Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
Petőfi Költőn. (Folytatás,) — Menjünk a gyűlésbe : — monda Darvay. — Magnifies ! — engem mindig igy czimezett, — vegyen magára más uniformist, s útra. | — Rögtön spectabilis ! A szobámba indultam, hogy magyar ruhát ^öltsek magamra, — Petőli utánam jött. — Te mégysz a gyűlésre ? — kérdé. — Hát te? — Énnem megyek. Mit csináljak ott ? Egy csomó haszontalan szóbeszéd, de eredmény semmi ; aztán még gorombáskodni sincs jogom, nem lévén táblabiró. Mig ti c> pelitek a szalmát, addig firkálok va- amit. — Tudod mit ? én felszaladok egy pillanatra a gyűlésbe s megmutatom magamat egy perezre a tekintetes karok és rendeknek ; úgy sincs ma semmi érdekes tárgy azonnal jövök. Maradjunk együtt. Megvársz ugy-e? — Meg; menjük s végezz hamar. Negyedóra teltével a megyeház kapuj a alatt találkozánk, — Hová menjünk ? — kérdém ^Petőfitől. — Ha nem restelled, menjünk szállásomra, valami kotyog a fejemben, szeretném leírni. — Menjünk ! Riskó szobájában valánk. Petőfi leült és egy darabka papirra irt : én addig Gvadányi Rontó Pálját olvasám, mely az asztalon hevert. ki „tij Budapest“ tärczäja. Kevés idő múlva felállt, megdörzsölé homlokát, s jobb kezével kivágott a levegőbe: később tapasztalára, hegy ez szó kása volt, mikor valamelyik költeménye sikerült. — Menj ünk / — mondá , — ez elj^ mára. — Jó-e? — kérdém, — Annak kell lenni j olvasd ha nem unod. — Ki unná Petőfit ? ! — Gróf ur ! nagyon köszönöm ! A bilinoe. Elolvastam ; nem szóltam rá semmit, csak kezemet nyújtani' — Druszám 1 ha lehet ne hagyjuk el egymást ! Úgy ’ e, eljösz hozzám holtéra ? — Erről beszélünk! * * * Végig mentünk a megyeház-utezár, s a mint a saroknál fordulunk, a Szarvasvendéglő felé, egy négylovas fogatú kocsival találkozunk, mely a nagyutezán jött fölfelé. A négy ló egyformán kurtára fogva, jól kantározva ' gj plőzve, sebes ügetve haladt a gyeplős egy fél fejjel előbbre, felét felülről lefelé rázta és trüszkölt, a 1 safás nyakát megszegve követé s nem bírván tartani a gyeplőssel, néha néha felvágott, a két rudas belefeküdt a hámba s úgy Jhaladt ; a kocsit a négy ló gyeplőn vitte, hatalmas karok tárták azt s kormányozták, minden parlamentarisi-us nélkül. Mikor hozzánk ért, egy fogábra megálltai mintha odaszegezték volna. A négyes fogatott megölte a gőzmozdony ; ritka az most minálunk, mint a hiuz. — De hatalmas négy ló ! — mondá Petőfi gyönyörködő bámulattal, — Mint a tót diák mondja, druszám: znákunk ! — felelém kérkedve : — jer, menjünk, forduljunk egyet. — Nem bánom nagyon jó lesz ! s be akart ülni a homokfutóba. Nem oda Buda ; Ide mellém ! — s felültetóm a bakra. Kétkedve nézett rám s a négy lóroé Közibök suhintottam, megrakodták a kocsit, de pár perez múlva gyönyörűen ügettek.. — Ha én igy tudnék hajtani ! — szólalt meg kis idő múlva, — de hát mit hajtanék ? — teve utána. — Jer Koltóra, megtanítunk mi Fe- renczczel. — Igen, ha rászületett a tekintetes ur; — mondja rá Ferencz kocsis. — Hát arra is születni kell ? — A bizony! Sok kocsis egész életén keresztül csak nyámmog ott a bakon, azt sem tudja, hogy hogyan és miért ? más meg csak a kezébe veszi a gyeplőt, s mindjárt csinálja, mintha csak mindig hajtott volna, s magától kitalálja a fortélyt. — Merre menjünk ? kérdém Petőfitől. — Tudod merre van Erdőd? — Hogyne tudnám. — Menjünk arra felé. — Rósz arra az ut, romlik a kocsi; menjünk inkább a Szent-Jánosi felé, Pet- ribe. Boéréknál a tekintetes asszony otthon van, s megkínál egy kortytyal ; — mondá egész koufidencziával Ferencz. Petőfinek nem tetszett a Ferercz okoskodása; ő Erdőd felé vágyott. Még ekkor nem tudtam az okát, hogy miért ? — Menjünk druszám Erdőd felé; engémét kocsikáztatsz-e vagy Ferencz urat,? — kérdé csipősen. Majthény felé vettem az utat Er- dődnek— Ne csodálkozzál ; Ferencznek több szabad, mint másnak; — mondám neki németül. Először és utoljára beszélőnk e nyelven együtt. — Elmondom neked történetét. Mint kis czigány purdét Kristóf Adolf ur magához vette; az istállóban, a lovak közt, mint a kutyakölyköt, fölnevelték, seperte az istállót, s hordta a ganéjt, később lovász lett, végre kocsis. Ma a legjobb kocsis Erdélyben. Kristóf ur gazdag ember; egyszer fegyveres zsiványok rohanták meg, ki akarták rabolni, Kristóf ur védte magát, Ferencz mellette állt, s midőn a rablóvezér Kristóf urra szegezte puskáját, Ferencz eleibe ugrott, mellével felfogta a lövést ; még volt annyig ideje, hogy kikapja Kristóf ur kezéből a fegyvert, beleduplázott a zsiványok közé : azok megszaladtak, s Ferencz eszméletlenül rogyott össze. Kristóf ur bevitette Kolozsvárra, a kórházba. Ott feküdt kilencz hónapig, végre kieresztették; visszament gazdájához. Ez — kinek életét mentette meg—azt mondta neki: * Nagyon gyönge vagy még te arra, hogy szolgálj, ingyenélőt pedig nem tarthatok, mehetsz isten hírével!“ Én megfogadtam ! bárom éve, hogy nálam szolgál; nem dorgáltam meg háromszor. Ezért Ferencznek több szabad mint másnak. Petőfi benyúlt dohány zacskójába s agy marék dohányt nyomott a Ferencz markába. (Folyt köv.)
