Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
2 PESTI HÍRLAP 1893. ápriiis 2. egy olyaji ostoba hülye verset, a milyent a szalon esztétikusok kívánnak, azt beküldi hangzatos név alatt a Honderűnek. A Honderű ki fogja adni. Mink aztán majd neki esünk ketten s pompásan kifigurázzuk a Honderűt a fenomenális zsenijével együtt. Csakugyan megírta a verset, beküldte a lapnak. Ki is adták, szerkesztői csillag alail jól feldicsérve. Petőfi rohant hozzám a vers megjelenése után: «No! hát olvastad?» — «Olvastam, de az egészen jó vers, nem tudsz te rósz verset írni, ha akarsz sem.» — Összeszidott. «Te is olyan szamár vagy, mint Frankenburg!» — Már akkor Frankenburg kiveszekedte magát vele, hogy máskor ha «ilyen» verset ir, ne küldje a Honderűnek, hanem az Életképeknek. Hanem azért soha ezt a költeményét a magáénak el nem ismerte. Pedig akkor «aranyával fizették költeményimet.» \ Inkább az aranyai is ott hagyta veszni. ... De hallom már a karzat tombolását: «Nem ér az a sok beszéd semmit! Lássuk már a medvét!» Tehát következik a vers betüszerint, a nálam levő példány ortográfiájával visszaadva. Bordall. Bort ide bort kedves rózsám Ha még meg nem hűltél hozzám. Bortól gyulád a’ szerelem (Még akkor az a mellé Bortól vigad bús kebelem. a hiányjelt tették.) Mig a’ kancsót töltve látom, Mig marad egy hü barátom, Addig mindég vigan élek, S fólvilággal nem cserélek. Mind bohó ki a’ bortól fél, És csak szőke Dunának él, Hisz az Isten borözönnel Még egy Kunyhót sem törölt el. (Ez is Petőílos ötlet.) Ha búbánat epeszt olykor Felvidít egy jó kulacs bor, Iszom, a’ bú meszsze széled Lelkem újra kedvre éled. Ide kedves a’ kancsóval Egy pár gondot űző csókkal, Úgy sem csókolsz többé soha, Ha elfed bits sirunk moha. Az élet szép tavaszára Hideg ősz szál nem sokára Előttünk, mint egy pohár bor Eltűnik a’ szép virágkor. Az őröm, mely itt tenyészik. Buborékként elenyészik Ma vigadunk s talán holnap Sirunk fölött süt fel a nap. (Vesd össze: „Ma gomblyukamban a virág S ha újra nyilik a világ Talán sírom halmán fakad.“) Isten neki bort iszom hát Hassnálom a jelen órát Asztán ha int a koporsó Jó éjszakát boros korsó. Mig utolszor nem virad rám Pincze lesz az én palotám Ott keressen a’ jó halál Ott mindenkor otthon talál. (Ez sem rossz!) Ha meghalok, majd elásnak Mi gondja lesz arra másnak, Csak te kedves cziprus helyett Szőllöt ültess sírom felett. Hogy tudják meg kik ott járnak Hantim miilyen borhöst zárnak Had mondhassák a’ jámborok Itt nyugszik egy vitéz torok. Lánykám majd ha síromhoz jösz Könyek helyett borral öntözz Hidd a viztöl kedves lélek Még a siron túl is félek !!! Petöfy. A politikai szagok. (Húsvéti elmélkedés.) Irta Soarron. Egy igen kiváló politikusunktól, aki még ma is él, azt kérdeztem évtizedek előtt: — Mikor látta bátyám Deák Ferencet? Azért kérdeztem, mert ez volt a kedvenc thémája. Ha haza került, örökké ezzel dicsekedett : „Itt voltunk, ott voltunk az öreg úrral, ezt vagy azt mondta.“ Arca lángolt, szeme ragyogott ilyenkor. Most kedvetlenül biggyesztette el ajkait s hanyagul veté oda: — Nem járok az öreghez többé. — Ugyan ? Hát mi történt közöttük ? — Nagyon kellemellen szagú a lába. Sok sok év elmúlt ez után, magam is képviselő lettem, az a politikus pedig kimaradt a választásoknál, mert a kormány igen lanyhán vette a dolgát. Fájt neki ez a kimaradás s bár főrendiházi tag lett, mégis sokat tűnődött a kormány „hálátlanságán“ s egyszer tőlem is megkérdő nagybizalmasan: — Hát te mit gondolsz, nem hallottál valamit, miért ejtettek el engem ? — Egyszerű az egész — feleltem, visszaemlékezve egykori szavaira — mert immár a te lábadnak is kellemetlen szaga van. Valóban ez a politika. A legillatosabb lábak is egyszerre csak kezdenek rossz szagunk lenni. A hivek elmaradoznak az egykor ünnepelt ember mellől, mert valami kellemetlen szag van rajta. S boldog, a ki ezt legelőször érzi meg. Milyen orr, milyen fölséges orr! mondják. Ab, az a csodálatos, megbecsülhetlen szimat! Észrevenni valakin a friss rezeda-illatot, a ki eddig nem illatozott és észrevenni a másikon, hogy a lábából rossz szagok párolognak ki — a lábából, a melynek nyomain tömegek jártak eddig. A politikát ez a két dolog teszi: a szag és a szagolás. A ki se nem szagos, se szagolni nem tud, az menjen innen a pokolba, — mert minden ezen alapszik. Persze a szagok is különfélék, az orrok is — és csakis ezért komplikált mesterség a politika. Ennélkül nagyon is egyszerű lenne. Például valaki igen jó szagu lehet itthon, de a bécsi burgban igen