Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
„Nem én, uram... A szivem áitalverten - lm visszahoztam hozzád, kitől nyertem. De ez a seb nem fáj, ez a seb semmi ó engedj engem ismét visszamenni Az én népem közzé — szenvedjek ottan, Porladjak temetetlenül, halottan, De érezzem a magyar föld porát — Anélkül nekem nincsen üdvösségem Örök tavaszban, dallal zengő égben — Üres nekem a menny, sivár az éden, Lent, lent szeretnék, délibábos réten Hallgatni szellőzúgást — s hogyha kell Sirni-zokogni népem lelkivel, De ott — csak ott van az én menyországoni Bocsáss csak vissza, én csak odavágyom!“ A mindentlátó égi úr szemén I Egy könycsepp rezdül ... Költőm — fájdalmadat jól érzem én — Szemem időn és sziveken keresztül Tekint alá s mindent megért . . . Eredj hát ... s élj ott halhatatlanul, Hol meghaltál a nemzetért! * S itt van! Csodaszelleme mindig, örökre Fényt hint a szivekre, a véráztatta rögre — Mikor tavaszonta kicsattan a bimbó És nyíl a virág — „Amelyeknek megtiltani nem lehet“ Az ő dala járja be a sziveket! S szeptember végén, „Ha nyílnak a völgyben a kerti virágok“ Égő szív hinti a fényt le reájok S az ősz ködében, Tavasz legében Ott él, dobog, lángolva csap fel A nemzet szivében! S ameddig a rónák s a bérezek alatt Magyar éneket ringat kelő fuvalat, Ameddig a véráztatta avar Porló mártirszivet takar — Évente, mint Ítélet harsonája Fölzendül örökre a „Talpra, magyar!“
