Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
„ ^ Jj i H _ IV it Q PESTI HÍRLAP Az állítólagos Petöfi-versrol. Hozzám is érkezett cikkemre vonatkozó két levél, melyeket egész terjedelmükben kérek közölni. Az első igy szól: Igen tisztelt Uram! A mennyire Kónyi Manó barátomat ismerem, minden bizonnyal hálás szívvel vette Jókai Mórnak róla való megemlékezését, de az ezzel kapcsolatban eló'adott tényt — legalább Mikó Imrére vonatkozólag — aligha tartja hitelesnek. Tessék elolvasni a Ráth Mórtól kiadott „Deák Ferenc levelei“ 226-ik lapján Deáknak Mikóhóz 1855. december 17-én irt levelét, s Mikónak reá adott válaszát, s meg fog győződni, hogy köztük a viszony még ez időtájt is — Mikó nejének 1848-ban bekövetkezett halála után — éppenséggel nem volt oly bizalmas, hogy Deák Mikónak a negyvenes évek elején megesett nősülése idején ellátogatott volna Etruriába, Feseennium városába. Deák Mikót igy szólítja meg: „Mélyen tisztelt NagyméltóságuGróf és belső titkos Tanácsos ur“ s levelét ekként fejezi be: „Nagyméltóságod kegyeibe ajánlott, mély tisztelettel vagyok Nagyméltóságodnak alázatos szolgája“. Miként Jakab Elektől, Mikó hiv emberétől tudom, ez volt a legelső levél, a melyet Mikó Deáktól kapott. Mikó feleletében Deákot barátjának címezi és e megszólítás viszonzását kéri. Deák 1856. január 7-én irt válaszában „örömmel elfogadja és viszonozza a szives, nyájas ajánlatot“. Ez adatok bizonysága szerint Wasmer Adolf b. tévedésben van, mert Deák Ferenc Mikóval, ennek nősülése idején összeköttetéshez --------’■ t yupajtásom volt, a kivel egy kenyeret ettünk, egy iskola-padon ültünk, együtt birkóztunk, mégis, a mi levelet én Írtam ö hozzá miniszter korában, a megszólítás igy hangzik azokban: „Nagyméltóságu pénzügyminiszter ur!“ saz aláírás : „kész köteles szolgája“. — Ezt a szokást úgy megtartjuk, mint azt, hogy kopogtatás nélkül tisztességes ember ajtaján be nem nyitunk. A másik levél tartalma itt következik : Budapest, 1893. ápr. 2. Mesterünk! Tisztelve szeretett bátyám! Életemben igyekeztem elolvasni mindent, a mit Jókai Mór irt, természetesen, hogy a „Pesti Hírlap‘ mai számában megjelent szép visszaemlékezést is. Az a vers, mit Döbrentei Lajos kapitány ur küldött, nem hiszem, hogy Petőfi verse lenne. Kételkedésem egy tényen alapul, mit ezennel t elbeszélek. i Boldogult urfi koromban nagyon sok időt töltöttem Cibakházán szegény elhalt testvérem házá- 1 nál és itt ismerkedtem meg azóta szintén néhai nevet váltott dr. Szekeres Imre római katholikus plébánossal, körülbelül 1868-ban. Ennek a müveit és olvasott lelkésznek, ki a régi nótákat nagyon szerette, kedves nótája volt ez a Döbrentei által beküldött dal, a mit még klerikus korában irt be dalgyűjteményébe. Szerzőnek Fiducius János 18-ik századbeli poéta volt megjelölve. Minden sornak az volt a refraineje haj el hap. Maga az ária a század elejének dallamára vall. Van szerencsém e körülményt tisztelettel tudtul adni. A múzeumi könyvtárban rá lehet akadni a század elején megjelent lapjainkban erre a versre. Alázatos szolgád Erdélyi Gyula Én rögtön utána jártam a nyomozott, költeménynek s a muzeum könyvtárában, a legilletékesebb könyvtári felügyelő hivatalnokok közreműködésével arra a felvilágosításra jutottam, hogy volt ugyan egy Fiducius nevű poéta valamikor, de az magyar verseket soha sem irt ; azután volt egy Fidicénis János nevű buzgó hazafi, a ki irt „egy“ verset 1848-ban „Serkentő“ cim alatt, de az nem az általam köz- lött bordal. — És igy kénytelen vagyok az általam fölvetett thémát fentartani, erősebb meg- cáfoltatások esetéig. A valószínűség még mindig az én föltevésem mellett demonstrál. Jókai Mór.
