Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz
EGY TÁBLABIRü KESERVE, AZ ŐSI SZABADSÁG SÍRJÁN. Halld meg keservemet, szerelmes istenem ! Magyar szabadságunk bukását könnyezem... Ökölnyi nagyságban peregnek könnyeim, Szabad hazában nőtt szakállam fürtéin. Ki hitte volna azt, hogy egy illy nemzetet, Nehány eszeveszett majd orránál vezet? Ki hitte volna azt, hogy eztán a paraszt Vadászni fog, halász ; szarvast, nyulat szalaszt ? Sőt majd kapja magát, kalapját fölteszi, Es az urak előtt azt ineg sem emeli... A zsellérnép is tart ezentúl agarat, S a táblabiróknak nyúlok nem is marad. Eddig Verböczy volt a legnagyobb zseni, Kossuth s Battyányiak megadtátok neki!... Akár mit mondjatok, ollyan becsületes, Zsidó és a paraszt nem lesz, mint a nemes. Egypár irógyerek : Petőfi, s társai, A sok nevet pap sem tudná megtartani; Ezek meg azt merek rólunk állítani, Hogy a táblabirák ország bolondjai! Hej ! csak megkaphatnám egykor ö kelmöket, Majd megtánczoltatnám a tentás lelkűket! Megtudnák, mint sértsék mások hírét nevét, Megemlegethelnék a fokosom nyelét. Szűnjél nemes boszu ! ne bántsd szegényeket, Szárítsd föl, fájdalom, magasztos könnyemet; Hazánk koporsóján bocsátók meg nekik : Egyik sem tudja táu, hogy mit cselekeszik ! Sí ft marjai. j
