Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
— Igaz, hogy ezt mondtam — bólintott Petro vies István. — De a fiú tanulni nem akar. Koren tanár ur Írja, hogy a fiúnak mindenféle szamárságokon jár az esze. Reggel útra kelek, Mari és Aszódra megyek. Látom, meg kell fényitenem azt a fiút. És most többé ne beszéljünk erről — fejezte be a kemény szavakat a mészáros, mikor észrevette, hogy a felesége szeme hirtelen könybelábad. — Menj, láss a vacsora után, Mari. Reggel korán kelek. Petrovicsné a lakás mellett lévő kis konyhába húzódott és dehogy is tudta még akkor szegény, hogy a világirodalomnak egyik legnagyobb költőjét ért első verésért hullanak a könyei. Csak könyezett, mint mindig, ha Sándorról volt szó. ö, hogy miért nem is tud megjavulni az a szilaj fiú? Hiszen csak ne kellene a mészárosnak vérrel foglalkozni, akkor nem bánná, legyen Sándorból mészáros. De Sándor utálja a vért és még a közelébe se szeret menni a széknek, ha odahaza van. Hajnalban egy fakó, könnyű kocsi elvitte Petrovics Istvánt a háztól. Este — a faluvégi ház ablakából a pusztaságban lobogó pásztor- tüzeket nézte az asszony — még nem ért haza a gazda. A messzi pásztortüzekbe való merengés közben elszendergett Petrovicsné és a fiával álmodott. Nagy lovagcsizmák a lábán, tollas kalap a fején, a hátán fehér köpenyeg, ménkű nagy bajusz az orra alá ragasztva, igy látta a fiát álmában Petrovicsné és mosolygott boldogan ... Az ablak alatt szekérzörgés hallatszott : a gazda jött meg Aszódról. Belépett a házba és ledobta bő, százgalléros köpenyegét. Az asszony elébe sietett és kérdően nézett reá. — Nem tehetek róla, — mondá lecsillapodva és kissé megbánva a dolgot Petrovics uram — nagyon meg kellett verni a fiút. A botom is eltört rajta . . . De hát muszáj volt igy cselekedni. Hallgasd csak, asszony, — tette hozzá tréfásan — nemcsak az volt a vétke, hogy színésznek akart beállani a vándorkomédiások közé, hanem egyéb is történt. Szerelmes lett valami Caucriny Emilia nevű leánykába a fiad, asszony és hozzá szerelmes verset irt. Hallott már ilyent a világ ? Petrovicsné erre nem tudott egyebet felelni, mint kötényébe temette az arczát és csendesen sirdogált.
