Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
J TAECi Petőfi Tigris és Hiénája. *) — A Pesti Napló eredeti tárcája. — Petőíi számára a színpad nem termett babérokat. Felvidéki útjáról visszatérve, a költő 1845. július elején Szalk-Szentmártonra vonult, hogy Egressy Gábor jutalomjátékára szánt népszínművén, Zöld Marcin háborítatlanul dolgozhassák. E népszínmű julius 24-ikén már a Nemzeti Színház drámabiráló választmánya előtt volt, mely néhány nap múlva egyhangúlag elvetette. A visszautasított darabot Vahot és Obernyik ki akarták adni az általuk szerkesztett Nemzeti Szinmütár-ban, de csak némi módosítások megtétele után. Petőfi a kívánt módosításokat soha sem tette meg s kéziratát valószínűleg megsemmisité. A népszínmű egyik jelenetét azonban újra feldolgozta Pusztai találkozás cimü költeményében, amely tehát egyetlen emléke a megsemmisített darabnak, s igazolja Vahot Imre azon megjegyzését, hogy Petőfi a hires betyárt igen szép színben, túlságosan eszményítve tüntette íöl, ami egyik oka lehetett a mű visz- szautasitásának. Ellenségei, kivált a Honderű, kárörömmel fogadták ezt a kudarcot, és ugyancsak kizsákmányolták. „A bírálók szerint, Írja a Honderű julius 29-ikén, sem drámai erő, sem cselekvény, sem jellem, sem egység, sem morál nincs benne, s mindössze is némely helyen körmönfont magyarság, nem rossz dialog, de ez is, mint átalában az egésznek nyelve, minden költészet, minden nemesítés nélkül, merő nyersen. A darab, mondják, nem is Zöld Marcinak, liánom Becskereki- nek volna nevezhető.“ Ha a Honderű ítéletét nem tartjuk *) Az Athenaeum a napokban fogja közrebocsátani Petőfi Összes Müveinek negyedik kötetét, mely a költő Tigris és Hiéna cimü drámáját foglalja magában. Erre az alkalomra irta nekünk e cikket Havas Adolf ur, a székesfehérvári főreáliskola jeles tanára, aki a legújabb és legtökéletesebb Petőfi-kiadást az igazi tudós lelkiismeretességével és alaposságával rendezte sajtó alá. A szerkesztő. is elfogulatlannak és megbízhatónak: nincs okunk kételkedni a színházi bírálók jóhiszeműségében, s Ítéletüket, talán némi enyhítéssel már azért is elfogad- liadjuk, mert Petőfi nem appellált ellene az olvasó- közönséghez — holott ez módjában volt, — és darabja fölött önmaga látott legszigorúbb ítéletet. Nem sikerült a költő próbálkozása a történeti színmű terén sem. 1845 utolsó hónapjaiban, részint Pesten, részint Szalk-Szentmártonban irta a Tigris és Hiénát, melyről az első hirt a Pesti Hírlap 1846. január 4-iki számában olvassuk: „Petőfi egy Tigris és Hiéna cimü drámát irt, mely e napokban kerii- lend a színházi választmány vizsgálata alá.“ Január 8-ikán a Pesti Divatlap jelenti, hogy Petőfi drámája „a színházi választmány vizsgálatán e napokban megy keresztül“; az Ungar pedig január 13-ikán már a darab elfogadásáról ad hirt. Az előadás április 4-ikére, szombatra volt kitűzve; Petőfi azonban, ki a sok húzás-halasztás miatt különben is ingerült volt, néhány nappal az előadás előtt visszavette a darabot, mert bérletfolyamban akarták adni. A Pesti Divatlap-ban április 9-én közzétett nyilatkozata szerint a költő akkor oly körülmények közt volt, hogy egy pár száz forint jövedelemért eltűrte volna müve bukását, de méltánytalanságot egy pár ezerért sem volt hajlandó eltűrni- senkitől. Mert méltánytalannak tartotta, — s ebben a véleményben osztozott vele, a Honderűn kívül, az egész időszaki sajtó, — hogy mig az eredeti, sőt a fordított színmüveket is először rendesen bérletszünetben adták, addig az ő darabjával szemben eltértek e szokástól, s az első előadás napján sem szándékoztak a bérletet felfüggeszteni. E méltánytalan eljáráson kívül a költőt az is bántotta még, hogy színházi rosszakarói közül egyik azt a hazug hirt terjesztette, hogy a színészek szólították fel őt a darab visszavételére, minthogy a bukástól féltették. Hogy a hirlelt felszólítás merő koholmány, azt Petőfi határozottan állítja; de hogy a próbák alkalmával a színészek is gúnyosan nevettek bizarr szerepeiken, dialógjaikon — mint Vahot Imre beszéli Emlékiratai-ban — azt könnyen elhihetjük; azt is, hogy Petőfi emiatt dühösködött; csak azt nem vagyunk hajlandók elhinni, hogy dühében „színmüve kéziratát a súgó kezéből kikapta s azzal elrohant“. Ez a szerzői furia, amely Petőfit nagyon is gyerekes színben tüntetné fel, csupán Vahot fantáziájának szüleménye. Petőíi e darabjára nem oly könnyen kapott kiadót, mint Zöld Marcira; legalább a visszavétel után hónapokig szó sincs a hírlapokban arról, hogy a dráma sajtó alá fog bocsáttatni. Először a Honderű jelenti december 15-ikén, hogy a darab sajtó alatt van; majd az Életképek 1847. január 2-ikán, hogy „elhagyta a sajtót“. Eszerint a Tigris és Hiéna 1846. karácsonyra jelent meg Emich Gusztávnál, aki akkor már Petőfi összes költeményeinek első gyűjteményét is, díszes kiállításban készült közrebocsátani. A dráma főtémáját következőképp formulázhat- juk: Borisnak (Boricsnak), Könyves Kálmán törvénytelen fiának, II. Béla király ellen szőtt bűnös fondorlatait boszuból saját anyja, Predszláva hiúsítja meg, s cselszövényei által megfosztja őt nejétől, Judittól, s a halicsi fejedelemségtől is, amelyet addig H. István kegyelméből birt. Petőfi történelmi álláspontja tehát Borist és Predszlávát illetőleg a Turóczy-Fessler-féle, mely a legújabb időkig általánosan el volt fogadva. Kálmán király eszerint 1104-ben Predszlávát, Szvjatopolk kievi nagyherceg leányát vette nőül, de házasságtörésen kapván, nemsokára visszaküldte Oroszországba, hol az fiúgyermeket szült. Nagyatyja, Szvjatopolk halála után e fiút, Borist, nagybátyja Jaroszló, Vladimir fejedelme fogadta magához, később pedig III. Boleszló lengyel herceg vette őtalmába, midőn Jaroszló országából elüzetett. Az ifjú Boris hamar megnyerte Boleszló kegyét, aki őt vejéül szemelte ki, s megnyerte H István magyar királyét is, aki Bo- leszlónak szövetségese volt. Miután Boris Judittal összekelt (1123.), István, a Boleszlóval kötött egyezség alapján, a magyar Szepességet átengedi az uj párnak; majd 1127-ben az általa visszaállított halicsi fejedelemséget, cserében a Szepességért, Borisnak Mai számunk tizenhat oldal»
