehelő hitelességgel legyen megállapítva.

Még akkor is akadt nehány hazafi, aki P e 15 f életbenlétét saját tapasztalata alapján vitatta, azonban a pozitivebb adatok fölszinre kerülte után elpárologtak az ál-Pelöfik, kik között a hasonlatosságra nézve csak a borzas fej látszott szerepet játszani; — pedig hál hány üres borzas fej volt akkor is cirkulációban ?

A legalaposabb kombinációk abban találtak legvalószínűbb megállapodást, hogy Petőfit a segesvári csatánál látták bajtársai utoljára, azóta pedig, vagy akkor a visszavonult bajtársak között többé nem volt látható.

Ezen meglepő véres csata alkalmával lehát vagy elesett, vagy fogságba került, vagy mint némelyek gyaníták, a hegyek közé menekülve, a mócok dühének esett áldozatul, amit én valószínűnek nem tartok.

Ezen meggyőződés élt a legegészségesebb és legvalószínűbb kombinációk után mindnyájunkban, akik baráti viszonyban állva hozzá, mindent elkövettünk, hogy a leglehetőbben hikutassuk eleste, vagy eltűnte helyét és idejét.

folyton a kave es petróleumról peiaazgai, míg a