Petőfi gyüjtemény - B sorozat / 26-os doboz

3

Hős haragra gyűl a tipratott nép;

— Gúnyolt kínja vérbe lel vigaszt. —

Vig sugár mosolyg az ősi kardon:

— Mért is titkold, mért eddig azt?

— Két sereg száll síkra — végcsatára, Két seregnek arcza oly piros.

Egyik bérben, másik önszivéért,

Jött a harczok véroltárihoz.

S hangzik már a harczjel a csatára!...

— 5 mért a hős nép mozdulatlan áll? Gyávaság ? — Nem. -— Messzeség ködéből, Égi dalnak szent varázsa száll.

Ós dicsőség, égő honfibánat,

Szebb jövőt teremtő hit, remény,

Égből ittfeledt hangokba szőve,

Rezg át a szabad nép sziverén.

S megjelen a dalnok. Bal kezében Lantja zeng és jobbján kard peneg.

Jöttén dicssugár mosolyg az égből,

És az égre néznek a szemek, a Rajta — itt vagyok — hős nép — utánam /» •— Szól a dalnok és előreront.

5 zsarnok s szolga népe összezúzva Dőlnek el a véres harcz-sikon.

— Vége már a harcznak. Bús feledseg Éje rejti, a csaták terét.

Aki annyit szenvedett — a hős nép Nyugalomban tölti életét.

Dalnokát a harczban elveszité.

Ám a lanton megmaradt a dal,

5 rajta folyvást zeng az ősi hírnév,

Ősi bánat, ősi diadal.

Eötvös Károly.

/