Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 27-es doboz

beteg lettem. Nem olyan nagyon beteg, hogy éppen meghalni muszáj, de nem is olyan nagyon egészséges, hogy élni lehet. Szóval nagy nyugalom kellett és jó levegő. Két olyan dolog, a mit a mi szeretetreméltó fővárosunkban legnehezebb megszerezni.

Kimentem a Bethesda-kórházba. Kitűnő hely volt ez hajdanában, s azonfelül homeo- pathikus »ápolda«. Szóval olyan medeczinát kapott itt az ember, a mely nem ártott a betegségnek és nem használt az egészségnek.

Itt, ebben a kórházban ismertem meg Krisztián Glutsch uramat. Derék ember volt ( ő kjgyelme (az Isten nyugosztalja meg haló porában). Az öregség már akkor is meggörbítette a hátát, s már olyan régóta lehetett akkortájt is ősz, hogy a bajusza és szakála már harmadszor is szint váltott. Feketéből^) előbb fehér lett, azután fehérből sárga.

Az öreg ur meglátogatott napjában ötször is, mint a hogy sorra meglátogatta a kórház összes betegeit. A csiiggedőket vigasztalta, a jókedvüekkel kaczagott, az unatkozó- kat mesével tartotta és ősrégi adomákkal. Szóval mulatságos ember volt Krisztián Glutsch szerfölött.

Megkérdeztem tőle, hogy van-e hivatala a kórházban ? Azt mondta, hogy nincs. Kérdeztem, hogy beteg-e ? Azt mondta, hogy nem.

— Hát akkor mit keres itt a betegek között ? . . .

Megfelelt rá az ő stuttgarti németségével:

— Megvan annak is az oka-foka uram. Lássa, én nyomdász vagyok, vén veterán nyomdász. Nyugdíjon élek, a mit az egyesületünktől kapok. Hat forintot adnak minden hétre, a mi teszen napjára nyolczvannyolcz krajczárt. Szép pénz ez uram, nagyon szép pénz. Csak az a hibája van, a mi a magyar tisztviselő fizetésének. Megélni kevés, meghalni sok. Kvártély, eledel, mosás, ruha, s a mi még egyéb kell az embernek, ugyan hogy kerüljön ki nyolczvannyolcz krajczárból ? Legfeljebb, ha pinczébe mennék lakni és minden másnap ebédelnék ! . . . így is éltem jó ideig, s az lett belőle, hogy beteg lettem. Ide kerültem a kórházba. Hej, de nagy ur lett belőlem egyszeribe ! Tágas szobában laktam, jó levegőn. Puha volt a derékaljam, a mi az ilyen vén dereknek bizony jól esik ; a kosztom pedig olyan volt, hogy az Istenben boldogult római császárok is megnyalták volna utána