kellemetlen szaga van és vice- versa. Osmertem embereket, a kik a rozmaringtól elundorodtak s viszont olyanokat, a kik úgy szürcsölték orrukkal, mint az ambróziát. S mekkora variáció a szagok közt! Milyen bizonytalanság, hogy melyik kerekedik fel kedvenc szagnak! Az élelmes orosz illatszerész úgy találta ki a mai napok legbóditóbb parfu- me-jét, hogy egy egészséges nő levetett ingén a szűzies test ott ragadt illatát tanulmányozta s elkészité. . . . Hiszen Hungáriát is szép asz- szonynak festik, csakhogy nem szokta az ingét levetni. A mi politikusaink bizonytalanul fürkészik a szagok divatosságát és jövőjét. Különösen a vezetőknek van szükségük, hogy valami különös jó illat terjengjen rajtuk; árnyékaik nem vágynak egyéni szagra, ők megelégszenek, ha a nagyobbak érintkezése érzik rajtok. A pi- ritós kenyérnek nincsen szaga, de ha a foghagyma hozzáér, akkor foghagyma szaga van. Szerények ők! Ha akác-illatot lehel a vezér, jámbor mamelukja nem akar jázmin-illatot, boldog a fakéreg szagával. Ha azonban a vezér kellemetlen szagu lett, a hü mameluk elódalog fölséges szimatjával és egy perc alatt elveszíti előbbi szagát, más szagu világító testekhez dörzsölöd vén. Oh ti őszinte virágok és fák. milyen unalmas lehet nektek, kik kénytelenek vagytok egy egész életen át egyetlen,ugyanazon illattal megérni s az orgona-virág sohase szagolhat úgy, mint a rózsa s a rózsa se veheti fel a levendula illatát, még ha megpukkadna is a vágytól — igaz ellenben, hogy a dohos- hordó szagával sem sújthatják az istenek. Egészen más az ember. Tetszés szerint csereberélhet szagokat. De persze, némelyek meg akarata nélkül érik utói. S ezektől nehéz megmenekedni. De még sem lehetetlen. Az esetek csodálatosak. Hogy milyen balzsammal, vagy arkánummal kell bedörzsölni egy népszerűtlen testet, hogy az újra kellemes legyen, mélységes tiiok. Lehetséges, magától illan el a rossz szag, mint a kámfor, de honnan támad akkor a jó illat ? Az is magától ? Vagy a rossz szagból ? Erre nincs felelet. A szagátcserélési processzus legtöbbször kifürkészhetlek Még akkor is, ha előttünk folyik le. Lám Eötvös Károly újra népszerű lett. Ki hitte volna ? Megviselődött, megfoszlott, ösz- szezsugorodott, mint a radir-gummi, a mely- lyel már sok foltot kiszedtek. Már csak a Karolyi Gábor tekintélye tartotta. A vajda-dolmány ezüst gombjai egymásután szakadoztak le. Az utolsó gombnál megrázkódott és megint népszerű lett. De ez nem csoda. Tudjuk, láttuk mi okboi r Egy beszéd által. De miért lett népszerű gr. Szapáry Gyula? Hogy esett ez meg? Mert tény, hogyő ma megint rokonszenves. Tett azóta valamit? Nem. Elment és eljött. Félévi távoliét után megjelent a két utolsó ülésen a Házban s< ime, csodálkozva tapasztalhatta, hogy valami pompás illat van rajta. Hogy mi az oka, nem értette. Talán, hogy csak a Házban jelent meg, a klubban nem ? Vagy talán, hogy Wekerle lelt azóta rossz szagu ? A mint végig imbolygóit a folyosókon, á merre ment, hódolón álltak fel előtte volt párthívei, a kiknek most eszébe jutott, hogy ő választatta meg őket. Körűié tolongtak örömzsivajjal ellenfelei, hogy kezet fogjanak vele. A Ház összes orrait kellemes csiklandozás tartotta izgalomban. „Férfiasán esett el“ mondták. S ez annyit jelent parlamenti nyelven: „Ügyesen kelt fel.“ Még Horválh Gyula is eléje toppant: — Látod, a mig nem volt igazad, a pártod mindég veled ment; egyetlen egyszer volt igazad és a pártod mingyárt cserben hagyott. Oh együgyü közvélemény! Vén szamár, a kinek a bölcseségfoga ki nem nő soha! Egy gyermek, nincs emlékezőtehetsége csak szeszélyei. Vagy ha van is emlékezőtehetsége, olyan mint egy asszonyé, csak arra emlékszik, a mire akar. Ezért hiszi mindig, hogy igaza van. De ebben az ő igazságában hiányzik a logika minden ingredienciája. Emberek, tárgyak, ruhák egyforma megítélés alá jutnak. A krino- lin csúf, utálatos volt, de diadallal fog visszatérni ; a pillangós főkötő gyönyörű volt, de talán soha se látjuk többé. így van ez a világ eleje óta és igy is lesz. Ki bírná levezetni Iogice, miért lett a Szilágyi Dezső lábának kellemetlen szaga s épen akkor, midőn az a láb győzelmi ütemre lépkedett ? Az csak nem vehető indoknak, hogy Szilágyinak rossz modora van. Hiszen népszerű korában is rossz modora volt. ügy kaptuk már őt mingyárt mint mészárszékben a húst, a csontjaival együtt. A puroszok úgyszólván ellene alakultak. — „Adjatok ki nekünk Kalchast!“ ez volt a jelszó, a béke ára. Kalchaszt nem lehetett kiadni. , . Mit mondana rólunk a világ, ha harci győzelem után a
